Nem csupán szűkebb pátriánk, Nógrád megye díszpolgára, de három évtizede az egyik legnépszerűbb honi rockbanda gitárosa – a kényszerhelyzet miatt hiperaktív Alapi Istvánnal váltottunk néhány szót új albumáról, friss demókról és az éterben repkedő fájlokról.

Mikor léptél színpadra utoljára?

Az Eddával szeptember elején, a csillebérci szabadtéri színpadon adtunk egy akusztikus koncertet. Azon a héten sorban volt négy bulink, aminek nagyon örültünk, hiszen előtte, a tavaszi karantén időszak előtt, március 7-én, a Papp László Arénában volt a nagy bulink, amelynek emlékeiből mind a mai napig táplálkozunk.

Szóló fellépések?

Szerencsére az volt néhány a vírus második hullámának megérkezéséig. Nagyon kedveltem ezeket a családias hangulatú rendezvényeket, hol egy étteremben, hol egy szállodában, zenei alapokra játszottam a saját dalaimból, meg a kedvenc előadóimtól, közben és utána pedig kötetlen beszélgetésekbe bonyolódtunk a közönséggel. Mindenképpen folytatni fogom az ilyen találkozókat, mert ez egészen személyessé teszi a kapcsolatot zenész és publikum között, amit mindig is nagyon fontosnak tartottam.

Két hónapja tehát semmi munka.

Már a tanítványaim többségével sem tudok találkozni, hiszen a kollégisták hazautaztak.

Hogyan telnek a napjaid?

Hát unatkozni azért nincs időm, hahaha! A napi három-négy órás gyakorlás az még mindig természetes a számomra, de a kényszerhelyzetet próbálom termőre fordítani. A célegyenesbe értem egy új anyag munkálataival. A legutóbbi cédém egy rockzenei gitáralbum volt, de a korábbiak is kivétel nélkül instrumentális, fúziós lemezek voltak. Jó ideje töprengtem azon, hogy kellene egy énekes albumot készíteni. Írtam hát egy tucatnyi dalt, tudatosan teljesen más stílusban gondolkodva, mint amilyen nótákat az Edda lemezekre írok. Egyértelműen rock, de másfajta stílusjegyekkel, harmóniavilággal, ritmikai világgal, mert annak semmi értelmét nem látom, hogy olyat alkossak, mint az anyazenekaromban. Azt gondolom, sikerült.

Hol tartasz az albummal?

A legvégén, a keverés utolsó simításait végzem, így semmi akadálya nem lesz, hogy még karácsony előtt kijöjjön a cédé.

Hogyan zajlottak a munkálatok?

Ugyanúgy, ahogyan a legutóbbi lemezeimmel. Az itthoni stúdiómban gyakorlatilag készre csinálok mindent a dobfelvétel kivételével, mert nem akarom, hogy a szomszédok kihívják rám a TEK-et, hahaha! Régi salgótarjáni barátom, a Front-os Fekete Sanyi ütötte fel a dalokat, jómagam basszerozok és billentyűzök a gitár mellett, a floridai cimborám, Jeff Leone írta az összes dalszövegeket, háttérvokálozik, és még egy duettet is énekel velem.

The Last Day of Forever az album címe, de miért nem magyarul dalolsz?

Normális esetben két nyelven kellett volna megcsinálnom az albumot, de az megduplázta volna a gyártási költségeket. Így aztán az angol verzió a legoptimálisabb, hiszen az előző lemezeimhez hasonlóan ez is forgalomba kerül az USA-ban és Japánban, de még Fokvárosban is.

Van egyáltalán még értelme cédét kiadni ebben az online világban?

Köztudott, hogy ez nem üzlet, főként nem idehaza, mert a megjelenés után egy héttel már ott lesz a letöltő-oldalakon. Bár az utóbbi időben az a tapasztalatom, hogy kitermelődött egy olyan zeneszerető réteg, aki szereti fizikálisan kezébe venni a cédét, nézegetni, feltenni a polcra. Másrészt azt gondolom, sokkal értékesebb fizikai lenyomatot hagyhat az ember magáról egy kézbe vehető dologgal – még akkor is, ha azt néhány év múlva már nem lesz milyen lejátszón lejátszani, mert megszűnnek a cédé lejátszók -, mint olyan fájlokkal, amelyek repkednek az éterben és egy gombnyomással el is tűnhetnek.

Szóval nem unatkozol.

Olyannyira nem, hogy az utóbbi napokban már hiperaktív üzemmódba kapcsoltam, hahaha! Elsősorban előadó vagyok, akinek az a küldetése, hogy emberek előtt játsszon, a gondolatait megmutassa és ezáltal okozzon a hallgatóság számára remélhetőleg kellemes perceket. Mivel a kényszer miatt sok időm van, a már említett, megjelenő album dalainak munkálataival párhuzamosan elkezdtem dolgozni egy következő lemezen, amelyet jövőre adok ki. Ez is énekes album, már öt szerzemény megvan demo szinten. Szinte minden nap rögzítek egy-két új ötletet.

Kiegyensúlyozottnak tűnsz.

Bizakodóan tekintek a jövőbe. Bízom benne, hogy jövőre megszűnik ez a keserves helyzet, rendeződik az élet. Bízom ebben annak ellenére, hogy az utóbbi időben rengetegszer elhúzta előttünk a mézes madzagot az élet. Nekem is az az érzésem időnként, amikor eljönnek a határidők, amikben bízunk, hogy onnantól kezdve majd egy kicsit jobb lesz, aztán kiderül, hogy mégsem és ugyanarra a napra virradunk újra. Azt gondolom, ha ez a vírus valóban természetes – sajnos nagyon sok jel arra mutat, hogy nem természetes származású -, akkor ez sem lehet durvább, mint mondjuk a pestis járvány, vagy a spanyol nátha, amelyek egyszer mégis csak megszűntek, arról nem is beszélve, hol tart ma már az orvostudomány. Nem gondolom, hogy úgy kellene készülnünk, hogy ez sosem szűnik meg, az már gyanús lenne minden épeszű ember számára. Nem kétséges, ez a keserves év rányomja a bélyegét az egész életünkre. Abban a formában nyilván nem indulhat meg az élet egyik pillanatról a másikra a koncertezés terén sem, mint azelőtt, de bízom benne, hogy jövő nyáron már rendes, nagy bulikon találkozhatunk. Optimistának kell lenni, másként ez nem megy.

(szilágyi)