Balassagyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent Erzsébet Idősek Otthona munkaközössége részére Balassagyarmatért Emlékérem kitüntetést adományozott az önzetlenül, teljes odaadással végzett munka elismeréseként.

– A kollektíva dolgozói hivatásukból adódóan minden körülmények között kiválóan helyt tudtak állni a járványügyi védekezésben. A frontvonalban szó szerint élet és halál fölött dönteni kényszerülve végezték munkájukat – emelte ki Csach Gábor polgármester elismerő levelében.

Dr. Jóna András igazgató az első riasztó hírek hallatán, még az országosan kihirdetett szigorítási intézkedések előtt, saját hatáskörben zárta le az intézményt.

– A legnagyobb feladatunk az volt, hogy az ismeretlenben kellett merőben új szabályrendszert, munkamódszereket létrehozni és azonnal alkalmazni. Hogy a szerencsének, a Gondviselésnek vagy a szervezett munkának köszönhető, hogy az összesítésben nem jelent meg több haláleset az éves átlagnál, ezt nem lehet kideríteni, ezért ezzel kapcsolatban nagyon óvatosan fogalmaznék. Mindazonáltal a díjnak nagyon örültünk, rendkívül jól esett az elismerés, ezt a kitüntetést minden dolgozó, önkéntes, és mindenki, aki minket segített, a magáénak érezheti – összegez dr. Jóna András.

Az őszi időszakhoz képest a tél hozott némi megkönnyebbülést. December és január hónapban sem lakó, sem dolgozó nem produkált pozitív tesztet, megtörténtek az első körös oltások is. A prés valamelyest enyhült, de teljesen még nem engedett ki.

– Vakcina még kilátásban sem volt, csak jöttek vissza a pozitív tesztek, de nagyon stabilan összefogva, egy irányban mentünk. Jelen kellett lenni pszichológiai felkészültségben, kipihentségben, szakmailag, és én erre vagyok igazán büszke, hogy mindannyian egyformán jelen tudtunk lenni. Amikor nem tudtunk semmit, csak a riasztó számokat, és azt, hogyha a pozitív dolgozók nem jönnek munkába, akkor az ékeztetést vagy a mosdatást sem tudjuk megoldani, a kollégák kivétel nélkül mind felvették a munkát azzal a teherrel, hogy ők maguk fertőzöttek. Rengeteg történet megmaradt az emlékezetemben. A legutóbbi, hogy a már jócskán veszélyeztetett korban lévő takarítónk, félve a fertőzéstől, elment ugyan néhány hét táppénzre, de a lelkiismerete nem bírta, visszajött dolgozni a pozitív kollégák és lakók közé. Ezekben a napokban vonul nyugállományba. Semmiképp nem akarom felnagyítani, de kisebbíteni sem, ezeknek a történeteknek az üzenetét és jelentőségét.

(kanyó)