Két új sportpálya létesül a TALENT 2019 SE utánpótlás-képzés missziójának keretében. A Dózsa iskola és a Szent-Györgyi Technikum infrastruktúrája egy-egy multifunkciós pályával gazdagodik a közeljövőben.

A Magyar Labdarúgó Szövetség sportfejlesztési programja biztosítja azt a közel 47 millió Forint értékű forrást, melynek keretében a Dózsa Iskolában egy 16×24 méteres, a Szent-Györgyi Technikum udvarán pedig egy 20×40 méteres több funkciós sportpálya létesülhet.

  • A Dózsában a kivitelező kiválasztása, a Szent-Györgyi esetén a szerződés véglegesítése van folyamatban. Reményeink szerint a Dózsa új pályájának az építése tavasszal elkezdődhet – tájékoztatott Szabó Csaba alelnök.

A TALENT 2019 SE égisze alatt a helyi sportképzés és utánpótlás nevelés, illetve az utánpótlás bázis kezelése, valamint a szabadidős és versenysportágak biztosítása több intézmény együttműködésével valósul meg. A Nyitnikék Tagóvoda, a Dózsa György Általános Iskola és a Szent-Györgyi Albert Technikum eddigi hármas társulásához csatlakozott a Játékvár Tagóvoda is.

(kanyó)