A Salgótarjáni Járási Ügyészség két salgótarjáni férfi ügyében emelt vádat, akik 2019 tavaszától értékesítettek bódító hatású anyagokat.

Az ügy II. rendű vádlottja hosszabb ideje fogyasztott már bódító hatású anyagokat, amikor 2019 év elején megállapodott ismerősével, hogy ilyen anyagok terjesztésébe kezdenek.

A II. rendű vádlott az internetről jutott hozzá új pszichoaktív anyaghoz – a felépítésében és hatásában a kannabiszra hasonlító szintetikus anyaghoz – amelyet az I. rendű vádlottnak adott át.  Ő készítette el az árusítani kívánt anyagot úgy, hogy dohányt vásárolt, majd a beszerzett szintetikus kannabionidot acetonban feloldva rápermetezte a dohányra. A kereskedési tevékenységet ő végezte, ugyanakkor a régebb óta fogyasztó társa szervezte ismeretsége útján a vevőkört, a szállította az anyagot illetve a vásárlókat is.

A vádlottak 2019 évben október hónapig közösen, egymással feladatmegosztásban működtek együtt az új pszichoaktív anyag kereskedelmében, egymás tevékenységéről tudva, közösen árulták az új pszichoaktív anyagot Salgótarjánban, illetve kezelték a pénzt is. A nyomozó hatóság több mint egy tucat általuk ellátott fogyasztóval szemben intézkedett.

Az ügyészség az I. rendű vádlottal szemben – aki korábban kapott már felfüggesztett szabadságvesztést és a jelen ügyben a nyomozás során mindvégig letartóztatásban volt – börtönbüntetés, társa esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben a vádlottak az ügyben tartandó előkészítő ülésen teljeskörű beismerő vallomást tesznek, 2 év 6 hónap börtön- illetve 2 év, 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását tartja indokoltnak.