A Szent Anna-napi palóc búcsúhoz kapcsolódóan a népi mesterségek kerültek középpontba a Tornay Endre András Munkácsy- és Horváth Endre-díjas szobrászművészről elnevezett balassagyarmati művésztelepen.
A nyírjesi üdülőövezet meseszép környezetében alkottak kilenc napon keresztül a Tornay Művésztelep résztvevői. A nyitott műteremként is funkcionáló tábort hetedik alkalommal szervezte meg a Karc Kulturális és Művészeti Egyesület a Mikszáth Kálmán Művelődési Központtal közösen a névadó Tornay Endre András Munkácsy- és Horváth Endre-díjas szobrászművész tiszteletére, aki 1976-tól 1982-ig élt és alkotott Balassagyarmaton, a városban pedig a mai napig több köztéri szobor is őrzi munkásságát.
A hagyományostól elrugaszkodva idén nyitott műhelynapot is életre hívtak, ahol az alkotnivágyók a népi mesterségekkel ismerkedhettek, így tisztelegve vidékünk legnagyobb vallásos-népművészeti eseménye, a Szent Anna-napi palóc búcsú előtt.
– A tábor idei különlegessége abban rejlik, hogy az alkotásokkal sajátos módon próbálunk rácsatlakozni a Palóc Búcsúra és Fokfesztiválra, ugyanis célunk, hogy az alkotások ennek a hagyománynak a jegyeit viseljék és megőrizzék. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy próbálunk visszanyúlni az olyan népi mesterségekhez, művészetekhez, mint a korongozás, az agyagozás és a nemezelés. Ezáltal kívánunk részesei lenni a palóc hagyományéltetésnek – mondta Zolnyánszki Zsolt, a Karc Kulturális és Művészeti Egyesület elnöke.
A művészeti vezető kiemelte, hogy az alkotótáborban 20-25 alkotó vett részt, köztük festőművészek, keramikusok, grafikusok, valamint amatőr alkotók. A résztvevők többnyire Balassagyarmatról és vonzáskörzetéből érkeztek, de akadt olyan is, aki Salgótarjánból és Dejtárról látogatott el hozzájuk.
Hozzátette, hogy azért is különleges az idei tábor, mert a rendhagyó nyitott műhelydélutánuk – amit először hívtak életre – lehetővé tette a külsős látogatók számára, hogy betekintést nyerjenek a tábor mindennapi életébe, működésébe, az alkotás folyamataiba és megtapasztalják azt a különleges érzést, amit egy szabadtéri tábor és a benne alkotók nagy családja nyújt.
– A vendégek számára különböző csoportos foglalkozásokat indítottunk, akik kipróbálhatták a nemezelést, az agyagozást, a kerámia készítést, a festészetet és a rajzolás technikáit – ismertette a főszervező, aki azt is megjegyezte, hogy minden évben tudnak újdonságokkal kedveskedni, így ennek köszönhetően évről évre új, aktív tagokkal bővül a társaságuk, ami a művésztelep sikerességét bizonyítja.
Az alkotótáborban készült produktumokkal a jövőben a Balassagyarmati Nyári Tárlaton találkozhatnak a művészetek kedvelői.