A Kiss Árpád Általános Iskolában 15 éve működő polgárőrséget ünnepelték az iskola tanárai, diákjai és a megjelent résztvevők.

15 éve jött létre Demeter Gábor vezetésével a Kiss Árpád Általános Iskola ifjú polgárőrsége. Az évforduló kapcsán a napokban ünnepélyes keretek között nyitották meg a „15 év, 15 próba” programot.

Gálné Percze Katalin intézményvezető köszöntötte a résztvevőket, aki köszönetet mondott Demeter Gábor 15 éve tartó, lelkes, kitartó munkájáért, valamint kiemelte a polgárőr gyerekek segítőkészségét, hogy munkájukkal az iskola segítségére vannak és vigyáznak tanulóikra.

A megnyitón részt vett az iskola örökös igazgatója, Görög Imréné, aki vezetői évei alatt támogatta, segítette a polgárőrök munkáját és beszámolt az ezzel kapcsolatos élményeiről. A rendezvényen beszédet mondott Vass Miklós a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke, aki emlékplaketteket, apró polgárőr mellényeket és két biciklit ajándékozott az iskola kis polgárőrei részére. A városvezetés részéről tiszteletét tette Huszár Péter alpolgármester.

A „15 év, 15 próba” az „egy iskola, egy polgárőr” program az iskola több helyszínén vette kezdetét, melynek keretében sokszínű, játékos feladatokkal – többek között a polgárőrség története teszttel, íjászattal, ügyességi versenyekkel, elsősegély ismertekkel, nyomolvasással, digitális rajzversennyel, lovaglással – kerülhettek közelebb a gyerekek a polgárőrség rejtelmeihez és annak mindennapi fontosságához.