Novák Katalin családokért felelős miniszter egy hónapja jelentette be, hogy a legalább egy gyermeket nevelő családok felújítási költségeinek a felét 3 millió forintig átvállalja az állam. Az otthonfelújítási program pontos részletei megjelentek a Magyar Közlönyben.

A támogatást a legalább egy gyermeket váró vagy nevelő igénylő – azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként – igényelheti.

A támogatást az igénylő – együttes igénylők összesen – egy alkalommal veheti igénybe.

Az igénylőnek rendelkezni kell érvényes társadalombiztosítással legalább 1 éve – legfeljebb 30 nap megszakítással – folyamatosan. Ez alól kivételt képeznek a közfoglalkoztatottak, az igénylő végleges határozat alapján gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesülők, vagy ha az igénylő saját jogú nyugdíjas, vagy az irányadó nyugdíj korhatárt betöltött özvegyi nyugdíjban részesülő személy.

A támogatás abban az esetben igényelhető, ha az igénylő, illetve kiskorú gyermeke – együttes igénylés esetén az igénylők együtt, vagy kiskorú gyermekeik -a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal rendelkeznek, illetve, ha az igénylő – együttes igénylés esetén mindkét fél -, valamint a támogatásra való jogosultságnál figyelembe vett valamennyi kiskorú gyermeke a támogatással érintett lakásban legalább egy éve lakóhellyel rendelkezik. Az előírt egyéves időtartamra vonatkozó feltételt nem kell alkalmazni ha a magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek esetén, vagy ha a támogatással érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül került sor

Valamint ha az igénylőnek – együttes igénylés esetén mindkét félnek – az állami adóhatóságnál nincs nyilvántartott köztartozása.

Korábban már támogatással érintett lakásra támogatás nem igényelhető, kivéve, ha a korábbi igénylő az igénylése időpontjában meglévő tulajdoni hányadát teljes mértékben elidegenítette.

A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 millió forint.

A támogatás a következő építési tevékenységekhez igényelhető:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű szolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése, égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
  • klímaberendezés beépítése, cseréje,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
  • belső tér felújítása, ideértve, a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását, a galériaépítést, a belső lépcső kialakítását és cseréjét, a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
  • a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
  • a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • kerítés építése,
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése,
  • térburkolat készítése, cseréje,
  • télikert kialakítása,
  • amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül meghatározott akadálymentesítési munkák,
  • alapozási szerkezet megerősítése,
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.