A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02252 számú és „Táborozz tudatosan!” című projekt keretében az őszi szünetben napközis tábort szervezett a Lamenda Alapítvány Balassagyarmaton általános iskolás gyermekek részére.

A tábor tematikája a természetvédelem, környezetvédelem, egészséges életmód, mozgás köré épült, melyet a gyerekek csapatmunkában dolgoztak fel. Az egész heti tevékenységet egy projekt füzet fonta át „Kalandozások a Palóc ligetben” címmel. A gyerekek minden nap hőmérsékletet mértek, melyet rögzítettek a füzetbe a hét eseményeivel együtt. Kedden megismerkedtek a diákok dr. Dénes Andrea vezetésével a Palóc liget fáival, ott élő állatokkal. Megtudtuk, hogy közel 50 fafajta él a ligetben és kb. 450 db fa van telepítve.

Szerdán Kismarosra a Magosfa Alapítványhoz kirándultunk. Rövid beszélgetés keretében a gyerekek megbeszélték, hogy milyen állati nyomok lehetnek az erdőben, hogyan csoportosíthatóak az emlős állatok fogazatuk szerint. Élőben is láthattak a gyerekek különböző állatok fogazatait.

A beszélgetést egy erdei séta során folytattuk. Játékos foglalkozások keretében ismerték meg a gyerekek az állatok felkészülését a télre. A tábor hetében a gyerekek madáretetőket készítettek, melyeket a Palóc ligetben helyeztek el. A Kiss Árpád Általános Iskolával egyeztetve, az alsó tagozatos osztályok vállalták az élelemmel való utánpótlást. Nagy Zoltán vezetésével új ismereteket szereztek a gyerekek a vadászat témakörében is.

Utolsó nap a héten tanultakból játékos vetélkedő volt, melynek részeként a gyerekek az ebédhez zöldségsalátát készítettek. A héten helyett kapott két gyerek születésnapjának a megünneplése is. Az utolsó nap fénypontja a tombolasorsolás volt, melyre a gyerekek tombolákat a hét folyamán gyűjthették a feladatok, játékok megoldásával, jótettek, jó cselekedetek alkalmával. A tábor során fontos szerepet kapott a szabad játék, a csapatjátékok, a legózás, a társas játékozás. A tábor lebonyolításában Vartik Melinda, Leszenyiczki Lívia és a közösségi szolgálatban részt vevő középiskolások vettek részt.