A mai, kissé talán megkopott értékrendünkben sajnos mi a “nem normális” kategóriába tartozunk, ám jómagam úgy gondolom, közel az idő, amikor mindez alapjaiban fog megváltozni, és újra érték lesz az önkéntes munka, különösen a mentés – Dr. Renner Péter, az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület kommunikációs vezetője nyolc év nyolcvan mentéséről is mesél.
Emlékszel a legelső momentumra az egyesület megalakulása kapcsán?
Természetesen. Egyesületünk alapító tagjai már korábban is foglalkoztak különleges mentéssel, más szervezeti keretek között. Aztán egy idő után úgy döntöttünk, alapítunk egy saját egyesületet, és azt immár saját magunknak fogjuk felépíteni. Akkor a kívülállók nem igazán értették, hogy miért hagytunk ott egy olyan helyet, ahol volt pénz, paripa, fegyver, vagyis anyagi szinten majdnem minden, amit csak kívánhat az ember, és miért kezdtünk újra mindent, gyakorlatilag a nulláról. Mi viszont jól tudtuk, hogy nem a nulláról indulunk, hiszen van egy nagyon jó, összetartó baráti társaság, nagyon jó a hangulat, és mindenki nagyon szeretne tanulni, mindez pedig hatalmas érték. Ehhez már „csak” az önálló szervezeti kereteket kellett megteremteni. Nyolc év elteltével bátran állíthatom, hogy nem tévedtünk.
Mi volt a válaszod a felvetésre?
Ez egy percig sem volt kérdés a számomra, ahová a barátaim mennek, nekem is ott van a helyem.
Azért egy ilyen egyesületet létrehozni nem egy könnyű teadélután.
Több, mint 25 éve foglalkozom egyesületekkel, így távolról sem volt ismeretlen a feladat a számomra. Toboroznunk sem kellett a tagságot, hiszen jól ismertük egymást. Igazából az egyesület vezetőinek volt új a kihívás, hiszen soha nem vezettek még egyesületet, de ügyesek a srácok, hamar beletanultak a tennivalókba.
Mennyi idő után tudtatok elindulni?
Ma is jól emlékszem, egy verőfényes hétfői nap volt, amikor eldöntöttük, hogy megalapítjuk az egyesületet. Szombaton, 2015. május 16-án délután volt az alapító közgyűlésünk, a következő hét péntekén pedig hozta a postás a bejegyző végzést. Már akkor is tudtuk, hogy a mentésnél első a gyorsaság…
Nyolc év nem kis idő. Mi a legnehezebb kérdés az egyesület életében?
Egyértelműen az ügyeleti, képzési időpontok, illetve a rendezvények összeegyeztetése. Tagságunk döntő részének a főállása mellett ugyanis van legalább egy másodállása, sokan nevelnek kisgyermekeket, vannak, akik tanulnak is, és mindezeken túl, a fennmaradó szabadidejükből vállalják ezt a munkát, ezért nehéz az időpontok összeegyeztetése, a folyamatos ügyelet, a készenlét fenntartása.
Hány bevetés van mögöttetek?
A speciális szakismereteket igénylő esetek száma 80 felé közelít, és ehhez jön még több mint 100 tűzeset, mivel önkéntes tűzoltó egyesület is vagyunk.
A legkeményebb kihívások?
A leggyakoribb éles feladat a turistamentés, amikor a kirándulók lakott területtől, közúttól, és általában mindentől távol, valahol az erdő mélyén sérülnek meg, ahol csak nagy terepjáró-képességű járművekkel lehet megközelíteni őket. Mi rendelkezünk olyan gépkocsikkal, amelyek képesek árkon-bokron előre jutni, és alkalmasak sérültek kagylóhordágyban történő szükségszállítására. Ha már velük sem boldogulunk, akkor arra az esetre van olyan quadunk, amelyik egy egyedi építésű sérültszállító utánfutót vontat maga után, és amely egy turistaösvényen is képes haladni.
Ha pedig már ő is feladja?
Nos, mi még akkor sem, és jöhet a tartalék tartalékja!
Nocsak!
Egy speciális támkerék, amit a kagylóhordágy alá erősítünk, és így gyalogszerrel tudjuk lehozni a sérültet a leglehetetlenebb helyekről is. Tagjaink között mentőtiszt, mentőápolók, képzett elsősegélynyújtók is megtalálhatóak, így a balesetet szenvedett kiránduló már a kimentés alatt is szakszerű egészségügyi ellátásban részesül. A betegellátáshoz, életmentéshez szükséges egészségügyi eszközeink hátizsákokban vannak málházva, ahol a vákuummatractól az orvosi oxigénen át az infúzióig, a lélegeztetőballontól a különböző végtagrögzítőkön át a vércukormérőig sok minden megtalálható.
Tudom, hogy sok dolga van a búváraitoknak is.
Sajnos, ezek az esetek sokszor nem happy end-del végződnek. Ritka az olyan nyár, amikor ne kellene vízben elmerült személyeket felkutatnunk. De szabadítottunk már ki iszapba szorult búvárszivattyút, vontattunk partra tóba gurult gépkocsit, halásztunk ki vízbe dobott közúti jelzőtáblát is.
Tériszonyotok sem szokott lenni.
A magasban végzett mentéseink tipikus formája a fa tetején landolt siklóernyős lehozatala, őket általában Pásztó környékén szoktuk leszüretelni. Rendszeresen találkozunk elakadt személygépkocsikkal is, akik felázott földúton próbálnak eljutni A-ból B-be, mert a GPS oda vitte őket. Volt, akit fél éjszakán át csörlőztünk, ástunk, vontattunk, mire sikerült valahogy kiszabadítanunk és lakott területre juttatnunk. A kocsinak még a tetejét is vastagon borította az agyagos sár, nem hogy a típusát, de még a színét sem volt egyszerű dolog megállapítani… Ha pedig éppen nincs eső és sár, hanem tombol a szárazság, akkor menetrend szerint megérkeznek a szabadtéri, vegetációs tűzesetek, aminek az oltásából mi is kivesszük a részünket.
Ötven tagja van az egyesületnek, nem kis kihívás ennyi ember munkáját összehangolni.
Az biztos! Még szerencse, hogy összetartó, segítőkész, türelmes, megértő emberekről van szó, így meg lehet csinálni, bár szó se róla, nem kis feladat.
Maga a működés sem olcsó mulatság, kik segítenek ebben legfőképp?
Eleve úgy építettük fel az egyesületünket, hogy olcsón működtethető, alacsony rezsiköltséggel dolgozó mentőszervezetünk legyen, és ennek megfelelően alaposan átgondolt, jól megtervezett gazdálkodást folytatunk. Bevételeink legnagyobb részét pályázati forrásokból biztosítjuk, de szerencsére vannak más támogatóink is.
Ez itt a reklám helye, nevesítsük őket, hiszen mindannyian köszönettel tartozunk nekik!
Kiemelkedik a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatása, de jelentős forráshoz jutunk a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Falu Program és a Nemzeti Együttműködési Alap különböző támogatási programjaiból is. Munkánkat támogatja Balassagyarmat Önkormányzata, valamint több különböző helyi és környékbeli gazdálkodó szervezet, szolgáltató, vállalkozó is, akiknek szintén nagyon hálásak vagyunk.
A mentőegyesület tagjai szabadidejük feláldozásával kockáztatják saját épségüket mások életéért, kivételes elkötelezettség, megszállottság kell ehhez.
Igen, azt hiszem, a megszállottság a pontos kifejezés. A mai, kissé talán megkopott értékrendünkben sajnos ez a “nem normális” kategóriába tartozik, hiszen manapság az a Jani, aki a közösségi médiában posztolja félóránként, hogy éppen mit eszik vagy milyen álomautót vezet. Úgy gondolom, hogy közel az idő, amikor mindez alapjaiban fog megváltozni, és újra érték lesz az önkéntes munka, különösen a mentés. Szomorúan látom, hogy miközben Ausztriában, Németországban vagy Olaszországban egy-egy településen szinte csak kihalás útján lehet bekerülni az önkéntes tűzoltó egyesületbe, akkora a túljelentkezés, nálunk fiatalokat majd hogy nem csak hálóval lehet fogni, és nem csak Nógrád vármegyében. A mi egyesületünk tagjainak átlag életkora 36 év, ami szemtelenül fiatalnak számít a lassan elöregedő hazai önkéntes tűzoltó- és mentőmozgalomban.
Voltak, akik kiléptek?
Mindössze három ember a nyolc év alatt, ami nem rossz arány. Ők valószínűleg nem erre számítottak, amikor jelentkeztek, de tőlük is békességben váltunk el. Vannak olyan tagtársaink, akiket az élet Pécsre, Debrecenbe vagy éppen Szegedre szólított, de velük is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, segítjük egymást, és ha hazalátogatnak, mindig szeretettel várjuk őket.
Új jelentkezők?
Szerencsére minden évben vannak. Most indul az idei tűzoltó alaptanfolyam, aminek elvégzése alapvető elvárás nálunk, oda nyolc újoncunkat iskoláztuk be.
Meddig lehet ezt csinálni?
Nem tudom. Nálunk fiatalok és örökifjúk vannak. Hatvan, sőt hetven felé közelítő tagtársaink számára is találunk munkát, hiszen aki például egész életében hivatásos tűzoltótiszt volt, valószínűleg tud valamit a tűzoltásról, és ez a páratlan szakmai tapasztalat kincset ér. Igyekszünk is kiaknázni, hiszen az egyik legfontosabb együttműködő partnerünk a katasztrófavédelem, a tűzoltóság.
Kikkel dolgoztok még együtt?
A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mellett a rendőrség, a polgárőrség, a megyei önkormányzat, a kormányhivatal a legfontosabb együttműködő partnereink, de sok segítséget kapunk a városi önkormányzattól, a vízműtől, az erdészettől és a kórháztól is. Nagy értéknek tartjuk, hogy a viszonylagos közelségünkben tevékenykedő, magas szakmai színvonalon dolgozó többi mentőszervezettel is nagyon jó viszonyt tudtunk kialakítani, akiktől rengeteget tanulunk. Az első naptól építjük a nemzetközi kapcsolatainkat is, mindenekelőtt természetesen a szlovákiai társ-szervezetekkel, amely mára meghozta a gyümölcsét.
Javadalmazás, ha úgy tetszik, fizetség nélkül mentetek.
Természetesen. Ezért vagyunk önkéntes mentőszervezet.
…Nincs hiányérzeted ezen a téren?
Úgy érzem, valami nagyon félrement a hazai közéletben errefelé. Őszintén megvallom, engem sokan bolondnak tartanak, amiért ingyen dolgozom. Csak sajnálni tudom a szerencsétleneket, akik így gondolkodnak. Szörnyű életük lehet.
Gyakorlatilag egy nagy család vagytok!
Igen, ez a tökéletes kifejezés. Összetartunk jóban-rosszban, ünnepekben és a bajban egyaránt. Ott segítünk egymásnak, ahol csak tudunk. Nincs valami ötleted, hogyan lehetne az egész országot egy nagy mentőegyesületté szervezni?…
Lenne, de azt inkább nem írom le. Elégedett vagy az eddigi működéssel?
Ha azt nézem, hogy amit a rendelkezésre álló lehetőségeinkből, a körülményekből ki lehetett hozni, azt mi kihoztuk, akkor igen. Ha végiggondolom, hogy mi mindent lenne jó még elérni, akkor távolról sem.
A közeljövő célkitűzései?
A téli időszakot szeretnénk a tanulásra fordítani, ezért minél több képzést, gyakorlatot szervezünk. Tavasszal pedig újabb szakterületeken szeretnénk megszerezni az úgynevezett nemzeti minősítést, amely a mentésben történő részvétel alapfeltétele.
Számomra ti vagytok az Igazi Hősök ebben a virtuális hősökkel teleszemetelt hazug világban!
Köszönöm szépen a tagtársaink nevében is, nagyon jól esik, hogy így gondolod! Már csak azért is, mert nálunk senki nem tartja magát hősnek, csak teszi azt, amit a lelkiismerete diktál. A virtuális hősöket pedig mi is messziről elkerüljük. Ez nem az az egyesület.
Aligha tudnál az egyesület nélkül élni.
A több, mint huszonöt év alatt, amióta egyesületekkel foglalkozom, jó pár szervezetnél megfordultam. Segítettem, amiben tudtam, aztán amikor már nem láttam a további fejlődés lehetőségét, léptem tovább. Innen viszont már nem megyek sehová. Legfeljebb majd visszavonulok 120 éves koromban, amikor már tényleg öreg leszek…
Ezernyi szállal kötődtök Balassagyarmathoz.
Igen, Balassagyarmat a mi városunk! Tagságunk jelentős része a Legbátrabb Város lakója, és itt van a mentőbázisunk is. Öt évvel ezelőtt kaptunk két, üresen álló garázst az önkormányzattól, amit szépen felújítva raktárrá alakítottunk. De hamar kinőttük, így átköltöztünk az egykori Határőrség udvarába, ahol egy 220 négyzetméteres teremgarázs mellett két irodahelyiségünk is van, ahol végre kényelmesen elférünk. Két éve lettünk hivatalosan is Balassagyarmat városának önkéntes mentőszervezete, az ehhez szükséges, úgynevezett minősítő vizsgát 2021 októberében tettük le. Részt veszünk a városban és környékén keletkezett nagyobb tűzesetek oltásában, viharkárok elhárításában, és a városi sportrendezvények, például a Palóc Triatlon, a Bátrak Úszása, a honvéd kadétversenyek biztosításában.
Ha újabb 8 év múlva beszélgetnénk, mivel lennél elégedett?
Ha van még 10-12 szabad oldal az újságban, akkor szívesen összefoglalom röviden… Rengeteg tervünk van, amit szeretnénk mielőbb megvalósítani, de sokszor ott cseng a fülemben az egyik kedves fiatal tagtársnőnk mondása is: Nem kérek semmit az élettől, csak azt, hogy ne vegyen el semmit abból, akim és amim van… Valahol a kettő között kell majd megtalálnunk nekünk is a boldogulásunkat.
Szilágyi Norbert
