Bensőséges ünnepség keretében emlékezett meg az ÉFOÉSZ országos szövetség fennállásának 40., valamint saját 10. évfordulójáról az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület. Az esemény november 10-én, Balassagyarmaton, a Madách Imre Városi Könyvtár kupolatermében került megrendezésre.
Az ünnepségen megjelent Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ országos elnöke, dr. Bablena Ferenc, Nógrád Megye Közgyűlésének társadalmi alelnöke, valamint Fülöpné Gálik Erika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Nógrád Megyei kirendeltségének igazgatója. Beszédeikben méltatták az Egyesület múltját és jelenét, kiemelve az érintettek érdekében végzett odaadó munkát. Az Egyesület életéről és eredményeiről Fábri Lászlóné alelnök és Katona László elnök tájékoztatta az érdeklődőket.
A programot a Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon és a Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon lakói, valamint az Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola tanulói színesítették színvonalas produkcióikkal.
Az ünnepség alkalmával díjakat is átadtak a meghívott vendégeknek, valamint az Egyesület jelenlévő alapító tagjainak. Végül egy kis vendéglátás és a kötetlen beszélgetés zárta a rendezvényt.
Katona László