Találkozás a természettel címmel nyílt kiállítás a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolában. A tárlaton az iskola pedagógusai által készített természetfotók tekinthetők meg.

A természet szépségeinek fényképen való megörökítése már hagyománynak tekinthető az intézményben. Az elmúlt években több alkalommal hirdettek meg fotópályázatot a tanulók számára. Elsőként a digitális oktatás időszakát tették színesebbé a Természet képekben című felhívással, amelyre három kategóriában is lehetett képeket küldeni. A fotózás különleges és egyre népszerűbb önkifejezési módját sok tanuló választotta, és közel kétszáz kép közül kellett kiválasztani azokat, amelyek az iskola galériájában kerültek kiállításra. A nagy sikerre való tekintettel még azon a nyáron egy újabb pályázat keretében a Mesebeli tájak, pillanatok, hangulatok megörökítésére bíztatták a diákokat. A képek zsűrizését az iskola egykori tanára, Oláh József amatőr fotós vállalta, aki tudását és gondolatait szívesen adta át a gyerekeknek.

A mostani kiállításon a pedagógusok – Börcsök Andrea, Gaál-Kovács Andrea, Jozipovics Katalin, Koplányi Antónia, Oláh József, Palotásné Pityi Enikő, Pintérné Péter Eleonóra, Previz-Dénes Diána, Szabó Csaba, Szabó-Kohári Katalin – mutatják meg a tanítványaik számára, hogy melyek voltak azok a pillanatok, amelyeket a fényképezőgép lencséjén keresztül őriztek meg a természettel való találkozásuk során. Az iskola aulájában összesen 50 db fotó tekinthető meg. A kiállításnak a tanulók nemcsak passzív szemlélői, hanem szavazniuk is lehet az általuk legjobban tetsző képre, illetve vannak olyan fotók, amelyeknek címet is adhatnak.

Az iskola közösségéből egyre többen keresik tudatosan az alkalmat, a témát, a tájat, a hangulatot, az érzést, amelyet egy-egy fotó segítségével alkotásként közvetíthetnek a többiek felé.

A tárlat március közepéig tekinthető meg a Dózsa iskola galériájában.