Új, az országban egyedüli három kilométer hosszú terepkerékpár-pályával bővült a nyírjesi üdülőövezet.

Péntek délelőtt ünnepélyes keretek között került megrendezésre az új erdei single trail kerékpáros pálya átadója. A „2021. évi Országos Bringapark Program – Balassagyarmati bringapálya fejlesztése” című projekt nyírjesi zárórendezvényén Balla Mihály országgyűlési képviselő tartott köszöntőt. Elmondta, hogy az új bringapálya létrehozásával a Nyírjes fejlesztésének egyik szelete valósult meg összesen 10 millió forintos beruházásból. Továbbá az 5 millió forint állami támogatásból és ugyanennyi önrészből létrejött egynyomos pálya a helyi bringások, az erdei és terepkerékpározás kedvelőinek igazi kihívást, edzési lehetőséget biztosít a mindennapokban. – A térség folyamatos támogatottságának köszönhetően a kerékpározás, a bakancsos turizmus, az erdőjárás jobb körülmények között valósulhat meg a jövőben – mondta Balla Mihály, aki kihangsúlyozta, hogy a pálya bizonyítéka annak, hogy városunk és annak környéke a gazdasági és kulturális fejlődés mellett a sportban is folyamatosan élen jár.

Csach Gábor polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a projekt megvalósításában részt vettek, köztük az Ipoly Erdő Zrt.-nek, aki az elejétől fogva partnere volt ennek a projektnek.

Továbbá a hivatalos rendezvényen köszöntőt mondott Kacsó Dániel az Aktív Magyarország sajtófőnöke és Tóth András a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség projektvezetője. Az átadón tiszteletüket tették az Ipoly Erdő Zrt. képviseletében Zoltán János főmérnök, Mikle Tibor műszaki munkatárs és Bajnai Csaba erdészetvezető.

A beszédek elhangzását követően a résztvevők elvágták a nemzeti színű szalagot a Nyírjes Trails kapujában, ezzel hivatalosan is megnyitva az utat a BADISZVSE kerékpárosai előtt, akik boldogan vették birtokukba az újonnan épült területet. Az ugratókkal, kanyarokkal és jelentős szintkülönbségekkel kialakított pálya jó lehetőséget nyújt, hogy a profik gyakorolhassanak, a kezdők pedig megismerjék ezt a sportágat egy lenyűgöző, természetes környezetben.

A fejlesztés az Aktív Magyarország Program részeként, az Országos Bringapark Program keretén belül, a Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatásával és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség közreműködésével valósult meg.