A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére.

A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség.

A kormány rendelete alapján kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. A sportrendezvények helyszínén és a szabadtéren megtartott gyűlésen maszkot kell viselniük a résztvevőknek. A sportrendezvényeken nem kell maszkot viselniük a sportolóknak, az edzőknek, a mérkőzésvezetőnek, a versenybírónak és a segítőinek. A gyűlésen felszólaló maszk nélkül mondhatja el felszólalását. Azt, aki a sportrendezvény vagy a gyűlés szervezőjének felszólítása ellenére sem visel maszkot, a rendezvény szervezője köteles felszólítani a helyszín elhagyására.

Emellett továbbra is kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

Az őszi szünet alatt az iskolákban fertőtlenítő nagytakarítást végeznek. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben.

A  legfontosabb a fertőzés megelőzésére vonatkozó szabályok betartása, vagyis a maszkviselés, a távolságtartás és a fertőtlenítés.