Életének kilencvenedik esztendejében elhunyt Kovács Gábor nyugalmazott gimnáziumi tanár, egykori országgyűlési képviselő.

Kovács Gábor 1932-ben Nagyorosziban született, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett.

1954-ben az ELTE TTK fizika-matematika szakán diplomázott, a végzés után Balassagyarmatra, volt gimnáziumába helyezték, ahol diákok generációit tanította.

1962-66 között a Szántó Kovács János Gimnáziumba tett tanári kitérőt, majd Szécsényben, a Mezőgazdasági Szakközépiskolában fejezte be aktív pályafutását, bár ezt követően még évekig érettségi elnök volt.

A rendszerváltozáskor azonnal megfogta a politikai nyitás, a balassagyarmati választókerületben a KDNP színeiben indult és parlamenti képviselői helyet szerzett az 1990-94 közötti ciklusra.

Különböző parlamenti bizottságok tagja is volt, alapvetően a kultúra, az oktatás és az egészségügy területén, 1992-94 között bizottsági alelnök az oktatási, ifjúsági és sportbizottságban.

1990-1994 között az Interparlamentáris Unió magyar-szlovák tagozatának elnöke.

 1994-98 között a Nógrád megyei Közgyűlés tagjaként alelnöki pozíciót töltött be, 1998-2010 között a közgyűlés tanácsnoka, 2006-tól az oktatási, kulturális és egyházügyi bizottság elnöke.

 Elévülhetetlenek érdemei a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola megalapításában, továbbá abban is, hogy a Szalézi Rend szerzetesei 1988-ban visszatérhettek Balassagyarmatra, másfél évtizedig volt az egyházközség világi elnöke volt.

Nyugodjon békében!