A múlt század legnagyobb magyar tragédiájában nekünk, Balassagyarmatiaknak dicsőséges és nyertes csata jutott, így nekünk minden okunk megvan nemcsak a dacos büszkeségre, de a felhőtlen örömre is – többek között ezt mondta Csach Gábor polgármester január 29-i ünnepi beszédében a Civitas Fortissima téren.

– A huszadik század minden európai tragédiájának gyökere az első világháború, és az azt lezáró kegyetlen békediktátum. Mert ahogyan a szintén kétszáz éve született Madách Imre főgonosza, Lucifer mondja a Teremtő Istennek Az ember tragédiájában: „Egy talpalatnyi föld nekem elég / hol a tagadás lábát megveti / világodat meg fogja dönteni”. A gonosznak elég egy pillanatnyi bizonytalanság az örök értékek megítélésében, és a sötét erők hadai azonnal pusztító útjukra indulnak. Ez történt 1918 őszén is – kezdte mondandóját Balassagyarmat első embere.

Történelmi visszatekintés után így folytatta:
– A kort jellemzi egy tragikus erdélyi történet. Aradon a 33. gyalogezredet támadásra utasítja a hadügy a román előrenyomulás ellen. Ám a csőcselék befolyása alá került katonatanácsok ellenállása miatt ezt a katonák megtagadták. Ekkor egy Fellner Andor nevű 21 éves zsidó kommunista tanácsbizalmi próbálja rávenni katonatársait a haza védelmére. Amikor a katonák erre sem hallgatnak, saját nyilvános öngyilkosságával fenyegeti meg őket, s amikor azok emiatt is kiröhögik, ott, a felsorakozott ezred előtt főbe lövi magát. Aradon és szerte Magyarországon a hazaszeret így vérzett el a borgőzös osztályharcban.
De nálunk máshogy történt. A történelmi Nógrád Vármegye címerében a XVI. század óta egy vértbe öltözött kivont kardú katona látható, arra emlékeztetve, hogy Mátyás király személyi testőrségét a Nógrádi nemesség biztosította. Ha hátra néznek látják, hogy ez a katona 1835 óta a Vármegyeháza oromzatáról is figyelmezteti Balassagyarmat polgárait honvédelmi kötelezettségeikre. Talán emiatt, és a zűrzavarban is nálunk mindig parázsló polgári erények okán történhetett csoda városunkban 104 éve is…

– Balassagyarmat polgárai nem engedtek Madách Luciferjének, nem hagytak egy talpalattnyi földet sem a haza megtagadását valló erőknek. Guruló pénzérmék, birodalmi ígérgetések, szivárványosra festett mérgező szavak sem tántoríthatták el városunk polgárait hazafias kötelességüktől. Képesek voltak a legnagyobb áldozatra is: Czakó Balázs, Dancsok Ferenc, Havaj József, Hrubecz Márton, Nagy József, Petrovics József, Rózsa András, Vancsó József, Virág János és Weisz Sándor életének és vérének áldozatára.
A magyar történelemben rendre sorakoznak a hiábavaló áldozatok, a vesztes csaták, az elbukott próbálkozások. A múlt század legnagyobb magyar tragédiájában nekünk, Balassagyarmatiaknak dicsőséges és nyertes csata jutott, így nekünk minden okunk megvan nemcsak a dacos büszkeségre, de a felhőtlen örömre is…

– A híres porosz filozófus, Immanuel Kant szerint: „a győzelem nem a technológián, hanem a testtartáson múlik”. Mert aki a hazáért, a szülőföldért, a közösség, a családok jövőjéért küzd, azt győzelemre segíti az Isten.
Figyeljük csak Petőfi szavait:

… Hacsak félakkorák is
Leszünk, mint voltak a nagy ősapák,
El fogja lepni árnyékunk a sárba
És vérbe fúlt ellenség táborát!

Száznégy éve így csináltuk, ezért ünnepelhetünk most a világ legszebb nyelvén, a világ legszebb országában. Csináljuk így ezután is! – zárta ünnepi beszédét Csach Gábor polgármester.

(szilágyi)
Fotó: Sümegi Tamás