Balassagyarmaton az Ipoly közelsége, viszonylag nyugodt folyása, holtágai, meanderei miatt a fürödni vágyók sosem maradtak fürdésre alkalmas víz nélkül. Több olyan hely is ismert a város alatti folyószakaszon, ahová a fürdőzők rendszeresen jártak. Vojtkó István helytörténeti kutató is megemlékezett ezekről: „Augusztusban – mint az elmúlt években mindig – keresztapámmal és apuval jártunk az Ipolyra fürödni a „lángfürdőhöz” vagy a „sodróhoz”.

A „sodró” az Ipoly-part azon szakasza volt, amely a Nádor utca végénél húzódott, a „lángfürdő” pedig a városi szeszfőzde mögötti homokos partszakasz. E két részt azért kedvelték, mert a víz nem volt túlságosan mély, a part mentén finom homok terült el, s rajta fűzfák, fűzbokrok nyújtottak árnyékot. A város fürödni vágyó lakosai még egy helyre járhattak az Ipolyhoz: a „katlangödör”-höz. Ehhez azonban elég messze kellett menni, a nagyhídtól Őrhalom felé, a kórházi szennyvízbeömlő árok feletti részig. Ráadásul elég veszélyesnek számított, mert két-három mély gödör is megbújt a mederben, a víz erősen áramlott, a gödrök fölött örvénylett is. Majd’ minden évben lett az ottani fürdőzésnek halálos áldozata.”

Tehát elég hamar megfogalmazódhatott a gondolat, hogy a városnak legyen biztonságos kikapcsolódásra és sportolásra alkalmas strandja.

Érdekesség, hogy a Nógrádi Hírlap 1921. július 3-i számában a következő hirdetést olvashatjuk: „A B.-Gyarmati Strandfürdő Betéti Társaságtól. Hirdetmény. A hét folyamán felállítandó strandfürdő kezeléséhez házaspár kerestetik, ki a férfi és női osztály fürdőruháit gondozza és egyéb teendőket elvégzi. Ha a férj úszómester, előnyben részesül, és az úszás tanításával szép jövedelemre tehet szert. Ugyanitt a buffet kezelése is bérbeadatik.” Hogy milyen strandfürdő lehetett ez, nem derül ki.

Azt azonban tudjuk, hogy a mai strand létesítésének ötlete dr. Soldos Béla vármegyei főispántól és Horváth Sándor polgármestertől származik, akik fontosnak tartották a fiatalok sportolási lehetőségeinek bővítését. A tervek elkészítésére Hajós Alfréd építészt, úszót, hazánk első olimpiai bajnokát kérték fel, aki pár évvel azelőtt tervezte meg a Margitszigeti Nemzeti Sportuszodát. 1933-ban Hajós Alfréd anyagi ellenszolgáltatás nélkül adta át a kész terveket a városnak.

A strandfürdő a város nyugati szélén, a közvágóhíddal szemben épült fel 1935-ben. A kivitelezést Magos (Munk) Dezső balassagyarmati építőmérnök irányította. A fejlesztést az Országos Testnevelési Tanács és egyéb hatóságok is támogatták, s mint egy korabeli újságcikk megjegyzi, a városnak egy fillérjébe sem került a fürdő megépítése.

A strandfürdő nagy medencéje 33 1/3 x 10 méteresre épült, így sportversenyek lebonyolítására is alkalmas volt. Egy gyermekmedence is készült, illetve kiszolgáló helyiségek – öltözők és zuhanyozók –, valamint egy vendéglő biztosították a kényelmet. A megnyitón a versenyzők, érdeklődők és díszvendégek összlétszáma meghaladta az ezer főt. Az átadást követően versenyeket rendeztek, és úszásoktatás is zajlott.

Vojtkó István így emlékezik erre: „Az úszómesternek, Nyíregyházi bácsinak fehér „porcellán” nadrágja, hófehér inge és a nyakában kék zsinóron lógó, nagyon erős hangú sípja volt. A nagymedence körül sétált, vagy amellett beszélgetett, de a szemét nem vette le a vízről, és ha észrevette, hogy gyerek vagy úszni kevésbé tudó ember átment a »mélyvíz csak úszóknak« feliratú táblát tartó kötél alatt, arra azonnal rásípolt, kiparancsolta a mélyvízből, de nemegyszer még a medencéből is. Nyíregyházi „mester” úszóleckéket is adott, természetesen elég borsos áron, így tanítványai általában az úrigyerekek közül kerültek ki. Úszóleckére tíz pengőt otthon sem én, sem barátaim nem kérhettünk, örültünk, hogy a belépőjegy árát megkaptuk. Viszont rájöttünk arra, hogy az úszómester harsány hangja a medence másik felén is igen jól hallható, és ha mi is megcsináljuk, amit a növendékeinek magyaráz, akkor mi is megtanulhatunk úszni. Úgy is lett, és néhány napos lesi-hallgatás és gyakorlás után már nekem is, Jancsinak is sikerült a mell- és hátúszás fortélyait ellesni, aztán addig gyakoroltuk, míg úgy éreztük, hogy már tudunk úszni.”

1939 nyarán az alábbiakat írta a Nógrádi Hírlap: „Tavaly sok panaszt hallottunk, hogy a strandfürdőn a kerékpárokról lelopták a csengőt, lámpát, fogantyut, pumpát, táskát stb. Hogy ez az idén elő ne forduljon, jó lesz kerékpár garageről gondoskodni, ahol 10 fillér őrzési díjért felelősek volnának a kerékpárért, mint ez más rendes városokban is van.”

1944–45 hideg telén a lakosság fűtés céljára elhordta a fürdő épületeinek faanyagát. A háború utáni évtizedekben a strandnak nem, vagy csak részben volt gazdája, a medencék és a kiszolgálóegységek tönkrementek, a nyolcvanas években közel egy évtizedre be is zárták. 1993. október 7-én szavazta meg a képviselőtestület a teljes felújítást, amely 1994–95-ben zajlott le. A létesítmény 1995. április 30. óta szolgálja újra a felüdülni vágyó közönséget, teljes felújítását és átalakítását az elkövetkező évekre tervezi Balassagyarmat Város Önkormányzata.

Ács Zsuzsanna

helytörténti könyvtáros