Több helyszínen, három napos rendezvénysorozattal készültek a Palóc Hagyományéltető Napokra. Vidékünk legnagyobb vallási-népművészeti eseményén többek között nagykoncertet adott Szarka Tamás és zenekara, a sokszínű gyermekprogramok mellett bemutatkoztak a palóc hagyományéltetők, megválasztották Szent Anna szépét, míg a palóc ízek utcáján igazi gasztronómiai finomságokat kóstolhattak a látogatók. A rendezvénysorozatot a Szent Anna tiszteletére celebrált ünnepi szentmise koronázta meg.
Balassagyarmaton több programhelyszínre várták a vendégeket a három napos Palóc Búcsú és Folkfesztiválra. A rendezvénysorozat már pénteken elkezdődött a Palóc Múzeum látványtárában, ahol a világhíres rimóci öltözetről beszélgetett Kissné Rozi néni, a rimóci Babamúzeum tulajdonosa, a palóc kultúra őrzője Paluch Norbert néptáncpedagógus, etnográfussal. Szombat délután a Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében folytatódtak az események.
A múzeum mesés Folkudvarában a Piramisi Társulat zenés táncos mesejátékkal kedveskedett a gyermekeknek, később a múzeumi káponkánál a szabad ég alatt imádkoztak az egybegyűltek nemzetünk megmaradásáért, gyermekáldásért és a családokért. A Folktérre átsétálva megannyi finomság, érdekes program várta a kilátogatókat.
A hagyományos gasztronómia kedvelői megízlelhették a palóckonyha jellegzetes ételeit, többek között a vanyarci haluskát, a kétbodonyi gombócot, a hollókői rétest, de volt gulyás, illetve a drégelypalánki és varsányi fogások sem maradhattak el a kínálatból.
A Civitas Fortissima teret vásári kavalkád, mesterségek műhelye, kisivó, palócportál, Izolda népi játékai népesítették be, ahol Palócország meghívott falvai: Dejtár, Drégelypalánk, Érsekvadkert, Herencsény, Hollókő, Ipolybalog, Kétbodony, Kéménd, Rimóc, Vanyarc, Varsány és a tiszteletbeli meghívott vendég, Ipolyság mutatkozott be. Volt mese, ének, népzene, néptánc, hangszerbemutató, a színpadon egymást követték a szebbnél szebb zenés, táncos, hagyományőrző produkciók.
Az előadásokat és a palóc hagyományéltetők bemutatkozását a nap két műsorvezetője, a kéméndi Szeleczki Mónika és a rimóci Paluch Norbert konferálta fel. A zenepavilonban Lőrincz Sarolta Aranka és Makrai Dorottya nyűgözte le a közönséget csodálatos énekhangjával, akiktől népdalokat hallhattunk, majd a pásztói Muzsla Néptáncegyüttes fergeteges koncertjére szórakozhatott a közönség.
Az esti órákban megrendezték a palóc lányok és asszonyok viseletének vetélkedését is, a Szent Anna szépe díjat végül a rimóci Racsné Barna Krisztina vehette át.
Sötétedés után nagy érdeklődés mellett adott nagykoncertet Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerző és zenekara, a Ghymes, akik Balassagyarmat és Szécsény környéki gyerekekkel közösen énekelték el a koncert címadó dalát, a Kézfogást.
A lélekemelő hétvégét a vasárnapi Szent Anna-napi palóc búcsú koronázta meg, amelyet immáron 27. alkalommal szerveztek meg városunkban.
Az esős időjárás ellenére is nagy érdeklődés övezte a több évtizedes hagyományokkal rendelkező egyházi eseményt, amelynek célja évről évre Szent Anna kultuszának ápolása, a néphagyomány őrzése és az összetartozás érzésének erősítése. A búcsújáró népviseletes menet a Római Katolikus Főplébánia Templomtól indult a Palóc ligetbe. Útközben imádságot tartottak a Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében található szandai káponkánál. A szabadtéri Palóc színpadon dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök és Turai János kanonok, plébános mutatott be ünnepi szentmisét.
– Húsz éve kaptam megbízatásom a Váci egyházmegyében, azóta vagyok itt köztetek, hazajöttem. Ma együtt szeretnénk a Jóistennek hálát adni a palócságért, gyökereinkért, és ezekből a gyökerekből akarunk reménységet és hitet továbbadni a fiataljainknak, akiknek éppen most Lisszabonban kezdődik el a katolikus ifjúsági világtalálkozó, illetve minden ifjoncnak, akik lélekben ma is velünk vannak. A Szűzanya szüleit, Szent Annát és Szent Joachimot kérjük, imádkozzanak velünk és értünk, hogy mi is átéljük a Jóisten csodálatos ajándékát, az ő jelenvaló szeretetét! – fogalmazott dr. Beer Miklós, aki a szentmise részeként arra is rávilágított, hogy a Palócföld legnagyobb öröksége a hit és ezért hálát kell adnunk.
A liturgián közös imádságot mondtak a családokért, az idősekért, a nagyszülőkért és hazánk jövőjéért. Az ünnepi szentmisén közreműködött a balassagyarmati Szent Felicián Kórus, Unterwéger J. Zsolt karnagy vezényletével; a Rimóci Rezesbanda, Lőrincz Sarolta Aranka Ipolybalogról, valamint a történelmi Nógrád megye hagyományőrzői.
A nap zárásaként a palóc vendégasztalok versenyére is sor került a Palóc Múzeum előtt, amelynek nyertese Szanda közössége lett, így 2024-ben a Palóc Búcsú és Folkfesztivál tiszteletbeli vendége Szanda település lesz.
– Valljuk, hogy a büszke palóc öntudat egyben tart, közösségeket kovácsol. Szeretnénk, ha a meghívott települések helyi értékei is közkincsé válnának. Az eseménydús három napon egy teljes hagyománykört idéztünk meg, amely által egy régi, de nem feledett életérzést újraélesztve vonzóvá tehettünk a fiatalabb generációk számára is. Rendezvényünk a néphagyomány őrzése és az összetartozás érzésének erősítése mellett a palócok szeretett patrónájának kultuszát hivatott ápolni – nyilatkozta Jakus Juli, művelődésszervező, múzeumpedagógus, a rendezvények egyik társszervezője.
A programsorozat a MNM Palóc Múzeum, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, Balassagyarmat Város Önkormányzata, a Balassagyarmati Római Katolikus Egyházközség és a „Kicsi vagyok én” Közhasznú Alapítvány szervezésében valósult meg.
Zábrádi Dorottya