Körbetekerték a Balatont a NMSZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola diákjai és polgárőr pedagógusai.

Ifjú Polgárőrök biztonságban két keréken elnevezésű közlekedésbiztonsági pályázat keretében nyílt lehetőség a négynapos balatoni kerékpártúrára, melynek forrását a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége nyerte el, és biztosította az intézmény tanulói és pedagógusai számra. Ezen túl a BADISZ VSE kerékpárokkal, a Polgárőrség felszerelésekkel látta el a túrázókat.

– A közlekedésbiztonsági projektnek megfelelően elméleti oktatást is kaptak a diákok, kezdve a helyes beállításoktól és az alapvető biztonsági szabályoktól, folytatva KRESZ-szel és a gyakorlati alkalmazással. Ugyan nem kímélt minket az esős, viharos időjárás, ez mit sem változtatott a lelkesedésen és a jókedven – idézi fel a kerékpártúrát Pap István Balázs, intézményvezető helyettes, az Ifjú Polgárőrök egyik kísérőtanára.

A bringás újoncok és tanáraik Balatonakarattyáról startoltak, majd Balatonakali, Tihany, Keszthely, Balatonlelle és ismét Balatonakarattya következett. Ugyan a súlypont a biztonságos kerékpáros közlekedésen és az izommunkán volt, természetesen adódott alkalom fürdőzésekre, városi sétákra és lazításra is.

– Tartalmas négy napban volt részünk, kisebb-nagyobb bökkenőkkel, esésekkel, nevetéssel, fáradtsággal, de megcsináltuk, és szerintem erre mindenki büszke lehet. Mind a 215 kilométerre! Elmondhatjuk, hogy körbetekertük a Balatont – összegzett Bozsó Blanka, ifjú polgárőr.

(kanyó)