A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves nő ellen, aki egy Nógrád megyei településen kővel betörte a férjével levelező fiatalabb nő autójának ablakait.

A vád szerint a nő 2020. november 28-án délelőtt meglátta, hogy az utcán parkol annak a nála nyolc évvel fiatalabb nőnek az autója, aki az egyik közösségi internetes oldalon levelezett a férjével. Féltékeny volt rá, ezért az autó jobb oldali ablaküvegeit egy kővel pókhálósra törte.

Másnap délelőtt ismét megrongálta a járművet, ekkor a szélvédőjét törte be egy kővel két helyen is.

A vádlottnak a nyílt utcán nappal elkövetett cselekményei alkalmasak voltak arra, hogy másokban megbotránkozást keltsenek, így őt az ügyészség a rongálással halmazatban garázdasággal is megvádolta.

Mivel a büntetlen előéletű nő a nyomozás során beismerte cselekményét, megbánta azt és kijelentette, hogy megfizeti az okozott kárt, az ügyészség arra tett indítványt, hogy a Balassagyarmati Járásbíróság tárgyalás nélkül, büntetővégzésben bocsássa próbára őt, valamint kötelezze a gépjárműben keletkezett 80.000 forintos kár megtérítésére.

A próbára bocsátás nem büntetés, hanem egy nevelő jellegű büntetőjogi intézkedés, melynek során a bíróság a büntetés kiszabását próbaidőre elhalasztja. Ha a próbaidő eredményesen telik el, azaz az elkövető jó útra tér, akkor büntethetősége megszűnik, nem fog büntetett előéletűnek sem számítani. Ha azonban a pártfogó felügyelet szabályait nem tartja be, avagy újabb bűncselekmény miatt elítélik, vele szemben a jelenlegi cselekményei miatt is büntetést kell kiszabni.