Hivatalosan lezárult Balassagyarmat Város Önkormányzata és a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal konzorciumának Iparterület fejlesztési pályázata.

A napokban hivatalosan is átadásra került a forgalomnak a sikeres TOP pályázat eredményeként mintegy 24 hektárnyi nagyságú új iparterület a Szügyi út mellett, a város déli gazdasági zónájában található zöldmezős területen a szükséges közmű- és úthálózat fejlesztéssel.

Az ehhez kapcsolódó feltáró út illetve az évtizedek óta tervezett nyugat-déli gyűjtő út, a nyugati ipari park, Kábelgyár és a déli iparterületek közti Algőver Mihály és Horváth Endre utcákat összekötő mintegy 1 kilométer hosszú új út is elkészült. Az összesen 611 millió forintos beruházás körüli munkálatok még tavaly decemberben kezdődtek, amit a megbízott Penta Kft. munkatársai végeztek. A projekt keretében megvalósult egyrészt a déli iparterülethez vezető, a várost elkerülő tehermentesítő útszakasz kialakítása, mely a meglévő és fejlesztendő szügyi iparterület megközelítését is leegyszerűsíti.