Miért lesz olajmérnökök lányából orvos? Mi történik a műtőből kiájuló sebészgyakornokkal? Mit jelent a tudás szintjén való nyitottság? Hogyan lehet egy nyugalomhoz szokott rendszert átalakítani olyanná, amely a frontvonalban is megállja a helyét? Mit keres egy nő a kairói, indiai, nepáli földrengések utáni mentőcsapatokban? Miért fontos a hadi orvostan után a katasztrófa medicina? A válaszok kiderülnek a Dr. Tóth Judittal, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet főigazgatójával készített beszélgetésünkből.
Mindig is orvos akart lenni?
A nagymamám még gimnazista koromban mondta, jó lennél te orvosnak!, én viszont kézzel-lábbal tiltakoztam ellene! A szüleim mindketten olajmérnökök, kutatók, ebben a környezetben nőttem fel. Gimnázium 3. osztálya végére jutottam el odáig, hogy az emberi gondolkodás működése érdekelt a legjobban. Ugyebár a legnagyobb kutatási terület az agy működésének feltérképezése, ezért agykutató biokémikus szerettem volna lenni. Csakhogy akkoriban még nem volt ilyen oktatás. Így aztán maradt az orvosi egyetem, ahol leginkább megtanítják azt a részt, akár a biológia vonal, akár a kémia vonulatával, amire nekem szükségem van egy ember működése szempontjából. Először kutatóorvos akartam lenni, ám egy szomorú történet mindent megváltoztatott. A buszon utazva szemtanúja voltam egy idős ember halálának, s mivel nem tudtam tenni semmit az érdekében, iszonyatosan frusztrált a tragédia. Itt billent át bennem az a bizonyos láthatatlan kapcsoló és átvezetett arra a vágányba, hogy kutatás helyett gyógyítás. Elkezdtem mentőzni, hogy egy ilyen helyzetben már segíteni is tudjak, elvégre orvostanhallgató vagyok. Már sebész akartam lenni, persze idegsebész.
Miért nem lett?
Mert ismét furcsa fordulatot vett az életem, konkrétan elkezdtem kiájulni a műtőből. Amikor már tudtam, hogy mit csinálok, az adrenalin kevesebb volt és jöttek az ájulások. Hatodik év félévekor kellett szembesülnöm ezzel a nem túl bíztató ténnyel.
Mit lépett?
Azt tudtam, nekem az kell, hogy pörögjenek az események, mert én nyugalomban frusztrálódok. Hol van a legnagyobb izgalom, ha már egyszer nem marad a szike az ember kezében? Az anesztézia intenzív területén. Gyors átfordulással pályáztam meg a János Kórház aneszt intenzíves állását, illetve ott volt az Aneszteziológia Intenzív Terápiás Tanszék Pénzes professzorral. Professzor úr zseniális, iskolateremtő ember volt, aki a legjobb diákokat választotta magához, hatalmas megtiszteltetés volt hozzá már csak bekerülni, nem még benn maradni. Mint kiderült, tisztában volt vele, mit tudok, bevett a csapatába. Gyakorlatilag ott indult el az egész orvoslás a számomra, egy hihetetlenül húzós iskolával, egy olyan csapattal, amit a mai napig emlegetek. Amit itt tanultam, abból élek a mai napig.
Miért, mit tanult itt?
Nagyon fontos a nyitottság, de legfőképpen a tudás szintjén való nyitottság. Nem egy szűk szakterületet kell csak képviselni, hanem az összefüggéseket kell nézni, rendszert kell szemlélni és elemezni, az ehhez szükséges információkat pedig a lehető legtöbbet begyűjteni. Nem egy adott problémát, hanem egy teljes embert, vagyis egy egységet, egy folyamatot kell kezelnem. Nem tüneti terápiát kell adnom. A tüneti terápia arra jó, hogy időt nyerjek, de az okokat kell felfedeznem minél előbb, hogy aztán megszüntethessem azokat.
2017 nyarán került Gyarmatra orvosigazgatóként. Mi jelentette a legnagyobb kihívást az elmúlt 4 év során?
Hogy egy békés, kisvárosi nyugalomhoz szokott rendszerből csináljunk egy olyan frontvonalat, amely a legnagyobb nyomás alatt sem esik szét, és a dolgozók sem törnek össze. Mindezt gyakorlatilag röpke két hónap alatt kellett megoldani.
Hogyan sikerült?
Egy szisztematikus rendszert kellett felépíteni, egy érthetően szabadabban működő rendszertől kellett elfogadtatni egy katonai struktúrát, aztán egy teljesen más gondolkodásmódra való állítást kellett elérni. Elindítottunk egy kis csapatot, amely a covid-ellátás húzóereje volt, ők adták ezt tovább, és gyakorlatilag az egész kórház át tudott állni erre a szemléletre. Nyilván ez a rendszer tovább fejlődött, mert a sok hullám, az egyre több beteg, a járvány dinamikája folyamatosan változtatta, de legalább ilyen fontos volt, hogy mindeközben maga az eredeti struktúra ne sérüljön, vagyis a járvány után minden visszatérhessen a régi, hétköznapi működésbe, mégpedig maradandó sérülés nélkül. Nagyon büszkék lehetünk mindannyian, mert minden mutató szerint a kollégák nem hogy megugrották ezt a szintet, hanem az országban, a méretéhez képest, a legjobban teljesített a kórház! Sok konferencián jártam, ahol rácsodálkoztak, hogy egy kisvárosi kórház ennyire flottul és ekkora volumenben helyt tudott állni! A megyei kórházak nem értek el minket! A második hullámban messze a legnagyobb ellátók voltunk.
Tehát most erősebb csapat tevékenykedik a Kórházban?
Mindenképpen erősebb csapat van, de még mindig nem tértünk vissza a régi kerékvágásba, ahhoz több idő kell. Nagyon sok változás történt nem csak működésben, de emberileg is. Rengeteg fejlődésen mentünk át. A kollégák jobban megismerték a másik osztályon dolgozót és annak a munkáját, mint valaha. Jobban együtt gondolkodóvá vált a társaság. Most már személyesebbé vált a kommunikáció és minden gördülékenyebb. Azt szoktam mondani, a kockás terítőnél több minden eldől, mint a munkahelyen. Ha együtt sírunk és nevetünk, utána jobban tudunk együtt dolgozni. A covid mindenhol egy erős kollektívakovácsoló tényező volt. A kórházban is ezt éltük meg és igen, megerősödtünk. Még gyerekcipőben járunk az erősödésben, nem tudni előre, hová forrja ki magát a rendszer. Megint egy képlékeny helyzetben vagyunk, de ennek lesz egy lecsengése és egy új rendszer felállása, amelyből a lehető legtöbbet, a maximumot kell kihozni annak érdekében, hogy a környékbeliek a legtöbbet profitálják. Mint minden változásnak, ezúttal is kell egy kifutási idő.
Kevesen tudják, hogy ön számtalan katasztrófa sújtotta országban járt a magyar mentőcsapat tagjaként, például Kairó, India, Fülöp-szigetek, Nepál…
Valahol a nyughatatlan természetemnek köszönhető mindez. Reggelig mesélhetnék, de 1994 óta barlangi mentőorvos is vagyok. Életem első külföldi bevetése valóban ’96-ban, a kairói földrengés után volt, egyébként ekkor lett ismert a ma már legendás kutya, Mancs, aki 67 halottat talált meg akkor a romok alatt. Sok helyszínen jártam a későbbiekben, és bennünket mindig is azért becsültek különösen, mert míg a többi ország orvosai várták a kihozott túlélőket a biztos övezetekben, én terepruhába öltözve mentem a srácokkal a romok közé és azonnal segítettem egy-egy megtalált személynek.
Katasztrófa és hadi szakvizsgát tett, jelenleg pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen próbálja megszerezni a tudományos fokozatot. Miért fontos ez?
Mert a katasztrófa medicinával való foglalkozás kiforratlanabb terület, mint az összes többi orvostudományi ág. A katasztrófa medicina a hadtudományból és hadi medicinából származtatott ág. A hadi orvostan nagyon régi orvostan, nagyon fontos az itt elért eredményeket átvezetni a civil orvostanba és ezeket az eljárásokat alkalmazni egy katasztrófahelyzetben, mondjuk egy vegyi üzem felrobbanásakor vagy egy közlekedési híd leszakadásakor, ami durvább tud lenni, mint egy háború. Szeretem a lehetetlen küldetéseket, ezért sodort erre a területre az élet. Egy intenzív osztályos betegért akkor is küzdeni kell, ha 1 százaléknyi esélye van az életben maradásra. Ha 1 százaléktól eljutok a 10 százalékig, már megnyerhetem a csatát. Problémaorientáltság, problémamegoldás és kreativitás. Normális körülmények között, megfelelő eszközökkel mindenki tud dolgozni, de egy hirtelen helyzetben minden megváltozik. Tudom, furcsa, de én éppen ekkor vagyok elememben.
Jól érzi magát városunkban?
Igen. Rengeteg mindent meg kell oldani, egy rendszernek mindig van hová fejlődnie, mert a rendszer sosem áll meg. A kórház életében az a fontos, hogy képes legyen biztosan ellátni a környező lakosságot, a polgárok számára biztosítani tudja azt az ellátást, amely a legjobb az adott szinten. Az itt dolgozók szempontjából pedig az a lényeg, hogy biztos megélhetést nyújtó munkahely legyen, ahol az egyéni karrierterveknek megfelelően tudnak fejlődni az emberek és itt tudnak maradni, nem kell nekik más munkahelyet keresni. Fontos, legyen presztízse a kórháznak, de ne csak szakmai, hanem emberi is. Ez egy folyamatosan, dinamikusan fejlődő történet. Megnyugodhatok, hogy létrehoztunk valamit, egy új rendszert felépítünk, egy új egészségügyi rendszerben egy új szerepet találunk, de ha nem követjük a trendeket, akkor lemaradunk. Jól funkcionáló, működőképes kórházat vettem át az elődömtől, de van kihívás a coviddal megspékelve, arról már nem is beszélve, hogy a mostani egészségügyi rendszerváltozásokkal megtartani ezt a stabil egységet korántsem egyszerű feladat. Pont nekem való munka!
Hosszú távra tervez Gyarmaton?
Számomra nagyon fontosak a kapcsolatok, bármilyen feladatot is láttam el, csak úgy tudtam dolgozni, ha csapatban dolgoztam. Ha kollégákkal együtt dolgozom, tartozom nekik annyival, hogy értük is dolgozom. Ez nem tud személytelen lenni.
Mit tudhatunk a családjáról?
Férjem az Aggteleki Nemzeti Parknál őrszolgálat vezető, hozzám hasonlóan dinamikus ember a saját szakmájában. Lányunk biológia-kémia szakos hallgató az ELTE-n.
Nyugtasson meg, azért néhanap tudnak találkozni ilyen elfoglaltság mellett is…
Jogos a kérdés, de igen, megoldjuk, és súrlódást azért nem okoz, mert mindannyian ilyen karakterű személyiségek vagyunk.
Mondhatjuk, hogy Tóth Judit a megoldások embere?
Csak szeretnék az lenni. Maximalista vagyok, de katasztrófában sosincs tökéletes megoldás. Egy rendszer tökéletes működőképessége éppen olyan, mint a perpetuum mobile, vagyis az örökmozgó, kísérletezni lehet vele, elérni viszont sohasem. Maradjunk annyiban, próbálom megtalálni a lehető legkevesebb rosszal járó, lehető legjobb megoldást.
Szilágyi Norbert
