Hat-nyolc éves kisministránsként a hatalmas barokk templomban egy nagyböjti pénteken talán először tapasztaltam meg igazán a kereszt súlyát. És szó szerint, mikoris a jó kétméteres processziós keresztet békebeli, veretes rézkorpuszával, jó magasra eső súlypontjával meg- és  föltartva, egyensúlyozva haladva igazán gyerek-próbáló volt a keresztút 14 stációján majd’ egy órán keresztül.

Csak jó sok évvel később, keresztjeim szaporodtával, ez a hétköznapinak tűnő esetlegesség metafizikai távlatúvá nemesedett bennem. Ahogy Jókai Anna mondta: „Egy ember élete kívülről nézve vízszintes vonalnak hat, mely a születés pillanatától a sírig ér. Miközben életének vízszintes vonalán halad, magasság és mélység realitásában szenvedi végig a felismerés, az igazság, az öröm vagy a fájdalom ellentmondásait. A kereszt realitásában zajlik az életünk, és minden embernek van keresztje. És mindenki cipeli a saját keresztjét. A batyut vinni kell, azt nem lehet letenni, mert akkor elveszíted a lényeget. Ez a kereszt.”

Nyomorúságos napjainkban így cipeljük most két súlyos batyunkat; hirtelen ránk szakadt, betegségtől blokkolt világunk kínjait, és szürreális közéleti, politikai fantomok árnyékában lelkünk fenyegetettségét. Ezek most igazán nagyböjti penitenciáink.

Olyan prófétai korszakot élünk, amikor naponta bibliai képek válnak valóra a szemünk előtt. S aki nyitott Isten üzenetére, jól látja; túl a világ társadalmi, gazdasági, ökológiai anomáliáin, globális lelki hadviselés zajlik. Az emberi együttélés ősi, Istentől teremtett alapnormáit és evidenciáit támadták meg. Ebben az „emberfeletti hadviselésben gigantikus erők feszülnek egymásnak minden nemzetért, minden lélekért.” (Sipos B.)

Saint-Exupéry nyolcvan éve írta: „Ha az emberek istentelenek lesznek, akkor határtalan a hazugság, tanácstalan a kormányzás, számtalan az adósság, eredménytelenek a tárgyalások, hamis a felvilágosítás, az erkölcs féktelen, a divat szégyentelen, a bűnözés mértéktelen, a konferenciák végtelenek, a kilátás vigasztalan.”

Aggódó víziója mára a lelki pusztulás riasztó valósága Nyugaton. Súlyos kereszt számunkra mindezek fertőző fenyegetettségének szoros közelségében élnünk. 

Aztán a másik batyunk, a vírustól összezavart, megváltozott világunk karanténba zárt magánya. Pilinszky szavai igazán most, nagyböjtünkben legigazabbak és legidőszerűbbek: „Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, “Uram, Uram, mért hagytál el engem!” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta.”

Döbbenetesek Ady és Márai sorainak megegyezései egymással és a fentiekkel; a lélek mérnökeinek pontos vallomásai ezek pokoljárásukról, erről a krisztusi-emberi kiválasztottságról: „Minden ember, akit Isten szerepre jelöl ki, magányos. Aki ezt nem vállalja, kókler; még akkor is az, ha megfeszítik.”

„Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,/ Utam: a nagy Nihil, a Semmi,/ A sorsom: menni, menni, menni/ S az álmom: az Isten.”               

Ha a fenti vallomások megszenvedett sorait az életutak vízszintes-függőleges síkján, vagyis a kereszt realitásában próbáljuk értelmezni, belátható, hogy hősies katarzis, boldog kegyelmi állapot sugárzói. És talán úgy mutatnak már a Golgota hegyén a feltámadás boldog bizonyosságára, ahogy feltehetően az alázatot megdolgozva megtanuló tudós, Szent-Györgyi Albert is fontosnak találta reményét, ezt a feltétlen bizalmat a Teremtő színe elé vinni.  Életfelfogásának legalapját így imádkozza a Psalmus Humanus-ban: „Uram! Ezt a gyönyörű Földet adtad otthonunknak, / Mélyébe mérhetetlen kincseket rejtettél, / Képességet tettél, hogy megértsük alkotásod, / Megkönnyítsük munkánkat, száműzzük az éhséget és a betegséget./ Isten! Tehozzád kiáltok gondjaimban.” Keresztjeinket cipelve aligha találnánk időszerűbb szavakat, esdeklőbb imát mostani mindennapi golgota-járásunkban.

Ránk örökül hagyott karizmáival, nagy hitével villantsa nekünk a húsvéti gyertya fényét, hogy szabadulásunkkal megélhessük Krisztus békéjét.

 Veres József Ferenc