A négy napot felölelő Palóc Hagyományéltető Napok idén is számos meglepetést tartogatott a Palóc ligetbe látogatóknak.

A napsütéses szombat délutánon családi és gyermek programokra nyílt lehetőség. A kirakodó vásár egész nap várta kézműves portékáival a vásárlókat. A kilátogató vendégek megismerkedhettek a népi mesterségek fortélyaival, a fafaragással, a szövéssel és a kovácsmesterséggel. Utóbbinál lehetőség nyílt egyéni szerencsepatkó készítésére. A fából készült logikai, készségfejlesztő és ügyességi játékok igazi kuriózumként szolgáltak a programok sokaságában.

Mindeközben a FolkLiget kis színpadán egymást követték a hagyományőrző csoportok táncos, zenés, mesés fellépései. A palóc falvak közül Buják, Kétbodony és Nógrádsipek mutatkozott be. A kisgyermekek arcára Környei Alice varázslatos gyermekjátszója és a Kereplő színház élő-bábos előadása csalt mosolyt.

Természetesen a palóc konyha jellegzetes finomságai sem maradhattak el a kínálatból. A látogatók többek között megízlelhették az ilinyi káposztát, a kétbodonyi szilvásgombócot és a szlovákgyarmati haluskát.

A szombati kavalkádot a Kossuth-díjas Csík zenekar fergeteges koncertje zárta.

Vasárnap a jubileumát ünneplő Szent Anna-napi Palóc Búcsú vette kezdetét, ami vidékünk egyik legnagyobb vallásos-népművészeti eseménye. A búcsújáró népviseletes menet a római katolikus Főplébánia templomtól indult el a Palóc ligetbe. Útközben imádságot tartottak a Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében található szandai káponkánál.

A búcsúmise helyszínéül a szabadtéri színpadon kialakított oltár szolgált, ahol Ternyák Csaba egri érsek és Turai János kanonok, plébános tartott ünnepi szentmisét. Ferenc pápa világnak írt körlevele alapján, az első nagyszülők és idősek világnapjának szellemében zajlott az ünnepi istentisztelet. A búcsú résztvevői közös imádságot mondtak a családokért és Magyarország jövőjéért. A ceremónia végén a püspök megáldotta a családokat. A liturgián közreműködtek a balassagyarmati Szent Felicián Kórus Unterwéger J. Zsolt karnagy vezényletével, Holecz Istvánné, a Népművészet Mestere; a Rimóci Rezesbanda, valamint a történelmi Nógrád vármegye hagyományőrzői.

A több napos palóc ünnep a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ jóvoltából valósult meg, Hegedűsné Jusztin Gizella és Jakus Julianna szervezésében.

Zábrádi Dorottya

Sümegi Tamás fotói