Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy negyvenhat éves Nógrád megyei nővel szemben, aki egy kalapáccsal bántalmazta volt élettársát neki életveszélyes sérülést okozva.

A vád szerint a nő és a férfi 2016-tól kezdődően egy éven keresztül élettársi kapcsolatban éltek, mely időszak alatt italozó életmódot folytattak, így gyakran veszekedtek egymással, továbbá a vádlott által szedett gyógyszerek és az azokkal együtt elfogyasztott alkohol hatása miatt a vádlott gyakran agresszívvé vált és ilyenkor tört-zúzott a közösen lakott lakásban.

Az élettársi kapcsolat 2017-ben történt megszakadása után a vádlott elköltözött élettársától, azonban alkalomszerűen, hosszabb-rövidebb időszakra visszatért a férfihoz. Ilyenkor tettlegességig fajuló veszekedések voltak közöttük, melyeknek gyakran csak a rendőrség megjelenése vetett végett.

Tavaly március 6-án a vádlott szintén a sértettnél tartózkodott, akivel ekkor közösen bort fogyasztottak, melytől mindketten ittasak lettek. A vádlott a korábban bevett gyógyszerek és az elfogyasztott alkohol hatására ismételten agresszívvé vált, és vállainál fogva lökdösni kezdte a férfit, aki ekkor kitessékelte őt a házból. Egy rövid idő elteltével azonban a nő ismételten megjelent az épületben és szidalmazni kezdte volt élettársát, aki kiutasította a vádlottat a házból. A vádlott azonban nem ment el, hanem egy vascsövet és egy baltát vett magához, amivel a férfira támadt, aki csak egy vasvillával tudta őt távoltartani magától. Amikor azonban a sértett a vasvillát letette, a nő a közelében lévő hűtőszekrényről felkapott egy bontókalapácsot és azzal háromszor fejen ütötte a férfit, aki az ütések következtében homlokcsonttörést szenvedett. A harmadik ütést követően a sértett az eszméletét vesztve a földre esett, így a vádlott a további bántalmazással felhagyott.

A Nógrád Megyei Főügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint a több mint 290 000 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezését indítványozta vádiratában.