„Nem minden áron a művészetben való önmegvalósítás a célja, hanem számára életforma az alkotás. A pályája elején járó, a szó klasszikus értelmében vett tehetség fiatal kora ellenére kialakított egy olyan védjegyszerű kifejezéskészletet, melynek birtokában teljes értékű, autonóm művek alkotójaként állhat előttünk.” Ezekkel a gondolatokkal jellemzi Kovács László művészettörténész a balassagyarmati Moharos Lilit, akinek nemrég nyílt önálló kiállítása a budapesti Massolit Books & Café kiállítóterében. Az ifjú művész mesél különleges tárlatáról, amely a nagyvárosi létformát mutatja be sajátos megközelítésén keresztül.

Mikor kezdődött a rajzolás iránti szenvedélyed?

Mindig is szerettem rajzolni. 13 éves lehettem, amikor először felvetődött bennem a gondolat, hogy szívesen foglalkoznék ezzel a világgal. Abban az időben már az első helyen állt a rajzolás a hobbijaim között. A gimnáziumi évek alatt igyekeztem komolyabban képezni magam, a zeneiskolába rajzolni jártam Dávid Zsuzsanna tanárnőhöz, illetve külön órákat vettem Telek Zoltán tanár úrtól. Mindig a rajz, a grafika állt közelebb a szívemhez, persze festeni is szeretek, szeretném is jobban felfedezni a benne rejlő lehetőségeket, de egyelőre a grafikára koncentrálok.

Régóta körvonalazódott, hogy képzőművészeti irányba szeretnél továbbtanulni.  

Valóban, a végzős évemben mégis elbizonytalanodtam, és másik irányt választottam a felvételin. Tavaly mozgókép szakra jelentkeztem és egy kis kitérőt követően ismét visszataláltam a rajzoláshoz. Persze azóta is nagyon érdekel a filmek világa, a filmtörténet, illetve minden, ami ezzel kapcsolatos, de azt hiszem, a képzőművészetben otthonosabban mozgok.

A helyi publikum is megismerhette közelebbről alkotásaidat, korábban bemutatkoztál a Nyári tárlaton, a Tornay Művésztelepen és az Artéria Galériában is találkozhattak rajzaiddal. Honnan ered az első, saját kiállítás gondolata?

Az Artéria tulajdonosa, Fricska Éva már régóta szeretett volna egy önálló kiállítást csinálni nekem az Artériában, ami a járványhelyzet miatt tavaly eltolódott. Éva felvette a kapcsolatot a budapesti Massolit Books & Café tulajdonosával, aki beleegyezett a tárlat megvalósításába, ezért már ősz elején elkezdtük szervezni a kiállítást. Éva rengeteget segített végig, és azon felül, hogy magát a lehetőséget is neki köszönhetem, a megnyitó megszervezése is nagymértékben az ő érdeme.

Január 8-ig csodálhatjuk meg kezed munkáját. Milyen jellegű alkotásokkal találkozhat a nagyérdemű?

Összesen 29 alkotás szerepel a kiállításon, ezek között vannak önálló művek, de kisebb sorozatokat alkotó rajzok is. Nagyrészt tollrajzokat vehetnek szemügyre a nézelődők, de helyet kapott a tárlatban monotípia, illetve egy darab festmény.

Milyen téma köré szerveződik a bemutatott képek anyaga?

Eleinte nem terveztem tematika köré építeni a kiállítást, ahogy azonban kiválogattam a lehetséges anyagot, megláttam annak a lehetőségét, hogy a nagyváros téma köré szerveződjön a tárlat. Néhány sorozatot már tudatosan ennek fényében készítettem vagy folytattam, azonban hogy ilyen szembetűnően jelen van a nagyvárosi lét szinte a rajzok mindegyikén, elsősorban nem egy előre megtervezett dolog volt, az utóbbi hónapok tapasztalatai, a nagyvárosi élet újdonsága erősen megihletett az alkotásban. Ezért van az is, hogy a kiállított művek többsége az elmúlt néhány hónapban készült, amióta több időt töltök Budapesten.

Miért pont az Utak egymás felé címet kapta a bemutató?

Nagyon inspirál az emberek sokszínűsége, ilyen szempontból is remek terep a nagyváros, hiszen rengeteg különböző karakterrel találkozik az ember nap mint nap. Szeretek túllátni a tömegen, meglátni benne azt a sok egyéniséget, amiből ez a nagy egész összetevődik. Míg ebben a tömegben valaki életében én csak egy észrevehetetlen, gyakorlatilag, mint egyén, elsőre jelentéktelennek tűnő háttérszereplő vagyok, addig valaki más az én életemben tölti be ugyanezt a szerepet. Különösen inspirál a közlekedés, tömegközlekedés, hiszen esetében a tömeg, a tömeg által az azt alkotó sok-sok egyéniség, a különböző történetek, ez a valamerre tartás egyértelműen jelen vannak. Mindannyian valami, vagy valaki felé tartunk, eközben pedig útjaink folyamatosan keresztezik egymást. Van abban valami hihetetlen és csodálatos, hogy ekkora területen minden utunk, minden lépésünk egymás felé vezet anélkül, hogy tudatában lennénk ennek. A címhez is ez adta a végső ötletet, illetve mondhatni az egész kiállításnak ez a központi szála. A rajzokon szereplő emberek pedig mindig hétköznapi egyének, mint amilyen én is vagyok, és akik között én is, és a legtöbbünk éli az életét.

Milyen élményekkel gazdagodtál első nyilvános bemutatkozásod alkalmával?

Egy önálló kiállítás minden alkotó számára egy rendkívül fontos esemény, pláne ha az első. Az, hogy számomra ez Budapesten valósulhatott meg, még mindig hihetetlen. A szervezéstől kezdve, a felkészülésen át a megnyitóig egy nagyon izgalmas élményt, és sok jó tapasztalatot adott. Bízom benne, hogy akikhez eljutnak az alkotásaim, találnak bennük valamit, amit magukkal visznek, így én is elmondhatom, hogy általuk én is adtam valamit, ha nem is a világnak, de a tárlat látogatóinak biztosan, ami már önmagában egy hatalmas dolog.

Jelenleg mivel telnek napjaid?

Budapesten járok heti három alkalommal rajziskolába, ahol segítenek felkészíteni az egyetemi felvételire, az időm nagy részét a portfólió összeállításával töltöm. A közeljövőben két fontos feladatra fogok koncentrálni: a gyarmati kiállításomra, amin reményeim szerint az eddigi rajzaim mellett újabbak is láthatóak lesznek, illetve a tavasszal esedékes felvételi vizsgára való lehető legalaposabb felkészülésre.

Zábrádi Dorottya