Nemzeti ünnepünkön Csach Gábor polgármester mondott beszédet, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

“Vajon lehet-e mondani újat és fontosat a magyar szabadság legnagyobb ünnepéről 174. alkalommal is? Lehet-e mondani a jól ismert közhelyeken túlmutató beszédet olyan időkben, amikor szomszédunkban háború dúl, s a szabadság fontossága vagy éppen hiábavalósága éppen a mindennapok részévé vált?

Vagy mint a kezdő sorokban idézett Bereményi Géza – Cseh Tamás dalban: csak szürreális képek sorában lehetséges ábrázolni a Közép-Európai sors kuszaságát. Mert, ahogy egy másik dalukban írják: „homály, hasztalanul kutatsz, fedi el az utat, melyen járunk, homály, s csöppnyi keserűség ez az élet nekünk”.

De talán lehetséges, hogy mégis Bem apónak van inkább igaza, aki a híres Piski hídnál lezajlott dicsőséges győzelem előtt mondta híveinek: „Vagy elfoglalom a hidat, vagy meghalok. Előre magyar! Ha nincs híd, nincs Haza!”. Hűséges katonájának, Petőfi Sándornak van inkább igaza, aki a kor popsztárjaként, a forradalom hőseként vállalta végül a senki által nem látott hősiességet: a névtelen halált, s a jeltelen sírt a szent szabadságért!

Vajon könnyebb-e forradalmat csinálni, mint a forradalmi lángot megőrizni? Március 15 kapcsán ez a kérdés is joggal merülhet fel bennünk.

Vajon méltó volt-e a magyar utókor a 48-as hősök emlékéhez?

Hiszen 1991-ig jóformán nem volt konszenzus a 48-as forradalom megítéléséről: Ferencjóska majd Rákosi betiltotta, a kommunisták inkább Petőfit meg Táncsicsot, a konzervatívok inkább Kossuthot szívelték, Horthy pedig éppúgy idegenkedett tőle, mint Kádár János. Mégis csoda történt, hiszen mára elmondhatjuk, hogy Március 15 lett az egyetlen közös többszöröse a Magyar Nemzetnek. Az egyetlen ünnep, amelynek megítélése politikai táboroktól függetlenül mára nemes hagyománnyá érett. Oly sokáig próbálták így-úgy kisajátítani az ideológiák, hogy végül az egész Nemzet kapta meg ajándékba. 1956-ot, vagy a Szent Istváni államalapítás ünnepét sem övezi ilyen széles egyetértés, tegyük hozzá: sajnos. Ma Petőfi, Vasvári radikalizmusa, Kossuth ügyessége, Batthyány hűsége vagy Széchenyi megfontoltsága kritikán felül a nemzeti emlékezet legfényesebb csillagait jelentik. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vérbe fojtása és elhallgatása ellenére mintát adott nemzeti tartásból, kormányzásból, erkölcsből az utódok mindegyikének!

S ha már eldiskuráltunk a forradalom és emléke fontosságáról, mi lehet egy szabadságharc sokadik évfordulójának aktualitása egy országgyűlési választás előtt 19 nappal?

Talán az, hogy az Európát végig söprő forradalmi hullámban könnyebb volt sikerre vinni a forradalmat, mint a szabadságharcot, választást nyerni is könnyebb, mint országot jól kormányozni. Az érzelmeket felkorbácsolni mindig egyszerűbb, mint a zaklatott indulatokat dagadó vitorlákba terelni, hogy a haza hajója ne össze-vissza haladjon. Egy nagyhatalmi érdekek szorításában élő kis állam esetén a kormányzás lényege kettős. Egyrészt egyensúlyozni kell a nagyobb erők közt, tudni kell ide és odaállni úgy, hogy a jóléti érdekek mellett a szuverenitás is megmaradjon, és az ethosz, az erkölcsösség se vesszen el.

Másrészt csak egyfelé vezet út: kormányozni lehetetlen permanens vitákban, széthúzásban, alkudozásokban elveszve. Különös hangsúlyt teremt e sarkalatos követelményeknek a világháborús kockázat, s a velejáró válság nyomasztó jelenléte.

Három éve nem tudjuk felhőtlenül ünnepelni legszebb és legsikeresebb forradalmunkat. Két évig a koronavírus járvány tetőző hullámai miatt csak virtuális térben ünnepelhettünk, s most az Ukrajnai háború vet árnyékot az ünnepünkre. Kelet-Közép Európa ismét súlyos teherrel néz szembe, mint történelme során annyiszor, hiszen mindig nagyhatalmak ütközésében kellett élnünk, vagy túlélnünk. Mi magyarok jól tudjuk, hogy a birodalmak milyen kíméletlenek, ha érdekeiket látják sérülni. Az egyik erőcentrum szétcincálta ezer éves államiságunkat, az orosz medve pedig két forradalmunkat segített vérbe fojtani.

A nemrég felszabadult Ukrajna évtizedes fenyegetettség után néhány hete Oroszország agressziójától, katonai csapások ezrétől szenved. Milliók menekülnek hazájukból, orosz, csecsen, ukrán, ruszin, magyar és ki tudja hány nyelvű katonák és civilek százai halnak meg értelmetlenül országunk határától párszáz kilométerre. Közben megy a háborús propaganda minden oldalról: hiteltelen híradások, dezinformációk mellett álságos jóemberkedés, átlátszó erényfitogtatás ömlik ránk. Közben kollektív vádak és szankciók zúdulnak minden érintett etnikum ellen, melyben felelőtlenül néha magyar politikai aktorok is megnyilvánulnak. Pedig éppoly kiváló a borscsleves és a varenyiki a Ráday utcai Ukrán Udvar éttermében Budapesten, mint a Dembinszky utcai ARBAT orosz élelmiszerüzletben vásárolt füstölt tőkehalfilé vagy a vörösáfonya. Jó lenne embernek megmaradni!

Balassagyarmatnak eleddig ez úgy tűnik sikerült. Nemcsak most járunk élen az ukrajnai menekültek megsegítésekor, vagy a covid-járvány elleni fegyelmezett küzdelemben – mindkét áldozatot ezúton is hálásan köszönöm Önöknek – de a szabadság védelmében is helyén van a szívünk. Már 1848 tavaszán is a legelsők közt csatlakozott városunk a forradalomhoz. Hiszen már március 13-án döntöttek elődeink Kossuth, Deák és Batthyány Lajos arcképének tanácsteremben való elhelyezéséről. Balassagyarmat akkori vezetői 25-én az elsők közt nyilvánították ki csatlakozásukat a forradalmi követelésekhez és döntöttek a Nemzetőrség felállításáról is. De az utókor is hű volt forradalmáraihoz, hiszen a BACH korszak idején rendszeresen festették fiatalok a Vármegyeháza kapujára az „Éljen Kossuth! Éljen Bem! Éljen a Haza!” feliratot. Többször kellett kijárási tilalmat elrendelnie helyi forradalmat éltető rebelliók miatt a császári katonaság helyi vezetőinek. Aztán 1898-ban, az ötvenedik évfordulón a város mindegyik templomában evangélikus tótok, ortodox zsidók, németek, görög katolikus szerbek, református és katolikus magyarok a dicsőséges forradalomról magyar nyelven, a legnagyobb tisztelettel emlékeztek meg!

Azt kívánom, hogy maradjon ez mindig így minálunk!

Bár mindannyian reménykedünk abban, hogy a tavasszal beköszönt a béke is Európában, mégis arra kérem Önöket, hogy az ukrán-orosz háború miatt várhatóan megnövekvő menekülthullám, illetve a gazdasági válság miatt őrizzük meg emberségünket és egymás iránti türelmünket, segítőkészségünket.

Kérem, hogy kövessék figyelemmel közleményeinket az adományok gyűjtése és koordinálása tekintetében, továbbá szeretettel várunk minden háborús menekült nevében is az ő megsegítésükkel kapcsolatos önkéntes munkát és felajánlást!

„Éljen Kossuth! Éljen Bem! Éljen a Haza!”

Isten óvja a háborút elszenvedőket! Isten óvja Magyarországot!”