Önkéntes munkával, illetve a COVID-osztályon töltött szakmai gyakorlattal segítenek a NMSZC Szent-Györgyi Albert Technikumának tanulói.

Az Ipoly parti város vezetői szervezte példaértékű feladatvállalásból kiveszik részüket az intézmény már érettségizett, s szakápolást tanuló diákjai, illetve a Szent-Györgyi felnőttképzésén tanulók.

A már érettségizett 5/13-as osztályuk nyolc tanulója két hete dolgozik a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet COVID-, illetve neurológiai osztályán. A munkájukért pedig hálás a kórház vezetése, hiszen ők sok terhet vesznek le a műszakban dolgozó ápolók válláról. Az alapápolási feladatok elvégzésében ugyancsak fontos a Szent-Györgyiben felnőttképzés keretében tanuló 68 mentős, illetve szociális területen, például idősotthonban dolgozó segítő feladatvállalása, akiknek az iskola on-line tananyagokat biztosít, hogy a járvány elleni védekezés mellett a tanévet is sikeresen zárhassák – mondta Kalóz Erika, a technikum ápoló-képzéséért is felelős igazgatóhelyettese.