Alig több mint egy évvel ezelőtt ragadta el közülünk a koronavírus a kiváló orvost, a méltán népszerű orvosra emlékezünk.
Lánya, Páll-Balázs Gréta, így búcsúzott édesapjától:
Ki is volt ő?
- március 29-én, 7 hónaposan, burokban látta meg a napvilágot egy kis Nógrád megyei faluban, Romhányban. Már ekkor is megmutatkozott, micsoda életrevaló, erős „harcos” érkezett erre a világra, nem adta fel könnyen, ahogy soha, semmit a későbbi életében sem. Nagyon egyszerű, szegény körülmények között nevelkedett, a kétkezi munkával már korán megismerkedett, de példaértékű kitartása, akarata, szorgalma és tehetsége kiemelte őt ebből a környezetből. Végigjárta azt az utat, ami nemcsak a hivatását, de az egész életén át tartó küldetést jelentette számára: kitűnő eredménnyel végezte el a Pécsi Orvostudományi Egyetemet. Körzeti orvosként kezdte meg pályáját először a nógrádi kisebb falvakban. Majd 1975-ben költöztek be édesanyámmal Balassagyarmatra, és ott helyezkedett el a helyi kórházban, ahol 45 éven keresztül, egészen haláláig dolgozott.
Folyamatosan képezte magát, így az utolsó évtizedekben már háziorvos, pszichiáter, neurológus és üzemorvos szakemberként teljesítette, rendíthetetlen munkabírással és hivatástudattal egészségügyi szolgálatát több különböző helyen (börtön, szociális otthon, egészségügyi centrum, üzemek). Pszichiáter főorvosként energiája legnagyobb részét elsősorban a pszichiátriai betegek gyógyításába fektette. Mindemellett mindig is kiemelkedett szerénységével, mások iránt tanúsított mélységes alázatával, elfogadásával. Az ő szemében mindenki egyenlő és szerethető volt, sosem tett különbséget az emberek között. Csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy hogyan tehet jót, hogyan segíthet másoknak, bárkinek. Kiváltképp a szegény, magára hagyott embereknek, akár magát háttérbe szorítva.
Megállíthatatlan volt, olyan, aki soha nem ismert lehetetlent. Hihetetlen dinamizmusával bárkivel képes volt „elhitetni”, hogy ő halhatatlan, de sajnos a Coviddal szemben elvesztette a harcot. Ezzel a szörnyű vírussal, minden hite és ereje ellenére, még ő sem tudott megbirkózni. Ott búcsúzott el ettől a világtól, ahova mindig is tartozott, és ami második otthona volt, a balassagyarmati kórházban…
Döbbenetes és pótolhatatlan az űr és hiány, amit maga mögött hagyott! Hasonló területet választottam, mint Ő, én is emberekkel foglalkozom. Sokszor azon kapom magam a munkám közben, hogy ott bujkál a gondolataimban, mondataimban, másokra irányuló figyelmemben. Olyan szavak jutnak ilyenkor eszembe, mint mélységes alázat, hatalmas elfogadás, segíteni akarás, mindenki egyenlősége és szerethetősége, soha meg nem állás, olyan kitartás, mely nem ismer lehetetlent, megingathatatlan szorgalom és céltudatosság, fáradhatatlan jövőbe tekintés és tervezés. Megállíthatatlan volt és az energiáit mindig olyan célokba fektette, amivel jót tehet és segíthet másoknak, bárkinek!
Rengeteget köszönhetünk Neki sokan. Itt marad minden, amit tanultunk Tőle és amit jelentett számunkra. Tovább él majd a madarak csicsergésében, aminek mindig úgy örült tavasszal, a meleg vizű fürdőkben, úszásban, amit legszívesebben csinált, mikor néha volt szabadideje. A finom, magyaros ízekben, a hat gombóc fagyiban, amit képes volt néhány perc alatt eltüntetni. Minden termésben, zöldségben, gyümölcsben, amiket olyan büszkén mutatott, mert a két kezével termelte meg. Az összes gyógyszerben, receptben, szóban, amikkel emberek százain segített az élete során. Megszámlálhatatlan könyvben, melyekkel tudását bővítette folyamatosan. Az életünk szerves része marad, ami megnyugtat olyankor, mikor arra gondolok, hogy Neki még élnie kellene, de már nem teheti. Búcsúzobúcsúm hát ezekkel a gondolatokkal, de hiányérzetem van, hisz úgy sem tudom leírni semennyi szóval mindazt, amit jelentett nekem, nekünk…
Köszönök mindent, köszönjük, hogy velünk voltál!
„A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt.
Elmentél, de gondolatban örökké velünk maradsz.
Kedves emléked szívünk őrzi,
s mindenért, mi voltál, örök hálám,
nyugodj békében, Drága Édesapám!”
Kollégája, dr. Szabó Géza így búcsúzott tőle: – 2020 tavaszán szembesültünk a COVID-19 koronavírussal, amikor két iráni egyetemista megfertőződött. Akkor még nem tudtuk, hogy a járvány az emberiséget milyen kihívás elé állítja.
A járvány első hullámát a kormány szigorú intézkedéseinek köszönhetően szerencsésen átvészeltük. A második hullámnál már nem volt ilyen szerencsénk, tömeges megbetegedésekre került sor és ez súlyosan érintette az egészségügyi dolgozókat is. Több orvoskollégám és ápoló fertőződött meg, közülük azonban csak Dr. Balázs János főorvos életét nem tudtuk megmenteni, pedig, ami orvosilag lehetséges volt, mindent megtettünk.
Dr. Balázs János 2020. december 27-én elhunyt.
Dr. Balázs János 1947. március 29-én született egy Nógrád megyei kis faluban, Romhányban. Az általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, a középiskolát Balassagyarmaton végezte el. A gimnázium elvégzését követően felvételt nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, melyet kitűnő eredménnyel végzett el. Egyszerű körülmények között nőtt fel, a kétkezi munkát már gyerekkorában megismerte, de végtelen erős akarata, szorgalma, tehetsége segítette őt abban, hogy kiemelkedjen ebből a környezetből és elinduljon azon az úton, amely a hivatást jelentette számára.
Az egyetem elvégzését követően 1972-ben Nógrádsápon kapott körzeti orvosi állást és ellátta a környező falvak: Nézsa, Legénd és Galgaguta háziorvosi feladatait is.
1973-ban kötött házasságot feleségével, Lisovszky Ágnessel. Közös életüket Nógrádsápon kezdték, ahol felesége a helyi általános iskolában magyar-ének szakos tanárként helyezkedett el. Szakmai előrehaladása érdekében 1975-ben Balassagyarmatra költöztek és attól az évtől kezdve a balassagyarmati kórházban dolgozott egészen a haláláig, 45 évig volt a kórház orvosa.
Ezen időszak alatt folyamatosan képezte magát, eljárt továbbképzésekre és önképzés formájában is nagy súlyt helyezett a szakmai fejlődés követésére. Időközben négy szakterületen szerzett szakvizsgát: pszichiátria, neurológia, üzemorvostan, valamint háziorvostan. Munkájának középpontjában a pszichiátriai betegek ellátása, gyógyítása volt és pszichiáter főorvosként maximálisan helyet állt.
Ezentúl számtalan területen dolgozott orvosként, így többek között a Berceli, Ludányhalászi Szociális Otthon betegeit kezelte, Szécsényben az Egészségügyi Centrumban a pszichiátriai betegek gondozását, valamint üzemorvosi teendőket is ellátott. Munkáját óriási hivatástudattal, lelkesedéssel végezte. Nagy súly helyezett a folyamatos képzésre, ezért rendszeresen részt vett szakmai továbbképzéseken, ennek is tudható be, hogy 2025-ig rendelkezett az érintett négy szakterület végzéséhez szükséges engedéllyel.
Dr. Balázs János kiemelkedett szerénységével, humánumával, munkabírásával és a szegény, elhagyatott emberek iránti empátiájával.
Óriási energiát fektetett a betegek ellátására, kevés idő maradt a családjára, de azt az időt rendkívül szeretetteljesen töltötte feleségével, gyermekeivel, unokáival. Példamutatásával irányt mutatott a hozzátartozóknak és a távolabbi ismerősöknek is. Szerénysége, orvosi hivatástudata, példamutató magatartása mindannyiunk számára követendő példa.
