A kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök tegnap este a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

A legfontosabb bejelentések:

Kedd éjféltől újra rendkívüli jogrend él.

A rendezvényeken, a sporteseményeken, a színházban, a moziban csak minden harmadik széken lehet ülni

A szórakozóhelyek bezárnak.

Éjfél és reggel öt óra között kijárási korlátozás.

A tömegközlekedési eszközökön, a reggeli és déli csúcsforgalomban járatsűrítést rendelnek el.

Ingyenessé tették a parkolást.

  • A kormány éjféltől újra bevezeti a rendkívüli jogrendet – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden este. Közlése szerint a rendezvényeken – sportrendezvényeken, színházban, moziban csak minden harmadik széken lehet ülni. A szórakozóhelyek bezárnak, éjfél és reggel öt óra között kijárási korlátozás lesz.

A kormányfő hangsúlyozta: a politikai vitákat most félre kell tenni, gyors cselekvésre és időben meghozott intézkedésekre lesz szüksége az országnak. Emlékeztetett: legutóbb is két hétnek kellett eltelnie, míg az Országgyűlés olyan jogszabályt fogadott el, amivel büntetni lehetett a maszkviselés szabályainak a megsértését. – Ez abszurd. Ha a vírus terjedése gyors, akkor nekünk is gyorsnak kell lenni.

Ezért éjféltől ismét bevezetjük a rendkívüli jogrendet, és arra kérjük az Országgyűlést, hogy ezt a rendkívüli helyzetet 90 nappal hosszabbítsa meg – fogalmazott Orbán Viktor.

– Aki nem tartja a szabályokat, nem hord maszkot, nem tartja a védőtávolságot, az nem csak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja – hangsúlyozta a miniszterelnök.

– Kórházi ágyak tekintetében Európában a harmadik, lélegeztetőgépek tekintetében pedig világelsők vagyunk. Orvosaink és ápolóink továbbra is világszínvonalon végzik a munkájukat és mindent megtesznek, hogy meggyógyíthassák a betegeket. Ez sok, szinte emberfeletti, de mégsem elég, a végső megoldás ugyanis a vakcina. De a vakcina már látótávolságon belül van, ki kell tartani, amíg a vakcina meg nem érkezik. Tárgyalunk az Európai Unióval, Oroszországgal, Kínával és Izraellel is. A helyzet komoly, de tavasszal egyszer már sikerült. Ha összefogunk, és betartjuk a szabályokat, együtt újra sikerülni fog – fejtette ki a miniszterelnök.