Immáron második nemzeti ünnepünket voltunk kénytelenek zárt ajtók mögött ünnepelni, városunk polgármestere a Városi TV és az internet segítségével emlékezett meg március 15-ről.

„…Kelj, magyar ifjúság, tépd le a virágot,
melyet eszméinek ellensége rádob emlékére – kőnek!

Avagy virág vagy te?… légy virág, légy vigasz!
Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz az Ő ünnepségén…”

Babits Mihály 1923-ban megjelent Petőfi Koszorúi című versét Ulveczky Gábor egyetemista 1972. március 15-én 10 példányban legépelte és a Batthyány örökmécsesnél barátainak adta Budapesten. E tettéért Kádár János és diktatúrája 22 hónap fegyházbüntetésre ítélte.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő közösség!

Nehéz a mi generációnknak, a közel négymilliós 50 év felettieknek felhőtlen ünnepelni. Hiszen Március 15-dikét (1951 és 1988 között), 37 éven át tilos volt ünnepelni – egyszerű munkanappá silányította a kommunista önkény. Mi és a szüleink generációja úgy nőttünk fel a diktatúrában, hogy nemcsak tilos volt a nemzeti érzelem, de a hatalom börtönnel büntette a proletár internacionalizmustól eltérő gondolkozást. 1969-ben a kommunisták kitalálták a történelem legbizarrabb hármas ünnepkörét a Forradalmi Ifjúsági Napokat, ahol Petőfit és Kossuthot a 19-es vörösterror pribékjeivel együtt és a szovjet megszállás hozsannájának árnyékában lehetett csak említeni. Akinek ez nem tetszett, „preventív őrizetet”, gumibotozást, börtönt kockáztatott. Így szocializálódtunk mi, négymillió magyar.

E négymillió polgár saját elveszett ifjúsága iránti nosztalgiájában hajlamos elfeledkezni a diktatúra igaz természetéről. Némely kortársunk odáig vetemedik, hogy a napi demokratikus vitákban más véleményt vallót diktátornak, nácinak vagy komcsi pribéknek titulálja. Emiatt nemzeti identitásunk alapvető jelképeiről, mint a magyarság függetlenségét kívánó forradalmainkról is hajlamosak vagyunk ostobaságokat beszélni, aszerint, hogy a szekértáborok éppen aktuális kommunikációs gurujai aznapra miféle tőmondatokat találtak ki. Mert mit ér az a szónoklat, amit nem lehet bepasszírozni abba az 50 másodpercbe, ami a reklámözön között adatott a híreknek?

Pedig az ünnep nem a pillanat diadala. Lényege éppen a mindenkiben közös érték felmutatása, amely értelmet ad a hosszú hétköznapoknak. Emlékeztető, mérce, az elmélyülés és az időtlen boldogság ideje. Az ünnep nem sűríthető sem mondatokba, sem sokaságba.

„Nem sokaság hanem lélek” tesz csuda dolgokat – írja a nemzeti felemelkedés niklai remetéje Berzsenyi Dániel. És valóban, sosem a tömeg, hanem a felemelő gondolat indítja a változást.

Balassagyarmat hétszáz éves története is e civil kurázsi eredménye. 1848-ban Balassagyarmat Nógrád vármegye székhelyeként már megvetette a várossá válás alapjait, felépültek legfontosabb intézményei, álltak templomai, iskolái, vármegyeháza, börtöne, levéltára, bírósága. Bár kicsi volt még, utcái a mai Árpád és Nádor utcák közt a Deák Ferenc utcától északra helyezkedett el. Lakosai soknemzetiségűek, sokvallásúak és politikailag is színesek voltak. Mégis testülete már 1848. március 13-i közgyűlésén határozatot fogadott el Deák Ferenc, Kossuth Lajos és Batthyány Lajos arcképének elhelyezéséről a tanácsteremben. A forradalomhoz pedig – hasonlóan 1956-hoz – az országban elsők közt csatlakoztak március 25-i közgyűlésükön, Nemzetőrség felállítását és az új rend fenntartását célzó határozattal.

Balassagyarmat legbátrabb városi rangja mélyen a múltban gyökerezik: Feljegyzések szerint a forradalom bukása után a Vármegyeháza kapuit 1850-ben rendszeresen kellett újrafesteni, mert helyi fiatalok folyton telefirkálták hazafias graffitikkal: „Éljen Kossuth! Éljen Bem! Éljen a haza!”. A BACH korszak idején nem a járványok, hanem a helyi rebellió miatt többször kijárási tilalmat is kénytelen volt a császárhű katonai vezetés a városban elrendelni.

Balassagyarmat példát mutatott 1898-ban a forradalom 50. évfordulóján is, amikor a római katolikus templomban induló városi ünnepség a döntően szlovák nemzetiségű hívekkel teli evangélikus templomban, majd a zsidó zsinagógában folytatódott: mindenhol a független Magyarországot és a szabadságharcot éljenző emelkedett műsorokkal és beszédekkel ünnepelt a sokszínű polgárság.

Mi, büszke utódai régi eleinknek, a civil Balassagyarmat megerősítésére döntöttünk az önkormányzat költségvetésében a helyi közösségi kezdeményezéseket szolgáló több mint 250 millió forintos támogatásról. Ebben – világjárvány ide, koronavírus oda – közösségi célú fejlesztésekre, kulturális eseményekre, sporttevékenységekre, társasházak, belvárosi épületek, járdák felújítására pályázhattak/pályázhatnak közösségek, egyesületek, alapítványok, hogy még idén megvalósíthassák a polgári közösség aktuális álmait.

Minden jeles ünnep a jövőt szolgálja, minden jeles történelmi pillanat az ifjúságnak szól!

Még akkor is, ha a jövő mostanában teljesen bizonytalan. Immáron második márciusi nemzeti ünnepünket vagyunk kénytelenek a világjárvány miatt zárt ajtók közt, tömegrendezvények, iskolai ünnepek, díjátadók, koncertek nélkül ünnepelni. Pusztán az internet és a médiumok virtuális közvetítéseire szorítkozva, de azt valóságos és forró, hazafias szívvel dobogtatva meg.

Reménnyel és gyógyulással teli, napfényes tavaszt kívánok minden gyarmati polgárnak!