A városi összefogásnak köszönhetően a gerincvelőből eredő izomsorvadásban (SMA2) szenvedő tízéves rimóci Szita Jázmin borsóházi kezelése december hónapban elkezdődik.

„Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” – gróf Széchenyi István idézetével indult útjára nyolc hónappal ezelőtt az a városi kezdeményezés, amely a napokban érte el kitűzött célját.

A nemes kezdeményezést Gaál Dénes, a Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet igazgatója álmodta meg. A GAMESZ dolgozói április első napjaitól hetente ürítik a tárolót, valamint elszállításig tárolják a kupakokkal megtelt zsákokat. Az akció megvalósításához a Fókuszban a Térség Facebook alapítói, Makrai Richárd és Makrainé Lajtos Andrea is csatlakozott.

A második gyűjtés július 20-tól vette kezdetét, amit a napokban sikeresen zártak le és az összegyűjtött kupakokat pénzre váltották. A környező települések becsatlakozásával összesen két tonna kupakot sikerült összegyűjteni, melynek pénzbeli értéke 130.600 forint. Ebből az összegből egy nagy álom vált valóra, hiszen Szita Jázmin már december hónapban elkezdheti az első öt napos intenzív terápiáját a solymári Borsóházban. A 2000 kilogramm kupak elszállítását Balassagyarmatról Tinnyére a Magyar Posta Zrt. vállalta saját költségén, így a kupakokból befolyt teljes összeget a terápiára tudják fordítani. A kupakszállítás megszervezésében Aradi-Pécs Hajnalka, Balassagyarmat körzeti postavezetője, Poszpisel György, a helyi logisztikai telep műszakvezetője és Palánki Róbert gépkocsivezető is közreműködött.

Az április 6-án útjára indított, nagy tömegeket megmozgató kezdeményezéshez a helyi és környékbeli lakosságon kívül számos intézmény, civil szervezet, iskolák, óvodák is csatlakoztak.

A gyűjtőszívet folyamatosan vándoroltatják a városban. Az elmúlt hónapokban a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ előtti téren kapott helyet, azonban az ott zajló járdafelújítási munkálatok miatt áthelyezésre került. A jótékony célra gyűjtött kupakokat jelenleg a Városháza előtt fogadják.

Fotó: Makrai Richárd