„Ambivalens világot élünk: a magas kultúra egyre inkább él, a világ egy rajtunk kívül álló aspektusa viszont az összeomlás felé tart” – összegzi az idei évet Zolnyánszki Zsolt Benedek galériavezető. 2020 felszínre hozta a valós igényeket és a legkomolyabb kihívásokat egyaránt.

  • Egy nem fenntartható rendszer indult bomlásnak, ami ha nem egy járványhelyzet, akkor valami más miatt, de elkerülhetetlenül az összeomlás felé kellett, hogy vegye az irányt. A felületesség, az elidegenedés, a túlzott kényelmi szempontok után kikényszeríttette az élet a befelé és mások felé fordulást – így látja az idei év változásainak üzenetét a kultúraszervező.

A galériák májusi újra nyitásakor a magas kultúra iránt felfokozott éhség mutatkozott meg: még több látogató, még több befogadásra vágyó ember, hosszabbra nyúló rendezvények, ráérősebb beszélgetések.

„Kifejezetten jó híre kelt a városnak, országos szinten is, ennyi pozitív visszajelzést még nem kaptunk. Siket Marianna vagy Farkas András kiállítását Pécsről, Miskolcról érkező látogatók is a legnagyobb elismeréssel köszöntötték. A március-áprilisi vákuum fordította a figyelmet egy olyan irányba, hogy májusban rárobbant a közönség az igényes kultúrára.”

A Jánossy Képtár, a Szerbtemplom, valamint a Horváth Endre Galéria internetes látogatottsága százezer fölötti értéket ért el, három helyszínen 11 kiállítás megnyitón találkozhatott közönség.

„A kultúra olyan erő, amelyben ha valaki részt vesz, védetté válhat a fizikai és mentális torzulásokkal szemben is. A felnőtt korosztály egy jelentős része jól sáfárkodott azzal a „lehetőséggel”, hogy most már semmi nem úgy működik, mint ennek előtte, és átértékelte a korábbi élettapasztalatait, a prioritásokat.”

Mint sok más tekintetben, ebben az esetben is igaz, hogy a felnőttek felelőssége, hogy magukkal húzzák fiatalabb társaikat ezen az úton. A szakma egyik legnagyobb kihívása, hogy a 18 év alatti korosztályt elérje.

„A fiatal generáció legnagyobb részét jelenleg elveszettek, de legalább is útkeresőnek látom, a virtuális világ beszippantotta őket. Miközben úgy élik meg, hogy teljes mértékben nyitottak, mi, akiknek vannak emlékeink 1700 fős táncházas közönségről, tudjuk, hogy az 1700 „ismerős” fals világtapasztalatot nyújt. De semmiképp nem mondhatunk le róluk, megoldást kell találnunk. A Karc Kulturális és Művészeti Egyesület alkotó tere 2021-ben dobbant, ahol megadjuk a lehetőségét annak, hogy emberi közösségben legyenek, és valós tevékenységeket tudjanak végezni.”

A magas kultúra koránt sem profit termő „ágazat”, ezért széles körű társadalmi támogatottságra van szükség ahhoz, hogy megfelelő anyagi forrásokhoz jussanak művészek és a kultúra szervezők egyaránt. Ez jelenti a szakma másik nagy kihívását.

„A kultúra nem szabad, hogy profit orientált legyen. Czakó Gábor egyenesen így fogalmaz: „A kultúra hangja a csönd. A csönd az elmélyedés, a megrendülés, a fölébredés, a bekapcsolódás, a megértés, a tisztaság, a bölcsesség hangja. A giccs hangja a zaj. A kultúra megrendít, a giccs megőrjít. A kultúra katartikus, tisztít, a giccs szennyez. A kultúra tétje az üdv, a giccsé a bevétel. A kultúra a közösségben terem, a giccs a tömegben.” Mihelyt pénzzé válna, teljes lényegét veszítené el a kultúra. Magyarországon nagyon sok kistelepülés van, ahol talán még fontosabb is a helyi kultúra, amit azonban nem lehet anyagi forrás nélkül hagyni. Hogy fennmaradjon, szükség van az alanyi jogon járó támogatásokra. Azon túl, hogy mint kultúra szervezők továbbra is tesszük a dolgunkat, bízunk abban, hogy az említett felismerések a már meglévő közönségen túl szélesebb kört is megérintettek.”

Kanyó Kinga