Kárdási Eszter Balassis diáklány kimagasló eredménnyel végzett a XXX. Nógrád Megyei Középiskolai Rajzversenyen.

A több évtizede töretlen sikerrel megrendezett, jubileumi rajzversenyen a Balassi Bálint Gimnázium 10.c osztályos tanulója, Kárdási Eszter „Tanulmányrajz” kategóriában hozta el az első díjat.

A versenyre rajztanára, Heffterné Gáspár Lilla nevezte. A diáklány a „Tanulmányrajz” kategóriát választotta, mivel mindig is ez állt hozzá közel stílusban. Ennél az ábrázolásmódnál objektív szempontoknak is meg kellett felelni: a téri elhelyezést, kompozíciót, árnyékolást, rajzkultúrát szakmai zsűri figyelte és bírálta.

Eszter számára az éles verseny nagy kihívást jelentett, hiszen itt számot adhatott rajztudásáról és rajzkészségét egy csodálatos csendéleten keresztül tudta bemutatni. A tanuló életében mindig is fontos szerepet játszott az alkotás.

– Akár egy festményt, vagy egy rajzot készítek, arra figyelek, hogy az élethű legyen. Bár vannak alkotásaim, amik elrugaszkodnak a valóságtól, azokat szeretem magamnak megtartani, mert személyes jelentéssel bírnak. A rajzolás hobbi számomra, a mindennapi életem része, amivel ki tudom magam fejezni. Szeretném megtartani az alkotást egy olyan élménynek, ami kiemelkedik a hétköznapi rutinomból – meséli Eszter, aki mosolyogva árulta el, hogy erre a versenyre egyáltalán nem készült, mindössze előző este a ceruzáit faragta ki. A verseny maximálisan megerősítette abban, hogy akár stresszhelyzetben is képes jól teljesíteni és maradandót alkotni.

A megyei megmérettetésen szép számmal, összesen 49 tanuló indult a megye 7 oktatási intézményéből. Városunkból a Rózsavölgyi Márk AMI diákjai is kimagaslóan szerepeltek. Dudás Rebeka „Illusztráció” kategóriában 1. helyezést ért el. Felkészítő tanára Dávid Zsuzsanna. Zsíros Zsófia „Téma kibontás” kategóriában 2. helyezést ért el, Kőmíves Ágnes „Téma kibontás” kategóriában különdíjban részesült. Rigó Bálint „Tanulmányrajz” kategóriában 3. helyezett lett, Kovács Kenéz a „Tanulmányrajz” kategória különdíját kapta. Felkészítő tanáruk Bakos Ferenc.

(zábrádi)