Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 67. évfordulója alkalmából megemlékezéssel és díjátadóval egybekötött ünnepséget rendezett az önkormányzat a Mikszáth Kálmán Művelődési Központtal karöltve.
A hagyományoknak megfelelően a Bajcsy-Zsilinszky utcai ’56-os emlékműnél gyülekeztek az emlékezők az október 23-i napsütötte délután.
A Himnuszt követően Csikász István Anyaföld című versét Csallóné Majoros Erzsébet és unokája, Bartos Evelin Anna előadásában hallhatták a résztvevők. Ezt követően Csach Gábor városunk polgármestere mondott beszédet (lásd másik cikkünket). Az 1956-os események felelevenítése mellett kiemelte akkori hőseink kitartását, erejét és hazaszeretetét, amellyel példaként szolgálhatnak minden nemzedék számára.
A műsor után a koszorúzás következett, amelynek során többek között az önkormányzat, a helyi intézmények és szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait az emlékűnél.
A zenés-verses ünnepi műsorban közreműködött a Balassagyarmati Dalegylet Ember Csaba karnagy vezetésével, Fábry István, Csallóné Majoros Erzsébet, Bartos Evelin Anna és Majoros Tamás.
Az ünnepség a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban folytatódott, ahol ünnepi képviselő-testületi ülés keretein belül kerültek átadásra a Balassagyarmat Város 2023. évi szakmai díjai és a „Balassagyarmat Jó Tanulója, Jó Sportolója” elismerések. Az ünnepi képviselő-testületi ülést Csach Gábor polgármester nyitotta meg, majd Huszár Péter alpolgármesterrel közösen adták át az elismeréseket.
Balassagyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatás, a közművelődés, az egészségügy, a sport, a szociális területen, valamint a közbiztonság terén kiemelkedő érdemeket szerzett polgárok munkáját minden évben szakmai díjjal ismeri el.
Balassagyarmat Kiváló Pedagógusa díjban részesült Erdélyi Éva, a Balassagyarmati Cseperedő Tagóvoda óvodapedagógusa kiemelkedő óvodapedagógiai tevékenységéért, példaértékű szakmai felkészültségéért és munkája iránt érzett elkötelezettségének elismeréséül; Garamvölgyi Attiláné, a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola intézményvezető-helyettese, tanítója kiemelkedő oktató-nevelő munkásságáért, példás értékközvetítő tevékenységéért, mindenkor innovatív hozzáállásáért, valamint Dr. Kovács Győzőné nyugdíjas igazgatóhelyettes, pedagógus több évtizedes kimagasló oktató-nevelő munkásságának, példás értékközvetítő tevékenységének, szakmai és emberi elhivatottságának elismeréséül.
Balassagyarmat Kultúrájáért díjat Pásztor Sándorné nyugalmazott pedagógus, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád Megyei Tagozatának elnöke érdemelte ki a magyar anyanyelvi kultúra iránti elkötelezettségéért, írói és publicisztikai tevékenységéért, Balassagyarmat és a Palócföld irodalmi örökségének megőrzéséért és továbbadásáért folytatott munkásságáért.
Balassagyarmat Egészségügyéért díjat vehetett át Dr. Rencz László, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Neurológiai és Stroke osztályának főorvosa Balassagyarmat város egészségügyi ellátása érdekében több évtizeden át kifejtett színvonalas, eredményes, szakmailag és emberileg egyaránt megbecsülésre érdemes orvosi munkájának elismeréséül, valamint Fodor Zsuzsanna, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Krónikus Pulmonológiai osztályának főnővére magas színvonalon végzett nővéri munkája iránti elhivatottságának, odafigyelő, megértő, nyugodt, bizalmat keltő hozzáállásának, közösségépítő tevékenységének elismeréséül.
Balassagyarmat Sportjáért díjat érdemelt ki Borda Zsolt csoportos fitness instruktor, személyi edző a balassagyarmati közösségi sportélet fellendítéséért, a frissítő élményt adó aktív mozgás népszerűsítéséért, ösztönző, motiváló sportedzői tevékenységéért, valamint Ibrányi Attila hegyikerékpáros, példamutató sportpályafutásának, egyéni eredményeinek elismeréseként, szenvedélyes, másokra is jó hatást gyakorló sportszeretetének méltányolásaként.
Balassagyarmat Szociálpolitikáért díjjal lett elismerve Gulyás Szandra, a Szent Erzsébet Idősek Otthona ápoló-gondozója a színvonalas idősgondozás érdekében, nagy empátiával és elhivatottsággal végzett felelősségteljes szakmai munkájának elismeréséként, valamint Vargáné Slezák Csilla, a Szent Erzsébet Idősek Otthona szakácsa fáradhatatlan lendülettel és tenni akarással végzett példaértékű szakmai és emberi munkásságának elismeréseként.
Balassagyarmat Közbiztonságáért díjat Podholiczki Erik, a Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltó alezredese, iparbiztonsági felügyelője vehette át széleskörű szakmai tudásáért, rátermettségéért, a nagy gondossággal végzett munkájának, elhivatottságának elismeréseként.
Balassagyarmat Jó Tanulója, Jó Sportolója díjat, azon diákok kapták, akiknek a tanulmányi eredménye jó, jeles vagy kiváló rendű és emellett valamely sportág területén nemzetközi, országos, vagy megyei versenyeken kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az év során és ezzel hozzájárultak Balassagyarmat jó hírnevéhez. Idén ezt az elismerést tizenöt tanuló érdemelte ki: Balázs Levente a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE Kajak-Kenu Szakosztályának kajakozója; Bartos Evelin Anna a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulója, a Vitalitás SE Látványtánc Szakosztályának sportolója; Borda Zoé a Balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola volt tanulója, a Vitalitás SE Látványtánc Szakosztályának sportolója; Imre Roland a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a Vitalitás SE Atlétika Szakosztályának atlétája; Kállai Dávid a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a Ronin Sportegyesület karatékája; Kardos Ákos a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulója, az MTK Budapest Sándor Károly Labdarúgó Akadémia igazolt játékosa; Ódor Barnabás a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE Kajak-Kenu Szakosztályának sportolója; Pásztor Ajsa a Balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE Kajak-Kenu Szakosztályának kajakozója; Pásztor Alíz a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a Vitalitás SE Látványtánc Szakosztályának sportolója; Reznicsek Luca a Váci SZC I. Géza Király Közgazdasági Technikum tanulója, a Vitalitás SE Látványtánc Szakosztály táncosa; Rottenbacher Amina a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója, Vitalitás SE Kajak-Kenu Szakosztályának sportolója; Szádóczki Emma a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a Vitalitás SE Kajak-Kenu Szakosztályának kajakozója; Szorg Lara a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a Ronin Sportegyesület karatékája; Takács Csenge a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója, a Balassagyarmati Karate Sportegyesület versenyzője és Uram Kristóf a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola tanulója, a Vitalitás SE Kajak-Kenu Szakosztályának kajakozója.
Az ünnepség további részében azokat a személyeket is színpadra szólították, akik ebben az esztendőben munkásságukért országos vagy megyei kitüntető díjban, rangos elismerésben részesültek. Állami ünnepünk, augusztus 20. alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Meló Ferenc, a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium nyugalmazott igazgatója több évtizedes példaértékű pedagógiai és közösségépítő munkája elismeréseként. Augusztus 20-án Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést érdemelt ki Dr. Limbacher Gábor etnográfus, muzeológus, az MNM Forgách–Lipthay Kastélymúzeum intézményvezetője magas színvonalú muzeológusi és intézményvezetői munkája, Nógrád vármegye kulturális életét gazdagító tevékenysége elismeréseként; valamint Selmeczi Zoltán, a váci Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának főigazgatója több évtizedes pedagógusi, iskolaalapító, oktatásügyi szakértői és intézményvezetői munkája, valamint közösségépítő társadalmi tevékenysége elismeréseként. A Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést Bauer Zita, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Természettudományi Tanszékének mestertanára kapta meg a leendő tanítók és óvodapedagógusok természetismeret műveltségterületi képzése terén végzett magas színvonalú munkája elismeréseként.
Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének volt elnöke a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. és 2016. közötti kritikus időszakában az Egyesület elnökeként végzett munkássága, valamint a Nyitott Levéltárak országos programsorozat elindulásáért a Magyar Levéltárosok Egyesülete által adományozott Osváth Lajos-díjat vehetett át.
Dr. Szabó Géza, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója a határon túli kórházvezetők összefogásáért és a hátrányos helyzetű térségek egészségügyének képviseletéért, a Magyar Kórházszövetség által adományozott Varga Ferenc-díjat érdemelte ki.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Nógrád Megyei Szervezetének döntése alapján a XVIII. alkalommal megrendezett a Nógrád Vármegyei Príma Díj gálán Nógrád Vármegyében a vállalkozása területén elért kiemelkedő eredményeinek és közéleti tevékenységének elismeréseként 2023. év könyvkereskedője díjban részesült Demus Istvánné, a Kincsestár Könyvesbolt vezetője. Magyar Sport kategóriában Nógrád Vármegye Príma díját a Vitalitás Sportegyesületnek ítélték oda.
A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének, a XVII. Nógrádi Vármegyenap alkalmából rendezett ünnepi ülésén Dr. Póczi Magdolna Éva, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Pulmonológia Krónikus és Légzésrehabilitációs Osztály Osztályvezető főorvosa Nógrád Vármegye Perliczi János Díjában részesült. Virág István, a Balassagyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Nógrád Vármegyei Nemzetiségekért Díjat kapott. Nógrád Vármegyéért Díjat adományoztak Reznicsek Ferencné önkormányzati képviselőnek.
A Nógrád Vármegyei Értéktár Bizottság Egri Istvánnak, a népművészeti hagyomány megőrzőjének és továbbvivőjének fafaragó munkásságát Nógrádikum Díjjal tüntette ki.
Továbbá Nógrádikum díjat kapott a balassagyarmati Katonai hősi temető, a kisvárosi életforma és polgárosodás emlékét őrző 18-19. századi balassagyarmati főutcai épületsor, az egykori vármegyei közigazgatást reprezentáló balassagyarmati középületek, a Balassa család kiemelkedő tagjainak szellemi és épített öröksége, Nagy Iván, Ligeti Lajos és Manga János tudományos munkássága, Rózsavölgyi Márk és Kondor Ernő zenei munkássága, a Palóc identitás kifejezője: a Szent Anna Napi Palóc Búcsú.
Az ünnepség során a Rózsavölgyi Márk Művészeti Alapfokú Iskola növendékei: Chomát Dalibort, a nemzetközi Danubia Talents zongoraverseny II. helyezettje, a Kiss zeneszerzők országos zeneszerzői verseny fődíjasa és Szalay Demeter Mózes, a Barokk Művek Zongoraverseny I. helyezettje és a Virtuózok tehetségkutató televíziós műsor döntőse gondoskodott az est kellemes zenei aláfestéséről. Felkészítő tanáruk: Lévárdi Beáta, ArtisJus- és Príma-díjas karnagy, zenepedagógus.
Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotói