A Petőfi Klub keretein belül elsőként a bujáki Rigófészek Társulat mutatkozik be Moliére: A kényeskedők című darabjával március 18-án, pénteken 18 órától a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban.

Szereplők:

La Grange, kikosarazott kérő – Jaskó László

Du Croisy, kikosarazott kérő – Kispál Péter

Gorgibus, becsületes polgár – Varga Károly

Mari, a szolgáló – Molnár Lászlóné

Kisinasok – Géczi Donát és Kodák Barnabás Manassé

Kényeskedő széplelkek:

Magdi, Gorgibus lánya – Körmendi Mariann

Kati, Gorgibus unokhúga – Varga Károlyné

Mascarille, La Grange inasa – Géczi Zsolt

Rendező: Máté Krisztián, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színművésze-rendezője

Moliére egyfelvonásos komédiája, a szinte émelyítő bájolgó, szép szavak, bóközönök netovábbja, majd a lelepleződés, de nem a kijózanodás története. Betekinthetünk Gorgibus házába, ahol kiderül milyen értékek alapján választanak kérőt a lányok, és mi alapján a ház ura. „Gyalázatos tréfa” amellyel mindenki vidám perceket szerezhet.

Az előadás ingyenesen látogatható!