A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves és egy 19 éves Nógrád megyei fiatal ellen, akik megverték édesapjukat azért, hogy a családvédelmi támogatást megszerezzék tőle.

A testvérek 2020 augusztusában megtudták, hogy édesapjuk felvette a családvédelmi támogatást, ezért pénzt kértek tőle. Az apa 1500 Ft-ot adott nekik azzal, hogy a többi tanszervásárlásra kell, majd hazament.

A fiatalok este elmentek a külön élő apjuk házához, ahol újra pénzt követeltek, majd fenyegetőzni kezdtek. Mivel pénzt továbbra sem kaptak, bántalmazni kezdték apjukat: belökték az egyik szobába, s míg az egyikük fojtó fogással lefogta, a másik megpróbálta a zsebéből kiemelni a pénztárcát. Ezután ütni kezdték a fejét és szemét, majd a férfi segítségére siető ismerősét is ellökték.

A bántalmazással csak akkor hagytak fel, amikor meghallották, hogy öccsük értesíti a rendőrséget, üres kézzel távoztak.

Az apa a fején és arcán szenvedett könnyű sérüléseket, a súlyosabb sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Az idősebb fiúnak ezen túl két röviddel azelőtt elkövetett lopásért is felelnie kell: egy házba a nyitott ablakon át mászott be és onnan eltulajdonított 500 Ft-ot, valamint egy beltéri egységet, illetve betört egy segélyszervezet raktárába, ahonnan egy fűkaszát és egy fűrészt tulajdonított el.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában a testvérek ellen rablás és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, az idősebb fiúval szemben emellett a két lopás miatt is vádat emelt, vádiratában a fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés, testvérével szemben szabadságvesztés kiszabására, valamint 147.010 Ft vagyonelkobzásra és arra tett indítványt, hogy a bíróság a közel 480.000Ft összegű bűnügyi költséget is fizettesse meg velük.

A Balassagyarmati Járásbíróság döntését a vádlottak letartóztatásban várják.