Kiéneklem a szemeteket! – ez csak egy azokból a legendássá vált szófordulatokból, amelyeket évek során gyűjtött városunk Fiatal Példaképe, aki A Király című, Zámbó Jimmy életéről szóló tévésorozat kutatójaként tette le a névjegyét. Hatala Csengével beszélgettünk.

Örömmel láttuk, hogy aktív részese voltál a nemrégiben befejeződött, A Király című nagy sikerű tévésorozatnak. Hogyan találtak rád a produkció alkotói?

A már megjelent dokumentumregényeimnek köszönhetően A Király kreatív csapata ismerte a munkásságomat, tudták, hogy elhivatottan nyomozok igaz történetek után, így találtak meg. Amikor felhívtak, hogy Jimmy lenne a téma, nagyon örültem, hiszen nem volt ismeretlen számomra a zenei világ, maga Zámbó Jimmy személye sem.

Mi volt a feladatod?

Kutatóként vettem részt a munkálatokban, ami azt jelentette, hogy felkerestem a szereplőket, interjúkat készítettem velük, felkutattam az elérhető archív anyagokat, akár újságcikkeket, memoárokat, mozgóképeket. Tudomással kellett bírnom minden olyan információról, ami már napvilágot látott Jimmyvel kapcsolatban, és felszínre kellett hoznom olyanokat is, amikről még nemigen hallottunk.

Mennyi munkát jelentett ez?

Évekig dolgoztam a kutatási anyagon. Ez egy többszáz oldalas jegyzet lett végül, amiből a forgatókönyvíró Zomborácz Virág, és a rendező Kovács Dániel Richárd tudtak dolgozni. Ez az anyag a már korábban említett archívokból és az általam készített interjúkból állt, amiben a fontosabb történéseket vagy emlékeket mindig igyekeztem vissza is igazolni. Érdekesség, hogy Jimmy beszólásait is felírtam, gyűjtöttem a szókészletét, aminek nagy része be is került a sorozatba. A „kiéneklem a szemeteket” vagy a „menjünk dilizni” típusú szófordulatok tényleg elhangzottak a szájából.

Jimmy az elmúlt évtizedek egyik legellentmondásosabb könnyűzenei alakja volt. Könnyen megnyíltak a riportalanyaid?

Érthető okokból egyes alanyok, főleg a Zámbó család tagjai nehezebben osztottak meg néhány részletet, de idővel ők is megnyíltak. Fontosnak tartottam, de ez mindegyik munkámra igaz, hogy ne csak egyszer keressem fel őket, hanem kapcsolatban maradjunk és több időnk legyen arra, hogy valóban feltárhassuk az emlékeiket. A Zámbó család tagjainak voltak félelmei, hiszen mégis csak egy olyan emberről terveztünk sorozatot készíteni, aki a legközelebb állt hozzájuk, de az idő előrehaladtával egyre felszabadultabbak lettek a beszélgetések. Úgy érezték, hogy inkább megosztják velünk a pozitív és negatív dolgokat is, hogy többdimenziós képet kaphassunk Jimmyről.

——————————————————————————————————————————————

Két sikeres dokumentumkötet szerzője – Hírzárlat, Requiem –, dokumentumfilmek és igaz történeteken alapuló játékfilmek kutató-szerkesztője, riportere. Újabban forgatókönyvírással is foglalkozik. Egy kommunikációs ügynökség csapattagjaként is főleg filmes produkciók létrejöttében és tartalomgyártásban vett részt. Tévés, rádiós és újságírói múlttal rendelkezik, saját műsorainak szerkesztője és vezetője volt. Alapszakos tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem amerikanisztika szakán, mesterszakos tanulmányait a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végezte, szintén angol nyelven.  Szabadidejében hobbifotós, főleg színházi kulisszák mögött. Munkásságának elismeréseként Balassagyarmat városa Fiatal Példakép Díjban részesítette. – Nincsenek példaképeim, mert bizonyos értékeket keresek és tartok fontosnak másokban. Hálás vagyok azoknak, akik személyemben vagy munkásságomban felfedeznek olyan értékeket, amiket érdemes követni. Végezetül, mert mélyen egyetértek vele, hadd idézzem József Attilát: “dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes” – árulja el hitvallását Csenge.

——————————————————————————————————————————————

Volt, aki visszautasított?

Nem volt ilyen. Igyekeztünk mindenkit meghallgatni, aki újra és újra felbukkant az anyagokban és interjúkban, és a legtöbben készséggel segítettek.

A kutatómunka során mi okozta számodra a legnagyobb meglepetést?

Nem is meglepetésnek, inkább érdekes élménynek nevezném azt az érzést, amikor beléptem a csepeli ház ajtaján. Akárhányszor jártam ott, mindig olyan érzés fogott el, mintha valami misztikus helyre tévedtem volna. Különleges hangulata van a háznak. Sokszor próbáltam elképzelni, ahogy Jimmy ott tevékenykedik. Amikor felmentem az emeletre, az is mindig mozgatta a fantáziámat, hogyan tudták lehozni a mentők Jimmyt azon a szűk lépcsőn. Nem volt könnyű dolguk, az biztos. 

Fiatal vagy, mikor ismerkedtél meg Jimmy dalaival?

Zenészek között nőttem fel. A 100 Folk Celsiusból ismert Orbán Józsi amolyan tiszteletbeli apám volt hároméves korom óta. Neki jóbarátja volt Jimmy, ezáltal ott voltam a temetésén is. De nem csak emiatt a kapcsolódás miatt voltak ismerősek számomra Jimmy dalai. Egy kisvárosban óhatatlanul is beléjük botlott az ember. Anyukámnak is volt Jimmy kazettája, és Balassagyarmat utcáit járva nem egyszer el lehetett kapni egy-egy ismert sláger foszlányait a nyitott ablakokon keresztül.

Mi lehet a Jimmy-kultusz megfejtése?

Különféle értekezésekben olvastam arról, hogy Jimmy főleg az alsóbb osztályokat szólította meg, munkásembereket, akik a rendszerváltás után valamiért nem emelkedtek fel, ezáltal Jimmy tömegeket tudott elérni. Beszéltem több rajongóval is, akik úgy vélekedtek, hogy Jimmy a dalaiban nem csak közérthetően szólt hozzájuk, hanem az ő problémáikat fogalmazta meg, ami persze csak az egyik része volt a dolognak, a másik része az volt, hogy ezek az emberek elvarázsolódtak, ha meghallották Jimmy hangját. Akkoriban ezeknek a rajongóknak arra volt szükségük, hogy a taposómalomból kipillantva legyen egy meghittebb élményük, ami erőt ad nekik ahhoz, hogy másnap is fel tudjanak kelni. Ahogy a sorozat egyik epizódjában is megfogalmazódik, ezeknek az embereknek akkor is szükségük volt erre az illúzióra, ha egyes kritikusok azt gondolták, az többet árt, mint segít. Hallottam olyan történeteket is, hogy Jimmy hangjára gyógyultak az emberek a kórházban, vagy egy gerincbeteg az ő dalaira tanult ismét járni. Óriási kultusza volt. Amikor annak idején Joós István, Jimmy kiadója, aki egyébként szintén közreműködött a sorozat elkészítésében, megpróbálta feltenni a zenei térképre Jimmyt, nem tévedett a stílus népszerűségét illetően.

A revolver tényleg mindig a Királynál volt?

A legtöbb elbeszélés azt támasztja alá, hogy Jimmy szinte mindig magánál hordta a fegyverét. Többször is megesett, hogy kirakta az asztalra a pisztolyt, ha társaságban volt.

Ennyi ismeretanyag birtokában hogyan vélekedsz Jimmyről?

Úgy látom, hogy Jimmy a végletek embere volt, és már-már gyermekien reagált le különféle helyzeteket. Ha valami felzaklatta őt, az nagyon felzaklatta, de ha valami feldobta őt, akkor a fellegekben járt. Többször jellemezték őt szorongó, ideges személyiségnek, aki akkor is kreált magának problémát, ha éppen nem volt. Folyamatosan meg akart felelni mindenkinek, és lesújtotta őt, ha valaki nem fogadta el őt. Azok a nők, akikkel kapcsolatba került, kiemelték róla, hogy sokszor úgy tűnt, mintha Jimmy szemében állandóan ott ült volna egyfajta bánat, amivel sokszor nem tudtak mit kezdeni. A gyerekei pedig azt mesélték, hogy Jimmy olyan apa volt, aki igyekezett életbölcsességekkel, saját tapasztalatain alapuló tanulságokkal felvértezni őket, mint például, hogy milyen fontos szerepe van annak, ha valaki önerőből képes elérni valamit, és siker esetén szükséges megtalálni az egyensúlyt, hogy az ember ne essen át a ló túloldalára.

Két könyved után mikor jön a harmadik?

Jelenleg egy olyan történeten dolgozom, amit a tavalyi nyaram ihletett. Évek óta készültem rá, most sikerült megvalósítani, hogy kimenjek az USA-ba egy körutazásra az észak-keleti partra, aminek során több nagyvárost is bejártam és sok érdekes történetet gyűjtöttem. Bár a városokhoz köthető kutatásaim hasonlítanak a tőlem megszokott munkára, ez a történet egy kicsit könnyedebb. Arról szól, hogy vissza tudunk-e találni a gyermeki énünkhöz, és bele tudunk-e merülni az adott pillanatba. Lesz szó többek között New Yorkról, Chicagóról, luxusszállodákról, útszéli motelekről, az amerikai vidékről, arról, hogyan találkoztam Treat Williams-szel, a kultikus Hair Bergerével, de reflektálok a művészvilág napos és árnyoldalaira, a Nógrád megyében eltöltött gyerekkori évekre, és általában a magyar és amerikai viszonyokra is. 

Király!

Szilágyi Norbert

Fotó: Széles Laura, facebook