Horváth Ádám: Csak jó dalokat kell írni, nem?

Szárazon tartom a puskaport, de ha nagy primadonna lennék, az elmúlt két évet letagadnám a koromból – többek között ezt nyilatkozta lapunknak Horváth Ádám, a Stula Rock gyarmati dobosa, zeneszerzője, szövegírója.

Legutóbb egy éve beszélgettünk e hasábokon, akkor azt mondtad: „a magamnak megálmodott világ védettséget nyújt az olyan örök gyereknek, amilyen én vagyok”. Még mindig így látod?

Már kitaláltam a jövő képzeletbeli szalagcímét is: „Nem kellettem egyetlen nagy zenekarnak sem, hát csináltam egyet magamnak!” Hahaha! Amúgy így gondolom most is, bár néha repedezik a gát, és csorog be a víz. Sokszor több is, mint elég. De még van sok nagy vödröm, hogy kimerjem.

A 2020-as évet lassan, de biztosan szétbombázta a vírus, aztán tavaly nyáron szusszanhattunk egyet. A Stula Rock hogyan látott “munkához” a felszabaduláskor?

Vegyes érzelmekkel. Majdnem mindenkit megviselt a bezártság, kit így, kit úgy. Én kicsit elveszítettem zenészi mivoltomat, és nem kevés időbe telt, amíg visszajött belőle valami. Olyan érzés, mintha nem másfél-két év telt volna el, hanem tíz. 2021 májusáig tök jól elvoltam mentálisan, sőt még annyi felesleges optimizmusom volt, hogy mindenkiben próbáltam tartani a lelket. Aztán valami eltört, és amikor látszódott, hogy lehet koncertezni, beállt nálam a teljes nihil. Magam sem értem, jött a nyár, amit imádok, és mégis depresszió tört rám. Volt pár szuper buli, csodálatos pillanat, de még most sem vagyok a régi srác.

Mennyit tudtatok koncertezni tavaly?

Hét élő bulink volt…

Ez nagyon kevés!

Hú, most panaszkodnom kéne, amit nyilvánosan nem szeretek. Inkább leírom a tényeket, aztán lehet olvasni a sorok között. A háborúhoz is három dolog kell: pénz, pénz, és pénz. Egy ilyen, feltörekvő zenekarnak, mint a Stula Rock, mennie kellene havonta többször is koncertezni. Nagyobb zenekarok elé, ahol adott a közönség, akik egy része befogadó lehet a mi produkciónkra is. Ha lesz pár tízezres követőbázis, akkor meg lehet próbálni önállóan klubbozni is. Addig csak csalódás-faktor, mert egy ismeretlen zenekarra nem sokan jönnek el. Ez pénzbe kerül, nem is kevésbe. Kétévente ki kellene hozni egy új lemezt, de ez is drága. Klipeket kell csinálni, szintén nem két fillér. Merch-cuccokba fektetni, interneten pénzért kiemelni a posztokat, stb. Ezek befektetések, amelyek megtérül(het)nek, ha lesz igény a zenekarra. Ha nincs befektetés, megcsinálhatjuk mi Európa legjobb lemezét is, a haveri körön, és a szűk családon kívül senki sem hall majd róla. Ha úgy tetszik, ez egy kisebb cég, amit működtetni kell. A művészi része az egy dolog, de mi vagyunk a termék, amit el kell „adni”. Egyelőre egy igényes rock-zenei enklávé vagyunk, és bár tisztában vagyunk vele, hogy nem mi leszünk ismeretségileg a következő Tankcsapda, de még messze vagyunk a végcéltól.

Nem csak szerintem, de tényleg nagyon jó a 2020-as, második albumotok. Jó dalok, jó zenészek, jó frontember, jó műsor, minden adott lenne – mi hát a gond?

Rosszkor jelent meg, a pandémia elején. Tíz hétig a lemezeladási listán volt, akkor kellett volna sokat játszani. A „Szép nő” és az ”Egykori szobám” dalokat széjjel kellett volna játszania a rádióknak. Kellett volna többmilliós reklám-keret, hogy minden olyan ember értesüljön a zenekarról, akinek ez tetszhet. Egy tőkeerős menedzsment kellene. Egy szervező, ki szöges ostorral töri az utat a zenekarnak, aki ismer mindenkit is, és nem hagyja, hogy félresöpörjenek, átnézzenek rajtunk. Aki intézi a pályázatokat, hozza a lóvét. Viszi is persze, de hadd vigye, mert úgy halad a szekér. Mindennek ára van! Ha én egy multimilliomos befektető lennék, én sem tennék lóvét egy feltörekvő rock-zenekarba. Nem biznisz, sok a kockázat, hosszú a megtérülési idő. Egy bejáratott márkanevet könnyebb eladni, mi pedig még nem vagyunk azok.

Már bocsánat, de miből élsz? 

Két éve a bevételeim fele jött a zenélésből, főleg jogdíjakból. Zenekarilag kaptunk egy kis támogatást pályázat útján, amit nem szétosztottunk hamburgerre, sörre, hanem deficites promóciós koncerteket finanszíroztunk belőle. Főleg a benzinkúton hagytuk gázolajért cserébe, meg mikrobuszt béreltünk. Idén a töredéke jött be nekem. Tavaly a zenekar nem nyert semmi pályázatot, ami fáj, mert elnézve, milyen produkciók vannak kitömve pályázati pénzekkel, akiket egy szűk fővárosi rétegen kívül senki nem hallgatna önszántából, de mivel a csapból is folynak, így ők a nagy művészek. Mi meg a bunkó, vidéki rokkosok… Tavaly számíttattam egy csinosabb összegre a második album után jogdíj formájában, de a 40% jött a reméltnek… Civilben beugró-sofőr vagyok. Így nem keresek annyit, mint egy állandó kamion-sofőr, cserébe csak akkor dolgozom, amik akarok, vagy kell.

Hogyan bírod ezt?

Nehezen, mert telik az értékes idő. Most léptem a legszebb férfikorba, tehát van még erő bőven, és a bölcsesség is kezd jövögetni hozzá. Erre, amihez a legjobban értek, azt csak így is takaréklángon tudom csinálni. Illetve csinálom is, mert azért sok szép helyen járok, sok időm van, főleg éjszaka, vezetés közben, agyalni, zenét hallgatni. Az „Örökifjú” lemez dalszövegeit is nagyrészt útközben írtam meg. Ja, és ha nem én vezetek, tudok videót, zenét vágni laptopon.

Hogyan tovább?

Szárazon tartom a puskaport. Két választásom van. Egy: szemellenző fel, nagy levegő, és újratervezés. Kis káromkodás, majd térdelőrajt, startpisztoly, és újra a cél felé. Az új album tervezett nyitódalának lesz ez a címe, és témája. Ha nem sikerül, és ha pár év múlva sincs előrelépés, akkor belehalok lelkileg. Kettő: abbahagyom, eladok minden zajkeltő, felvevő eszközt. Ebbe is belehalnék. Sőt, ebbe jobban. Ezért a kisebb rosszat választom inkább, még kitartok.

Meddig lehet elviselni ezt a “túl sok harcot”?

Amíg a zenei „élvezeti-faktor” 51%, vagy felette van. Amint 50 alá megy, és tartósan ott marad, abbahagyom. A zenélésnek, koncertezésnek, dalírásnak fel kell töltenie a muzsikust lelkileg. Az sem baj, ha anyagilag is. Amikor csak a szélmalomharc van, és irgalmatlanok a körülmények, akkor vagy szünetet kell tartani, vagy mással kell foglalkozni. A szellentést nem érdemes darálni, hahaha!

Új kompozíciók? 

Vannak szerencsére. Zeneileg tele vagyok ötletekkel, szövegekkel állok hadilábon. Van sok félkész, amiket rá kell majd kalapálnom a zenei alapokra. Fontos, hogy hangulatilag passzoljanak, a nem tökéleteseket pedig ki kell szórni kegyetlenül. Az első két lemezen van egy-egy sor, amit utólag már nem vállalnék, azt akarom, hogy a következőn egy se legyen!

Egy éve szó volt egy unplugged albumról.

Most is szó van róla, de hogy rendes nagylemez lesz, vagy csinálunk egy ilyen koncertet, és abból egy CD-t, nem tudni még. Lehet, hogy x-havonta elkészítünk egy akusztikus átiratot, és kitesszük a youtube-ra. Ebben még mindig látok előrelépési lehetőséget. Sőt, a rádiók, így szélesebb néplélek felé csak ebben látok, bármekkora rocker is vagyok. Idő kell hozzá, és sok pénz.

Mi ad erőt a mindennapokban? 

Van sok minden, ami feltölt. Elmesélek egy kicsit öntömjénző sztorit. Egy fővárosi nagyobb helyen volt a lemezbemutató koncertünk. A hangmérnök srác a beálláson picit kekeckedett, hogy minek a dobhoz vokálmikrofon? Csak „rászól” a dobcucc, kioltások lesznek, nehezebb keverni. Amit jól értek, de el is mondtam neki, hogy tudom, én is hangmérnökösködöm stúdióban, akkor kevertem a ’gyarmati koncertünk hanganyagát, de éneklek én is dobolás mellett, kell az! Abszolút normális módon kommunikált, semmi nagyképűsködés nem volt, csak láttam rajta, hogy a dolgát nehezítjük. Öt plusz egy tagú a zenekar, Stula énekel, négyen vokálozunk, Máté, Beró, Flóra és én. Lemegy a buli, nagy siker, majd odajött elpakoláskor a srác, és bocsánatot kért, ne haragudjunk, hogy szívózott, azt hitte, hogy majd belebégetünk háromdalonként egyet a mikrofonba, mert többnyire ez van. De itt többszólamú éneklés volt, olyanok vagyunk, mint egy amerikai zenekar! Amióta itt dolgozik, ez a zenekar benne van a három legjobban, akik itt megfordultak. Mindenki jól játszik, jók a dalok, stenk van, mondta. No, ezek adnak erőt.

2021 legfőbb tanulsága? 

Ha nagy primadonna lennék, az elmúlt két évet letagadnám a koromból, hahaha!

A fő cél? 

2022 végéig szeretném, ha kijönne a Stula Rock harmadik lemeze, ami remélhetőleg meghozza a várva várt közönségsikert. Szeretnék egy aranylemezt még, ami már csak 2000 példány, de nem elérhetetlen a cél. „Csak” jó dalokat kell írni, nem?

Szilágyi Norbert

A tavalyi nyári balassagyarmati koncert: https://youtu.be/pHo3WWrVL20