Nem volt hiábavaló a balassagyarmati polgármester vezette térségi tiltakozás az Ipoly-menti vasút újabb leépítése ellen: a MÁV visszaállítja a június elején megszüntetett járatokat.

Mint arról többször is beszámoltunk, május végén kiderült, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a MÁV, a járványra hivatkozva – bármiféle előzetes egyeztetés nélkül – június elejétől az országban több mint harminc vonalon csökkenti a vonatok számát, a közlekedést pedig buszokkal pótolja.

Térségünket is érzékenyen érintette a meglepő döntés, hiszen a Nagyoroszi-Balassagyarmat, a Balassagyarmat-Diósjenő, az Ipolytarnóc-Balassagyarmat és a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vonalon addig járó 12 pár vonatszerelvény közül hetet autóbuszok helyettesítettek.

Városunk első embere, Csach Gábor azonnal tiltakozott az átgondolatlan intézkedés ellen, a térség 16 polgármestere is csatlakozott akciójához.

Tegnap fordulat állt be a történetben: augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon visszaáll a korábbi menetrend – mint azt a MÁV közleménye tudatja.

„ Az ITM és a MÁV az ígéretéhez híven felülvizsgálja a regionális vonalakon – a járványhelyzet okozta utasszám jelentős csökkenése miatt – június 6-tól bevezetett menetrendeket. Tíz vasútvonalon már augusztus 1-jétől a korábbi, megszokott alapmenetrendet állítja vissza a vasúttársaság, de hosszú távon fejlesztéseket és akár két órás ütemes menetrendek bevezetését is tervezi számos regionális vonalán.

A MÁV az Innovációs és Technológiai Minisztériummal történt egyeztetést követően a Zalaegerszeg–Bajánsenye–Őrihódos (25-ös számú), Nagyatád–Somogyszob (38-as), Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc (60-as), Vác–Nagyoroszi–Balassagyarmat (75-ös), Balassagyarmat–Ipolytarnóc (78-as), Kál-Kápolna–Kisújszállás (102-es), Karcag–Tiszafüred (103-as), Debrecen–Tiszalök (109-es), Mezőtúr–Szarvas–Mezőhegyes (125-ös), Kecskemét–Lakitelek–Szolnok (145-ös számú) vonalakon állítja vissza az alapmenetrendet augusztus 1-jétől.”

Csach Gábor üdvözölte a döntést: – Ezúton is köszönöm polgármester társaim, Balla Mihály országgyűlési képviselő és Skuczi Nándor megyei elnök úr támogatását! Reméljük, ezek után már előre is tudunk lépni a fejlesztés területén. Heteken belül a MÁV vezérigazgatójával tárgyalok több vasutat érintő projektünk és a szárnyvonalak ügyében.

(szilágyi)