Valódi sikertörténet: negyed évszázada alakult a balassagyarmati székhely mellett bátonyterenyei telephellyel és győri kutatási-fejlesztési központtal működő, saját tervezésű célgépeit, gyártó-, szerelő- és csomagolósorait többek között Franciaországba, Németországba, Oroszországba, az USA-ba, Mexikóba, Kínába, Japánba, Brazíliába szállító DELTA-TECH Kft., amelynek a partnerei között található az Audi, a Bosch, a Suzuki, a Jabil, a Valeo, a ZF, a Paksi Atomerőmű. A tekintélyes születésnap kapcsán kérdeztük a társaság munkatársait.

Oravecz Tibor, ügyvezető: – Az első 25 év bizonyította azt, hogy kitartó munkával, lelkes, küzdeni tudó munkatársak támogatásával és a biztos családi háttér segítségével hihetetlennek tűnő eredményeket lehet elérni. Nem csak hazánkban, hanem Brazíliától Japánig a Föld számos országában bizonyíthattuk, hogy a magyar szakemberek kreativitása bárhol a világban elismerést arat.

Nem mondom, hogy könnyű volt, hiszen a sikereken kívül fájdalmas emberi veszteségek is értek bennünket, de azok után is fel tudtunk állni, s haladtunk kitűzött céljaink felé.

A jelenlegi világjárvány miatt sajnos nem tudjuk méltó módon megünnepelni az elmúlt 25 év eredményeit, de bizakodva tekintünk a következő 25 sikeres év felé! Mert a DELTA-TECH ereje nem a falakban, gépeinkben, szoftvereinkben, hanem a kollégáim fejében van!

Ursitz Miklós, értékesítési vezető: – Huszonkét évvel ezelőtt, amikor felvételt nyertem a jó ismerőseim által megalapított kft-be, egy családias légkörű munkahelyen találtam magamat, mint hatodik alkalmazott. Ez nagyon inspiráló volt, bíztam a bennünk lévő lelkesedésben és tudásban, valamint a tanulásra nyitottságban. Munkáink kapcsán állandóan jöttünk-mentünk, multitól-multiig, ezzel megismerve számtalan technológiát.

Első körben magyarországi vállalatoknak gyártottunk célgépeket és összeszerelő gyártósorokat. Gyorsan híre ment a nagy cégeknél berendezéseink sikerének, ezért elindultak a külföldi megkeresések az anyavállalatok köreiből. Izgalmas feladatok kezdődtek, tengerentúli utazásokkal, eleget tenni idegen kultúrákban az elvárásoknak. Folyamatosan tanulunk a mai napig, jó érzés, hogy ezzel folyamatosan bővül a műszaki tudásunk. Izgalmas és változatos a munkám, örömmel jövök be minden nap.

Dely László, termelésvezető: – Számomra az első 25 év azt jelenti, hogy létezik egy Csapat, akivel fantasztikus eredményeket érünk el és csodálatos élményeket élünk át. Büszke vagyok, hogy a cégnél van Élet, valaki mindig benn van. A tudás, a céltudatosság, a kreativitás, amelyekkel olyat alkotunk/adunk a vevőink részére, amiről addig csak ötleteik léteztek. A folyamatos fejlődés, hogy minden kihívásnak megfeleljünk, és a nehézségek ellenére jól érezzük magunkat.

Srancsik Bálint, vezető szoftverfejlesztő: – Üljünk át egy 25 éves kocsiból egy újba. Érezzük a különbséget? A gyártósoraink, melyek a gépkocsi alkatrészeket előállították, pont ekkora léptékű fejlődésen mentek végig. 25 éve két alkatrész összepattintását egy karos prés végezte, mára mindez robotos kiszolgálással, elektromos préssekkel történik, ezután 3D profilmérők ellenőrzik a művelet sikerességét, melyek mérési adatait komplex szerverek tárolják le. Ezt a piaci elvárást csak folyamatos tanulással lehet kielégíteni, illetve olyan kollégákkal, akik komoly szaktudásuk mellett igazi csapatjátékosok. Mindez itt megbecsüléssel párosul, és ez tesz büszkévé, hogy itt dolgozhatok.

Szathmári Csaba, műhelyvezető: – Van egy elméletem az egyszerű, halandó ember életéről: nagyon fontos, hogy boldogan éljük a Földön a nekünk szánt időt, melynek minimum harmadát a munkahelyünkön töltjük. Éppen ezért létfontosságú, hogy jó foglalkozást, munkahelyet válasszunk jólétünk fenntartásához. Szerencsés ember vagyok, mert boldogan dolgozhatok itt, ahol minden adott a sikeres munkavégzéshez.

Kajsza Szabolcs, irodavezető (Bátonyterenye): – A legelső dolog, ami eszembe jut, hogy mindig találkozunk újabbnál-újabb kihívásokkal, amelyeket meg kell oldani. A legújabb technológiákkal és eszközökkel ismerkedhetünk meg, amire valószínűleg nem lenne lehetőségünk, ha nem ilyen munkáltató állna mögöttünk. Örömmel tölt el, hogy 2006 óta létezik a bátonyterenyei telephely, amely számtalan korszerűsítésen esett át azóta: CNC megmunkáló gép került hozzánk, napelem segíti a mindennapjainkat, és a teljes nyílászáró csere is megtörtént. Bízom benne, hogy legalább még ennyi évet tölthetek el a cégnél, és hogy telephelyünk még többet fejlődhet.

Tóth István, cégvezető (Győr): – A cégnél eltöltött 12 évem szó szerint álmokból tervezett valóság. A győri DELTA-TECH-nél dolgozók létszáma az induló 3 főből mára 32 fős kutatás-fejlesztési csapattá fejlődött. A projektjeinket egyre magasabb és egyedibb szintre emeljük. Különleges extra modern technológiàinkkal mindig tudunk valami újat és egyedit alkotni. Szakmai sikereinket kollégáink tudásával és alázatos munkájával érjük el. Eredményeinket elismerik az autó gyártás több területén, Győrben és külföldön egyaránt. Büszkeséggel tölt el, hogy én vezethetem a győri telephelyet, és ezzel hozzájárulhatok a DELTA-TECH folyamatos fejlődéséhez.

(szilágyi)