Harmadik helyen jutott be a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola Szondi01 nevet viselő programozó csapata a Neumann János Egyetem Robotautó programozó verseny döntőjébe. A háromfordulós válogató eredményeként november 17-én, pénteken értékes nyereményekért és plusz felvételi pontokért küzdenek majd a tehetséges szondisok Kecskeméten.
Az informatika egyik húzóágazata az NVSzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskolának. Tresó Pál tanár úr programozó csapata sem először ér el megyei, sőt országos sikert, tanítványai közül többen rangos egyetemek hallgatói, vagy nagynevű cégek alkalmazottai.
Ez alkalommal a Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara által szervezett Arduino robotautó programozó versenyen menetelnek a fényes siker felé.
Tresó Pál a versenyről elmondta: 9-14. évfolyamos diákok részére hirdette meg azt a Mercedes-gyár támogatásával működő egyetem. Határon túli magyar középiskolások is jelentkezhettek, s egy népes mezőnyből több tucat csapatot utasítottak maguk mögé, a döntőbe kerülve már csak nyertesek lehetnek A Robotauto programozó verseny célja egyébként az Arduino mikrovezérlők és azok programozási lehetőségeinek megismertetése a diákokkal. A verseny feladatai való életben is előforduló problémák megoldására épülnek, így a diákok betekintést nyerhetnek a mérnöki munka folyamatába.
Ez a verseny lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy kreativitásukat és problémamegoldó képességüket kipróbálják – ezért is vágtak bele – tette hozzá a Szondi szakoktatója.
A diákjai eredményére büszke tanár közölte: a Mikus Dominik, Varga Bálint József, Mezőhegyi Zoltán alkotta szondis csapattal együtt készült Valent Benedek is, aki mérnöki egyetemi tanulmányait időlegesen fel is függesztette, hogy a szondisokkal dolgozzon a feladatokon, s a tehetséggondozó műhelyben pallérozza a tudását, s ha szükséges, akkor beugró csapattagként küzdjön a Szondiért az országos döntőben.
A verseny országos döntőjét a Neumann János Egyetem GAMF Karán tartják, ahol minden csapat egy Arduino robotautót fog kapni, amelyet úgy kell felprogramozniuk a helyszínen, hogy egy akadálypályán feladatokat oldjon majd meg. Egy biztos, kreativitásra és gyors problémamegoldásra lesz szükség a helyszínen. A döntőben résztvevő minden csapatot díjaznak, az első három helyezett csapatnak pedig „szuper nyereményeket” helyeztek kilátásba, s figyelemre méltó, hogy az első 10 csapat tagjai 20-20 felvételi pontot kapnak.
Hajrá Szondi!