„Na, magából is kinőtt végre valami? Vagy az csak a varkocsa?” – így ugratta a felelőket Farkas András tanár úr. A mester ma, november 30-án lenne 100 éves. A születésnap alkalmából régi tanítványok, barátok emlékeznek a gyarmati művészvilág legzseniálisabb alakjára.

Szenográdiné Végh Erzsébet, nyugalmazott földrajz-rajz szakos tanár, így emlékezik vissza az életútját formáló időkre.

  • Három évig jártam a lakásukra, és sokszor úgy éreztem, mintha két apám lenne. Ő kóstoltatta meg velem először a gyümölcsbort, égő arccal szaladtam a vonathoz óra után. Egy alkalommal Réti Zoltán Trabantjával mentünk akvarellezni Szécsény mellé, ők persze a legszebb völgyet akarták lefesteni, de mivel hatalmas eső esett előtte, úgy beragadtunk a sárba, hogy a festésből nem lett semmi. Helyette a tanár úr könyékig feltűrt ingujjal próbálta kihalászni a sárból a fél szandálom. A szüleim udvarán mostuk ki magunkat és a Trabantot. Nagyon szerény ember volt, én csak kétszer láttam őt büszkének. Egyszer, amikor látta, hogy a fiai milyen szorgalmasan törölték a port a szomszéd szobában, a másik alkalommal, amikor a finnek elfogadták a Tragédia-illusztrációkat.

Pénzes Géza, tanítvány, művész-tanár pályáját alapvetően határozták meg a balassis rajz órák.

  • Farkas Andrást mindenki szerette, nem tudott úgy végig menni az utcán, hogy ne üdvözölték volna tízméterenként. Egy anekdotára tökéletesen emlékszem diákkoromból. Óra elején körbe ment a teremben, és ellenőrizte, hogy kinek milyen állapotban van a ceruzája. Volt, akinek abszolút nem volt kihegyezve, volt, akinek félig-meddig, és volt, akinek rendesen ki volt hegyezve. Amikor a fiúk oszlopába ért, ott is talált ilyet is, olyat is, és elcsodálkozott: – Fiam, hogy lehet az, hogy neked nem hegyes a ceruzád? – Hát, tanár úr, most mivel hegyezzem ki? – Mivel, fiam? Hát bicskával! Elővett a zsebéből egy borotva éles, jó fém bicskát, megfogta a cerkát, és pillanatok alatt kihegyezte. A srác csak lesett. Aztán jött a szentencia: – Jegyezzétek meg, fiúk, bicska nélkül a férfiember csak félember.

Csemniczky Zoltán szobrászművész kollégaként és művésztársként ismerte Farkas Andrást.

  • Korábban a Művészet című folyóiratban megjelent egy cikk, Jánossy és Réti mellett ő is szerepelt benne, aztán Szederkényi és Tornay körülbelül velem egy időben kerültek Balassagyarmatra, tehát nem volt ismeretlen számomra, hogy kikkel fogok én itt találkozni. Még ő indította el a Szabad Iskolát, ami hosszú idő után az én vezetésemmel indult újra. Ebben az iskolában tanult Párkányi Péter, Adorján Attila, Csach Gábor, Telek Zoli és több lány is. Személyiségre egy nagyon jó kedélyű és kissé pikírten fogalmazó ember volt. Kezdetekben nagyon jó barátok voltak Réti Zoltánnal, majd a jóakarók egymás ellen hangolták őket. De ahogy Farkas András meghalt, Réti Zoltán nagyon sokszor mesélt a közös élményekről. Ilyen alkalommal anekdotázott egyszer, hogy mennyit kuncogtak azon, amikor a Rákosi korszakban a szónok azt dörögte, hogy Sztálin elvtárs arany mondásait a történelem arany könyvének arany lapjaira arany betűkkel kell beírni. Erre a két festő összeröhögött, hogy ezek szerint, ha minden aranyból van, Sztálin elvtárs arany mondásaiból nem marad meg semmi.

Dr. Gieszerné Laczkó Anna, egykori balassis diáklány a mai napig hálával gondol egyik legkedvesebb tanárára.

  • A Balassiban fantasztikus tanárok oktattak, a mi szemünkben igazi példaképek voltak. Pozsonyi Anna, Vargáné, és köztük volt Bandi bácsi is. Én egész életemben óvodás szinten rajzoltam, de ő ezt valahogy nem erőszakolta, más tulajdonságokat vett inkább figyelembe. Anyukám Balassagyarmaton volt az egyetlen fogtechnikus mester, érettségi után én is beiratkoztam a fogtechnikus képzésbe. A suliban kellet fogat rajzolni, de én rettenetesen balfék voltam, ezért kisütöttem, hogy szólok Bandi bácsinak, lenne olyan aranyos segíteni. Gyönyörű fogakat rajzolt nekem! Óriási ötösöket kaptam. Engem ő nevelt művészet rajongóvá. Minden, ami művészet, azzal beoltott minket. Fantasztikusan nagy művész volt, és jó humorú, vidám ember.

Id. Telek Zoltán zenész és festész csak a legnagyobb elismerés hangján tud szólni mesteréről.

  • Mindenki Bandibácsija példaértékű tanár volt, a vele való találkozás mérföldkő volt az életemben. Talán még hárman-négyen élünk az idősebb generációból, akik nagy szerencsénkre tanulhattunk nála, Nagy Ágota, Lengyel Péter, Lakatos László és jómagam, de büszke vagyok arra is, hogy mindkét fiam a tanítványa lehetett. Stúdió jellegű foglalkozást vezetett, Gombaszögi-Pauer János volt az állandó modellünk, a nagy szakállával. Oda járt dr. Kiss Tibor, a fertőző osztály főorvosa, vagy Csikász István és Bacsúr Sándor tanárok, Jánossy Ferenc festő, Benkő István városi főépítész… Ittuk minden szavát. Tehetséges volt, szorgalmas és alázatos ember, életének legfontosabb esszenciája a hit volt. Ezért jutott ilyen magasságokba. Mi csak gyenge visszhangja vagyunk annak, amit tőle kaptunk.

Kanyó Kinga