spot_img

Révész László: Ne elégedj meg a sikerekkel, keresd a fejlődés útját!

2024. máj. 20.

Rengeteget tanultam édesapámtól, ám pont abban az időszakban történt a tragédia, amikor a legnagyobb segítség lehetett volna. De tovább kellett mennem és azóta is a tanításának megfelelően igyekszem élni: csendben teszem a dolgom, és, ha fontos, amit csinálok, a környezetem észre fogja venni – állítja Révész László, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója, habilitált egyetemi docens.

Mikor álltál utoljára az édesapádról elnevezett Ipoly-parti tanuszoda előtt?

Az idei évben is többször volt szerencsém Balassagyarmatra látogatni. Áprilisban kaptam felkérést édesapám halálának 20. évfordulója kapcsán az Úszni Jó Balassagyarmat egyesületétől, akik egy emlékversenyt rendeztek. Ott voltam a Palóc Triatlonon is.

Édesapád tragikusan fiatalon, 53 éves korában távozott közülünk, semmi túlzás nincs abban, hogy betölthetetlen űrt hagyott maga után…

Nagyon érdekes, bennem a mai napig olyan, mintha közöttünk lenne. Számos alkalommal reflexszerűen gondolok arra, hogy kikérem a véleményét egy-egy felmerülő kérdés kapcsán. Ezt már nem tehetem meg, de mégis sokszor ez az első, ami eszembe jut. Van egy mondás, mely szerint senki sem pótolhatatlan, mégis van valami ebben a betölthetetlen űrben. Sok gyarmati ismerősöm hozza fel őt példaként és emlékezik jó szívvel rá.

Édesapád rendkívül szerény ember volt.

Fantasztikus sikereket ért el, azonban ezekkel sosem kérkedett, csak csendben azzal foglalkozott, hogyan tud segíteni a sportolóknak, az embereknek. Ne feledjük, számos versenyszámot talált ki a sportágnak, például a kieséses rendszerű, a tájékozódási, a terep triatlont és a triatlon váltó versenyszámot, ami a tokiói olimpián is szerepelt!

Mivel az élete összeforrt a sporttal, többek között a Palóc Triatlon megalapítójaként is tiszteljük az emlékét, magától értetődött, hogy te is hármaspróbázz?

Ez nagyon érdekes, mivel nem! Sosem volt nyomás, hogy triatlonoznom kellene. Általános iskolás éveim végén alakult ki bennem, hogy elkezdem a sportágat.

Nem is voltál tehetségtelen, hiszen első jelentősebb versenyed is triatlonosként nyerted, ’99-ben vidékbajnok és országos csapatbajnok lettél, az országos ranglista 1. helyén jegyeztek, de az athéni olimpiára (2004) készülő válogatott keretnek is tagja lehettél.

Akkoriban ezek nagy eredménynek számítottak. Ma már a hazai triatlon élvonala jóval magasabban jegyzett nemzetközi szinten. Nem volt egyszerű a helyzetem, hiszen akkoriban még nem volt uszodánk, és ugyebár ebben a sportágban az úszástudás nagyon meghatározó. Míg mások heti négy-hat alkalommal tudtak úszni, mi maximum kétszer. Az alapok megvoltak, amit itthon szereztem meg, de akkor kezdtem el igazán fejlődni, amikor Győrbe igazoltam, az ország egyik legjobb klubjába. A sors fura fintora, hogy akkor kezdtem meg a Testnevelési Egyetemen a tanulmányaimat, amikor a legjobban ment a triatlon, de a nappali tagozat nem tette lehetővé, hogy annyit edzek, amennyi a további fejlődésemhez kellett, így sajnos abba kellett hagynom a versenyszerű sportot.

Mi a fő üzenet, amit édesapádtól kaptál?

Most, hogy már nem vagyok 20 éves, kezdem érteni és érezni a szerénység lényegét! Mindig arra tanított, ha elértem valamit, ne álljak meg, keressek olyan területet, amiben még tudok fejlődni.

A Dózsa iskola elvégzése után 20 évig tanultál: a Mikszáthban érettségiztél kereskedelmi menedzserként, majd a Testnevelési Egyetemen (TF) szereztél testnevelő tanári diplomát. Nem volt megállás a tanulásban, úszás szakedzőként, majd sportmenedzserként végeztél, hogy aztán következzen az ELTE, ahol pedagógia szakos bölcsészként diplomáztál, majd ugyanitt neveléstudomány szakos bölcsészként végeztél. Aki két évtizeden át megállás nélkül tanul, az egészen biztosan szeret is tanulni.

Ez érdekes dolog, mert igazából a középiskolás éveim alatt kezdtem megszeretni a tanulást, majd az egyetemen (TF) éreztem, fontos, hogy minél felkészültebb legyek azon a területen, amivel foglalkozok. Amikor testnevelő tanárként végeztem, nagyon felkészültnek éreztem magam a sportban. Akkoriban Darnyi Tamás úszó iskolájában oktattam úszást, és emiatt kezdtem el a szakedzőit is. Ahogy haladtam előre a szakmában, mindig volt valami, ami miatt azt éreztem, hogy ezt még meg kell tanulnom. Ekkor jöttem rá, hogy nem, hogy felkészült nem vagyok, hanem nagyon keveset tudok a világról. Emiatt tanultam tovább a sport és a neveléstudomány, pedagógia területén. A szakmai tartalmak nagyon fontosak, de pedagógia nélkül nincsen sport és oktatás.

2009-ben doktoráltál a Semmelweis Egyetemen, nevelés- és sporttudományból, amely gyakorlatilag kijelölte az utadat.

Fontosnak éreztem ezt a lépést, hiszen ez kell ahhoz, hogy valaki a felsőoktatásban a katedrára léphessen. Mindig is vonzott ez. Az egyetemi éveim alatt már elkezdtem a tudományos munkával foglalkozni, nem is ment rosszul, hiszen Országos Tudományos Diákköri Konferencián első helyezést értem el. Az úszó rajtok különböző típusait vizsgáltuk biomechanikai szempontok mentén és határoztuk meg, hogy mely rajttípusok a legeredményesebbek. Érdekes, hogy több, mint húsz éve volt ez, de amit eredményül kaptunk, azzal a technikával rajtolnak ma az úszók! Persze, ezzel nem azt szeretném mondani, hogy ez a kutatásunknak köszönhető, de egy fontos, értékes területet vizsgáltunk. Több egyetemi oktatóm javasolta, hogy próbáljam meg a doktori képzést, mert lehet jövőm a felsőoktatásban. Nem volt egyszerű, mert az egyetemi éveimet követően felvételiztem, akkor még kevesebb tanítási tapasztalattal, ami sokat számított a felvételiben, de elsőre felvettek és sikerült megszerezni a doktori fokozatot summa cum laude minősítéssel.

Elképesztő sok mindennel foglalatoskodtál, ragadjunk ki néhányat. Lássuk például: A testnevelés és a sport oktatásmódszertana.

Ez a koromnak köszönhető, hahaha! A sport szeretete mindig megvolt bennem, emiatt is lettem testnevelő tanár. Az úszás miatt szakedző, és akkoriban én szerveztem a Palóc Triatlont, így sportmenedzser is. Azaz, egyik generálta a másikat.

A testnevelés oktatása.

Rendkívül fontosnak tartom a testnevelést! Ha lehetek elfogult, mert az is vagyok, megítélésem szerint a legfontosabb tantárgy az iskolában! Már az ókori görögök is vallották a Kalokagathia eszméjét. Azaz a testnevelés és sport nem csak a testet edzi, hanem a lelket és a szellemet is. Erre nagyon oda kell figyelni, hiszen a testnevelés az egyik legmagasabb óraszámban tanított tantárgy az iskolában. Ez nagy lehetőség, de felelősség is egyben. Emiatt egyáltalán nem mindegy, hogyan tanítjuk a testnevelést az iskolában. Legyen élményközpontú és motiváló!

Évek óta boldog-boldogtalan szidja a honi oktatási rendszert. A pedagógusképző központ főigazgatójaként igazán hiteles szakember vagy, ezért érdekel a véleményed: mi a legnagyobb gond a magyar iskolákkal, a tanítással?

Megtisztelő, hogy a Pedagógusképző Központot vezethetem az egyetemen, ami egyedülálló módon működik az országban. Nem gondokat mondanék, hanem megoldandó feladatokat az oktatás sikerességével kapcsolatban. A siker kulcsa a pedagógus, azaz őket kell segíteni és az oktatáshoz szükséges feltételeket biztosítani. A pedagóguson múlik az oktatás eredményessége, ezt nemzetközi kutatások is alátámasztják. Támogassuk, segítsük őket! Az egyik ilyen terület a módszertan fejlesztése. 2017-2021 között valósult meg a Komplex Alapprogram hazánkban, melynek vezetésére engem kértek fel, én lehettem a szakmai vezetője az Európai Uniós finanszírozású, kiemelt projektnek. Országosan ez 1500 iskolát és 35 ezer pedagógust érintett. A célunk az volt, hogy a rendkívül gyorsan változó oktatási, társadalmi, és informatikai környezetben adjunk olyan módszertant a gyakorló pedagógusok kezébe, ami eredményes és hatékony lehet. Hadd említsek egy személyes példát. Általános iskolában Taskó Bandi bácsi, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, volt a testnevelő tanárom. Példaértékű, fantasztikus órákat tartott! Azért tudok korcsolyázni és jégkorongozni, mert megtanított rá a testnevelés óra keretében, pedig az nem volt része a tananyagnak. Ebből a példából is látszik, hogy egy pedagógus mennyit tud adni a tanulóknak. Tavaly Magyarországnak két Nobel-díjasa is volt, maradjunk annyiban, ők is jártak iskolába…

Két gyermekedre lehetsz büszke.

Kingával, a feleségemmel közel húsz éve vagyunk együtt szeretetben, van két csodálatos gyermekünk, 7 és 12 évesek. Mindketten sportolnak, de nem triatlonoznak, hahaha. A család támogatása nélkül nem tudtam volna ennyi mindennel foglalkozni, biztos hátteret kapok a feleségemtől és a gyerekektől is.

Mit szólsz ahhoz, hogy városunk az elmúlt években milyen sokat fejlődött a sportlétesítmények terén?

Fantasztikus! Gratulálok a városnak! Az ilyen létesítmények sokba kerülnek, de nélkülük lehetetlen a sportot megvalósítani. Tudom, örök kérdés, hogy kell-e ennyit költeni sportlétesítményekre és üzemeltetésükre, de ez egy olyan befektetés, ami biztosan megtérül. A gyerekek, felnőttek sportolási lehetőségének biztosításával például sokat fejlődik az egészségi állapotuk, vagy a tanulmányi-, vagy munkateljesítményük. Egyszóval kellenek a sportlétesítmények, hogy minél többen sportoljanak rendszeresen!

Anno, édesapád halála után több posztumusz díjátadón is elhangzott, az ifjabb Révész László tovább viheti a hihetetlenül gazdag örökséget. Hogyan látod ezt ma?

Ezzel mind a mai napig küzdök… Valóban gazdag az örökség! Rengeteget tanultam édesapámtól, de pont abban az időszakban történt a tragédia, amikor a legnagyobb segítség lehetett volna… Amikor már elég felnőtt voltam ahhoz, hogy megértsek dolgokat, kikérjem a véleményét, amikor kezdődött a nagybetűs élet, 24 éves voltam, a TF-en végzős… A vizsgatanításom előtti nap jött a borzalmas hír, hogy teljesen ártatlanul, nem hibázva, autó balesetet szenvedett… Ott és akkor azt éreztem, véget ért minden… De tovább kellett mennem és azóta is a tanításának megfelelően igyekszem élni: csendben teszem a dolgom, és, ha fontos, amit csinálok, a környezetem észre fogja venni.

Szilágyi Norbert

Legújabb cikkek

Programok