spot_img

És az Ige testté lőn

2024. máj. 20.

A roráté harangszava a napokban Ady sorait villantotta bennem „nyirkos, vak, őszi hajnalával/, valahol a Sion hegy alatt/ ködöt verő harangjával,/; majd Márai decemberét, melyben „mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.” Pár percre rá aztán a templomi áhítatban a népének költői szépségét úgy méregettem magamban, mintha soha nem hallottam volna még őket. „Sötétben járunk hajnalra várunk, jöjj el Istenünk!” Eszköztelen őszinteségének megejtő szépségével, fülemben dallamával, adventi ajándékként kísért el egész napomon. S most, hogy írom, látom, advent lényegére mutatnak kulcsszavai.
Hitünk titkairól írja Pilinszky: „Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
A várakozás, filozófiai változataival és hétköznapi élménygazdagságával szinte már toposz, végigkíséri az irodalmat a gyönyörű homéroszi eposzoktól Jeszenyin költői gyöngyszemén keresztül jelenünk ellentmondásainak abszurd drámájáig, Beckett Godojáig, de a várakozásnak, a lélek mélyén zajló aktivitás létállapotának a profánból szakrálisba váltásának ilyen tömör felmutatásával aligha találkozunk. Talán csak az Úr angyala imájában. És az Ige testté lőn –imádkozzuk naponta, miközben fel sem figyelünk az egykori folyamatos múlt archaizmusára, benne a ma már ismeretlen jelentéstöbbletre, hogy ugyanis a Megváltó nem elszenvedője, hanem részese az eseménynek ; nem egyszeriben lett, hanem eljött közénk. Azért kincs nekünk ez a grammatikai apróság, mert finom minőségi többletével nem kisebbet jelez, mint az idő beteljesülésének történelmi cezúráját, a világtörténelem legnagyobb eseményét : az Ige megtestesülését.
Advent csöndes boldogságából a karácsonyi örömbe váltás misztériumát az Isten-áldotta zsenialitás is csak közelíteni tudja: „Isten nem belépett a világba, hanem beleszületett, semmivel se másképp és különbül, mint ahogy a földbe rejtett és hó alatti mag megmozdul, kikel és szárat hajt tavaszkor. Semmivel se másképpen – de hogy ez a másképp önmagában is mekkora csoda, arról ma még alig tudunk valamit.
Amikor Szent Pál azt írta, hogy az egész mindenség áhítozik a megváltás után, mélységesen többet tudott a mindenség természetéről, mint azok a „naiv” tudósok, kik úgy vélték, hogy a mindenség egy nagy üresjáratú mechanikus szerkezet, afféle kozmikus vekker, aminek anyagában véletlenül és főként szervetlenül teng-leng a parányi emberiség. ” (Pilinszky: Sarokkő)

Az iróniának ez a finom poézise a legmaibb mába is ívelhet: A lélek csöndes ünnepéhez, karácsony bensőséges misztériumához ugyanis semmi köze a világot ilyentájt mindenhol ellepő giccsparádénak, rózsaszín, szirupos feelingnek. E lélekpróbáló performance ellenében ugyanis megrendítő az a mély filozófia, amilyen természetes és nagyon emberi megközelítéssel fogadta és kétezer éve gondozza az egyszerű néplélek karácsony csodáját. Mély hitét jelzi, hogy a betlehemi jászol, karácsonyéj bölcsője köré nem kisebb értéket, mint a lét egészét helyezte: „A teremtő Isten köré a teljes teremtett valóságot”. Benne a csillag a kozmosz küldötte, az angyalok a láthatatlan erők és szellemek képviselői, a barlang a föld, a föld öle, amely melegével és minden terményével szívéig megnyílt az Újszülött fogadására. Aztán az állatvilág a barmokkal, s a szalma, mint a barmok párája, lehelete, a növényvilág melengető jelenlétével. A pásztorok és a királyok természetesen az egész emberiség ebben a legendás együttesben, mellyel a képzelet körülövezte az Evangélium beszámolóját.
Ez a tudatos kompozíció üzenetértékű: Jézus a megtestesüléssel közvetve az egész teremtett világot magára öltötte. Az emberi testtel a test egyetemes súlyát, az egész anyagi világgal való testvéri összefüggést. Az emberiség ezzel nem csak tulajdon életét, hanem magát az egész létet is a Kisded vállaira helyezte.
A templomi betlehem már csak ezért sem valami kedves makett, se nem valami hamis idill, de a teremtő Isten gazdag világa, központjában biztonságunk, békénk forrása és célja: Jézus Krisztus.

Veres József

Legújabb cikkek

Programok