Mindig arra törekedtünk, hogy sporteredményeinkkel, az általunk szervezett sportrendezvényekkel Balassagyarmat Városnak jó hírnevet szerezzünk. Egy ilyen kitüntetés kötelez bennünket, hogy még jobban, még több erőbedobással végezzük sporttevékenységünket – fogalmaz Honti Attila, a Vitalitás Sportegyesület elnöke. Működésük eddigi 31 éve alatt az egyesület sportolói több mint 700-szor érték el különböző versenyeken az első nyolc legjobb helyezést. A Vitalitás Sportegyesület méltán kapta meg Balassagyarmat Város Önkormányzatának 2022. évi Pro Urbe-díját.

Nógrád megye legnagyobb és legeredményesebb sportegyesületét 1990-ben, a Balassagyarmati Városi Sportegyesületből kiválva, Révész László sportszakember alapította Vitalitás Egészségvédő és Szabadidőszervező Sportegyesület néven. A cél az volt, hogy a labdajátékokon kívül más, főleg egyéni sportágakban fogja össze az amatőr sportolókat. Szinte nincs olyan népszerű sportág, amely ne ebben az egyesületben talált volna otthonra.

– Összességében több ezer sportoló volt tagja, pártolója az egyesületnek, így kevés olyan balassagyarmati család van, amelynek ne lett volna kapcsolata a Vitalitással. Megalakulásunk óta megszámlálhatatlan sportrendezvény megszervezése köthető az egyesületünkhöz.

Tagjaink közül többen részesültek Bérczy Károly megyei sport elismerésben, valamint nyolc tagunk Balassagyarmat Sportjáért díjat is magáénak tudhatja. Úgy gondolom, hogy ezek az adatok magukért beszélnek! – összegez az egyesület elnöke.

A társaság első, nemzetközileg is jegyzett sportolója Kovács Dusán olimpikon, akire 1996-ban atlétaként figyelt fel a világ. Mellette számos nemzetközi, és annál is több országos sikert halmozott fel tagjai által a Vitalitás, mindannyian népszerűsítve a sportolást, és általuk többeket érve el Balassagyarmaton is. Az egyesületben vált naggyá Dósa Eszter hegyikerékpáros, aki olimpiai kvótáért versenyzett. Ifjúsági olimpiára jutott ki a szintén hegyikerékpáros Fenyvesi Péter is. Európa-bajnoki címet szereztek a látványtánc szakosztály tagjai, országos csúcsokat döntenek meg az erőemelők. Posta Krisztián erőemelő jelenleg hét kategóriában országos csúcstartó. Kovács „XL” Laci extrém túráival és expedícióival bejárta a világot és szerzett ismertséget magának, egyesületének.

  • Természetesen nagy megtiszteltetésnek érezzük, ugyanakkor mindenféle nagyképűség nélkül kijelenthetem, hogy megérdemeltük ezt az elismerést. Tudni kell az egyesületről, hogy nincsen fizetett alkalmazottunk, az elnök, az elnökség tagjai, a szakosztályvezetők, az edzők társadalmi munkában látják el tevékenységüket. Ezúton is szeretném megköszönni nekik azt az áldozatos munkát, amivel hozzájárulnak a sikereinkhez, és megkaphattuk ezt a kitüntető címet.

(zábrádi)