Az igaz hazaszeretet az apró dolgokban rejlik, a bátor egyensúly megtalálásában a közkötelesség és az egyéni szabadságjogok között – többek között ezt hangsúlyozta Csach Gábor polgármester ünnepi beszédében, amely a Civitas Fortissima 102 közvetítésén hangzott el.

Tisztelet a Bátraknak, dicsőség a Hősöknek!

“Tessék tudatni a szüleimmel, hogy őket nagyon szerettem, de az édes magyar hazámat még jobban szerettem” – ezek voltak a 21 éves közkatona, Czakó Balázs utolsó szavai, miután Balassagyarmaton, a csehkiverés 102 évvel ezelőtti harcai közben, fegyverrel védve a szuverén Magyarországot, haslövést kapott. E szavak után keserves kínok közt visszaadta lelkét a teremtőnek.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő közösség!

A méltatlanul elfeledett, Balassagyarmaton született közgazdász, Balás Károly írta 1910-ben a már akkor is népszerű hangzatos szociális demagógiák kapcsán: “nem csak a gondolatot kell nézni, hanem azt is, ki mondja… a (hangzatos) jelszavak igen gyakran a szenvedélyek szülöttei, az (ilyen) elméletek pedig spekuláció eredményei, melyek gyakran nem egyebek feltalálójuk feltűnési vagy emelkedési vágyának egyszerű és közönséges eszközeinél.”

A hazaszeretet legnagyobb helyi ünnepén, a csehkiverés évfordulóján a járványhelyzet miatt veszélyeztetett embertársaink védelmében idén nem tarthatunk tömegrendezvényeket. A pandémia viszont jó alkalmat ad az ünnep fényében az ÁLDOZATról való elmélkedésre.

Sajnos ma is tombolnak a hangos senkik. Hány önjelölt virológus szórja hangzatos hőzöngéseit: “Az én alkotmányos jogaimat senki se merje korlátozni, ha a rendőr megkérdi, miért nincs rajtam maszk, egyszerűen pofám vágom” – írják pehelysúlyú ostobák a facebookon naponta a mostani koronavírus járvány idején.

“Mindenki törődjön magával, engem senki se kötelezzen a normális életem feladására.” “Nekem egyik gyógyszergyár se szabja meg a napirendemet” – rendre találkozunk manapság a rendkívüli helyzetre ekképpen reagáló nettó önzés megnyilvánulásaival. Pedig most nem kell fegyvert fogni a megszállók ellen, halálos haslövést kockáztatva. Most nem kell a Balassi Gimnázium tetőterében hajnaltól estig dideregve, okosan beosztott lőszerkészlettel, folyamatos tűz alatt tartani a laktanyaépületet. Most nem kell éjfél után ellenséges katonák fegyvereinek árnyékában, titokban megrongálni a posta és telefonvonalakat.

  1. január 28-án annak érdekében, hogy a 29-i támadást minél jobban előkészítsék és megzavarják a cseh adminisztrációt, a vasutasok nem vették fel a munkát. Tudták, hogy ezzel munkájukat, kenyerüket, családjuk megélhetését kockáztatják, de tudták, hogy a gazdák segítségükre lesznek, ha sikertelen lesz a küzdelem. Mert két nappal korábban az ellenállást meghirdető tisztviselői gyűlésen, a Vármegyeházán Piatrik János a gazdálkodók nevében megígérte, “ha nem lesz kenyerük a tisztviselőknek, mert esküszegésük miatt a csehek kirúgják őket állásukból, akkor itt vagyunk mi gazdák, mi majd adunk nekik kenyeret.”

Mert bajban derül ki igazán, kire lehet számítani, ki gondol a közösség érdekeivel, s ki az, aki csak a saját kényelmét hajlandó követni.

Szerencsére a csendes többség ma is jól tudja: bajban a mérleg nyelve a közkötelesség és az egyéni szabadságjogok közt az előbbi felé mozdul. A biztonság és a közösség érdeke a szeretet vezérelte összefogás. Azért lehetett csak sikeres a balassagyarmatiak szabadságharca, mert a közösség érdekében hőzöngő szocdemek, dühös kommunisták, haragos keresztény urak és a tisztviselői kar felülemelkedve politikai, vallási meggyőződésein, egyként fogott össze a függetlenség és önrendelkezés visszaállításáért.

Áldozatot hoztak, pedig jól tudták, az áldozatnak csak a sikerre vitt küzdelem esetén van értelme. De igazuk lett: a kiontott vér a balassagyarmati eseményeket azon kevés győztes magyar csaták közé emelte, ahol az áldozat nem volt hiába való.

Tisztelt ünneplő közösség!

Szinte mindenki tudja a honfoglaló Hétvezér, az Aranycsapat tagjainak neveit. Jó lenne, ha minden gyarmati sorolni tudná a csehkiverés tíz hős mártírjának nevét, hogy ne csak a történelem sárga lapjai, de az élő utókorban is mondókaként rögzüljön a Czakó-Dancsok-Havaj-Hrubecz-Nagy-Petrovics-Rózsa-Vancsó-Virág-Weisz névsor.

Bajban látszik, ki képes áldozatra a közösség érdekében. A tíz mártírt tisztességgel eltemette a város. A keresőt vesztett hozzátartozók, az apa nélkül maradt árvák megsegítésére azonnal közadakozás indult. Néhány nap alatt 17 ezer korona gyűlt össze megsegítésükre. Pedig a háborús nélkülözés már öt éve fosztogatta a családi pénztárcákat. Szénhiány volt, ellátási gondok, állami anarchia. Balassagyarmat a sikeres harcok után is összefogott az áldozatok hozzátartozóinak megsegítésére.

Gyarmat polgárai ilyenek voltak a múltban és a jelenben is. 1914-ben 15 ezer katonát és menekültet fogadott be a város, minden gyarmati polgárra (a csecsemőkre is) másfél éhes száj jutott. Kolera pusztított rendszeresen a háborúk idején, de a város azokat is legyőzte. 1944 szeptemberétől 1945 áprilisáig szinte egyhuzamban megállt az élet, bezártak az iskolák, frontok vonulása, katonák kegyetlenkedése, fosztogatás nehezítette a mindennapokat, de a város azt is túlélte. Ahogyan a mostani pandémia idején is példás fegyelmű város. A szintén példás összefogás eredményeként gyűjtöttek az itt és környékünkön élő polgárok hetek alatt 130 millió forintot a védekezést segítő alapítványoknak.

Ma szerencsés korban élünk. Bár a világjárvány elleni védekezés szabályai szorítják életünk kereteit, de a közösség, a normális élet helyreállítása érdekében most nem kell fegyvert fognunk, halálos haslövést kockáztatnunk. Csak felvenni egy maszkot, betartani a távolságokat, vigyázni veszélyeztetett embertársainkra, és elhinni az orvosok tanácsait az oltások elfogadásáról. Ma elég mindenkinek a saját dolgaiban, a személyes fegyelmezettségben helyt állnia, és nem marad el a siker. Mert az igaz hazaszeretet az apró dolgokban rejlik, a bátor egyensúly megtalálásában a közkötelesség és az egyéni szabadságjogok között. Az efféle helytállás eredménye a család, a közösség és a haza sikeressége. Ehhez a helytálláshoz adjon erőt minden gyarmati polgárnak Huszár Aladár, a csehkiverő városparancsnok visszaemlékezése:

“Örök dicsősége marad Balassagyarmat Városának, hogy az ébredező nemzeti öntudat itt öltött először alakot, itt lépett először a cselekvés terére … Örök dicsősége marad Balassagyarmat Városának, hogy itt a társadalom minden rétege összeforrt a hazaszeretetben.”

Így legyen, minden időben!

Nyitókép: archív

A belső fotókat Sümegi Tamás készítette az idei január 29-i koszorúzáson