Hivatalosan is átadásra került az 5 kilométer hosszú kerékpárút és a körforgalom.
Teljes körűen befejeződött Balassagyarmat Város Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciumának „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Balassagyarmaton” című nyertes TOP pályázata. Ennek apropóján a Városháza dísztermében tartották meg a projektzáró rendezvényt, ahol a beruházás megvalósulásában közreműködők vettek részt.
Az eseményen jelenlévőket Csach Gábor polgármester köszöntötte. A város első embere elárulta, hogy a városvezetés két jelentős fejlesztést valósított meg. A Terület-és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert 541,32 millió forint vissza nem térítendő támogatás eredményeként 4 kilométer hosszú kerékpárutat létesített Szügy szomszédos közigazgatási határától a helyi autóbusz-pályaudvarig. A második projektelem keretében – részben a jelenlegi járda kiszélesítésével – 1 km hosszú új kerékpárút készült az Ady Endre utca és a Kóvári utca keresztezésétől a nyugati ipartelepig. Továbbá a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pedig – konzorciumi partnerként – körforgalmi csomópontot létesített az Ady Endre utca és a Kóvári utca balesetveszélyes kereszteződésében. A kevesebb, mint öt hónapot felölelő munkálatokat a Penta Kft. munkatársai végezték el.
A projektátadón részt vett Balla Mihály országgyűlési képviselő, aki rávilágított arra, hogy megvalósult fejlesztések hozzájárulnak városunk és a térség infrastruktúrájának folyamatos fejlődéséhez és emberközpontúvá válásához.
A rendezvény vendége volt Lehel Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyei igazgatója. Prezentációjával betekintést nyújtott az aktuálisan zajló projektekről és mesélt a jövőben megvalósításra váró fejlesztési tervekről.