A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy Ferenc-díját vehette át a Mikszáth-konferencián a balassagyarmati dr. Nagy Csilla irodalomtörténész.

A hétvégén városunk adott otthont a Mikszáth Kálmán születésének 175. évfordulóján megrendezett ünnepségsorozatnak, amelyen Gintli Tibor, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke adta át a Toldy Ferenc-díjat – kutatói kategóriában – dr. Nagy Csilla irodalomtörténésznek.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság a Toldy Ferenc-díjat 1981-ben alapította a legkiválóbb egyetemi, főiskolai oktatók, kutatók, múzeumi szakemberek, tanárok elismerésére.

Nagy Csilla 1981-ben született Balassagyarmaton, jelenleg a pozsonyi Irodalmi Szemle szerkesztője, a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem vendégoktatója, az egyetem bölcsészettudományi karának első magyar nyelvi lektora.

2011-2016 között a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem hungarisztika tanszékének vendégtanára volt, 2014-2017 között az MTA Irodalomtudományi Intézetének posztdoktori ösztöndíjasa, tudományos munkatársa.

Több mint 20 éve foglalkozik irodalomtudománnyal, a 2000-es évek elejétől publikál, négy önálló szakkönyv és 150 tanulmány, szakcikk, publikáció szerzője.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából szlovák anyanyelvű hallgatók felé közvetít magyar nyelvi, kulturális és irodalomtörténeti ismereteket. 2015-ben az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársaként lépett be a Magyar Irodalomtörténeti Társaság fiatal kutatói tagozatába.

  • A Toldy Ferenc-díj öröm és megtiszteltetés, megerősítés – nyilatkozta a kitüntetett. – Egyrészt a névadó személye miatt: a magyar irodalomtörténeti- és kritikai gondolkodás Toldy Ferenc személye és munkássága nélkül nem így alakult volna. Másrészt a díj adományozója miatt: a Magyar Irodalomtörténeti Társaság szerepe az irodalmi közéletben és az irodalomtudományban egyaránt megkerülhetetlen. A Társaság Nógrád Megyei Tagozata és Pásztor Sándorné Éva lendületes, kiemelten fontos munkát végez, fenntartja az irodalom iránti érdeklődést, olyan rendezvények révén is, mint a balassagyarmati Mikszáth-ünnepség és konferencia, ahol a díjat átvehettem. Számomra egyébként a helyek meghatározóak: sokat jelent, hogy olyan városban (Kassán) taníthatok, ahol Toldy Ferenc maga is tanult; mint ahogy az is, hogy a szülővárosomban, ahol élek, a számomra fontosak körében kaphattam meg ezt az elismerést.

(szilágyi)

Fotó: Sümegi Tamás