A gyarmati galériaélet fontos szereplője Fricska Éva idestova öt évvel ezelőtt alapította meg a városközponti Artéria Galéria és Klubot azzal a céllal, hogy minden művészeti ág biztos otthonra találjon, egy légtérben találkozzanak a különböző társművészetek: a képzőművészet, a komolyzene, az irodalom és a színművészet. A tulajdonos beavatja az olvasókat a Balassa utcában található multifunkciós összművészeti kulturális kuckó életébe, amely elkötelezett híve és támogatója a kortárs művészetnek, kiemelt feladatai közé tartozik a tehetséggondozás.
Fricska Éva Balassagyarmaton született, itt járt általános és középiskolába, a Bajcsyba és a Balassi Gimnázium angol nyelvi tagozatára. Utána a Pénzügyi és Számviteli Főiskola hallgatója volt. Aztán húszévesen nekivágott a nagyvilágnak, egy barátjával Amerikába disszidált, ahol 12 évig élt. 1996 óta él újra Magyarországon. A negyvenes éveiben került vissza az iskolapadba: szociálpedagógusként diplomázott és TESL nemzetközi angoltanári bizonyítványt szerzett.
Hogyan kerültél kapcsolatba a művészet világával?
Mindig is a művészeteké volt az én igazi világom. Talán nem véletlen, mert a lakásunkban mindig voltak festmények, grafikák, eredetik és reprodukciók anyukámnak köszönhetően. Gyerekkoromban állandóan rajzoltam, szerettem elvonulni, csendben alkotni. Általános iskolában Jónás István tanár úr volt a mentorom, sokat foglalkozott velem. Javasolta a Kisképzőt, de nem álltam rá készen, a nyelvtanulás lehetősége a gimiben jobban vonzott. A Balassiban Farkas András volt a rajztanárunk, akit nagyon szerettem. Felnőttként továbbra is alkottam, csatlakoztam képzőművészeti csoportokhoz Amerikában és itthon is. A Bacsúr Sándor vezette szakkörbe nagyon szerettem járni. Nem vagyok túl tehetséges, de abban igen, hogy értem és érzem, amit az alkotóművészek közölni szeretnének. Nálam megértésre találnak. Similis simili gaudet: a hasonló a hasonlónak örül. Az olvasás szeretete is végig kísért életemben, úgy, mint a zenéé. Egész fiatal koromtól komoly könyveket olvastam és sokféle zenét hallgattam. Mindig is szerettem az érdekeset, a formabontót, a zsenialitást a zenében, költészetben és képzőművészetben egyaránt. Úgy gondolom, a költők merítenek a legmélyebből, a kollektív tudatalattiból, és a zeneszerzők érnek fel a legmagasabbra.
Milyen igénnyel született meg a Galéria?
Az Artéria galéria és klub egy olyan kulturális fészek, összművészeti műhely, ahol egy légtérben találkoznak a különböző társművészetek, így a képzőművészet, zene, irodalom és színművészet. A hely kicsiny mérete – a nézőtér akkora, mint egy nagyszoba, a miniszínpad kb. 4 négyzetméter – egyben az erőssége is: otthonos, meghitt hangulat, „festői” környezet fogadja a látogatót; a helyiség akusztikája kiváló; és az a tény, hogy a színpad és nézőtér szinte összeolvad, az előadóművészt is közel hozza a nézőkhöz, így előadás után van mód kérdezgetni, beszélgetni, amit mindkét fél nagyra értékel. Az Artéria, mint kulturális fészek nem a véletlen szüleménye – létrehozásával egy 30 éves álmomat váltottam valóra. Még Amerikában éltem, amikor betértem egy útmenti kávézóba. Egyszerű hely volt, a sarokban egy kis színpaddal, a pulton állt egy tábla a heti programokkal. Aznap Poetry Night, azaz verses felolvasóest volt renden, a hét többi napján akusztikus koncertek. Abban a percben valami furcsa érzés ragadt magával, amitől többé nem tudtam szabadulni. Mintha a jövőmbe láttam volna egy pillanatra. Az élet persze folyt tovább, de a gondolat mindig ott motoszkált bennem, hogy milyen jó lenne egyszer egy klubot nyitni, ahol lennének festmények, zene, vers és mindenféle jó dolog. Aztán 2018-ban váratlanul ott állt előttem a lehetőség, és megértettem, hogy most vagy soha. Kiadó termet kerestem angol nyelvoktatáshoz, amikor a Balassa utcában, az egykori Fradi kocsma ablakában megláttam az Eladó táblát. Nagyon rossz állapotban volt az üzlethelyiség, ezért nem volt túl drága. Amint beléptem, egyből láttam, hogy ez lesz az én helyem, ráadásul egy kis kertrész is járt az ingatlanhoz. Nagyon sok munkával, családi segítséggel rendbe hoztuk az ingatlant és 2019 júliusában megnyitottam az Artériát. A galériát Csernák Edit festő- és textilművész kiállításával avattuk fel, amit Földi Péter Kossuth-díjas festőművész nyitott meg. Nem rossz kezdésnek…
Az Artéria egyéni vállalkozás formájában működik.
Míg a programok elsősorban hétvégékre szólnak, hétköznapokon a galéria nyelvstúdióként funkcionál, angol nyelvoktatásból tartom fenn a létesítményt. A programok finanszírozása ugyanakkor nem egyszerű feladat, figyelnem kell a pályázati lehetőségeket. A belépőjegyekből, valamint a várostól és a NKA-tól kapott kulturális célú támogatásokból fedezni tudom a kiadások nagyobb felét, de még így is mínuszban van a mérleg. Szükségem van támogatókra.
Egyedülállónak számít-e megyei vonatkozásban az Artéria?
Minden bizonnyal igen. Vannak jól működő kultúrházak, művelődési házak a megyében, de csodálkoznék, ha lenne rajtam kívül még egy olyan őrült megszállott, aki saját bőrét kockáztatva kultúrmissziót folytatna ebben a pénzéhes és zavaros világban.
Milyen feladataid vannak?
Az Artériát egyszemélyben vezetem, azaz én vagyok a tulajdonos, a művészeti vezető, a kurátor, a rendező, a programszervező, a pályázatíró, a weboldal karbantartója, az estek házigazdája, a festmények árusítója, azaz a galériás, a sofőr, a takarító, és persze az angol tanár. A fiam, Boggess Daniel is rengeteget segít a grafikai munkák, fotózás, hang- és videófelvételek és egyéb technikai feladatok átvállalásával. Imádom a munkámat, hálás vagyok, hogy az Artériában dolgozhatok. Nem csak maga a szervezés, hanem az, hogy mit és hogyan kombinálok egy nagyon kreatív platform számomra. Programokat szervezni persze csak másokkal együttműködve lehetséges. Büszke vagyok arra, hogy nagyszerű emberekkel tervezünk, dolgozunk össze minden művészeti területen, ami egy igazi közösségi élmény. A visszajelzések alapján van igény arra, amit csinálunk, és örvendetes, hogy a programokra folyamatosan bővül a látogatók köre.
Milyen elképzelésekre épül a Galéria kiállításpolitikája?
Nem a saját alkotásaimnak nyitottam galériát, hanem azért, hogy a helyi és Nógrádhoz kötődő alkotóművészek munkáit bemutathassam. Nem profit-orientált a vállalkozás, hanem szeretet-orientált. Más galériák megmaradnak képgalériának, míg az Artéria már a kezdetektől összművészeti műhelyként funkcionált – a magasművészet szolgálatában. Nálam egyelőre nincsenek milliós bevételek, milliót érő képek, én a környékbeli művészeket támogatom. Ez ugyan rizikósabb, de sokkal szebb út.
Mi az, ami vonzóvá teszi az Artériás eseményeket?
Színvonalas programokat szervezünk, kerülöm a középszerűséget. Hála az égnek, minden művészeti területnek megvan a maga törzsközönsége. Dolgozunk azon, hogy minden korosztály érdeklődését felkeltsük, fenntartsuk. A fiatalok leginkább a kiállításokra és verses felolvasóestekre jönnek, ami örvendetes, viszont a komolyzenei hangversenyekre már nehezebb becsalni őket. Pedig – szerintem legalábbis – a zsenialitás a nagy zeneszerzőknél csúcsosodik ki igazán. Már megindult egy folyamat, hogy ezt a hiányosságot a magam eszközeivel, illetve másokkal együttműködve valamiképp orvosoljuk. Sajnos azzal, hogy a középiskolákban leépítik, sőt, megszüntetik a művészeti oktatást, olyan nemzedékek nőnek majd fel, akiknek nem lesz művészeti-kulturális ismeretük, kapaszkodójuk. Holott mit megyünk megnézni, ha külföldre utazunk? Kulturális emlékeket, azaz épületeket, múzeumokat, festményeket, szobrokat.
Milyen kapcsolatot ápolsz a művészekkel?
Nagyon fontosak ezek a kapcsolatok, kölcsönös tiszteletre épülnek. Olyan művészekkel dolgozom együtt, akik komolyan veszik azt, amit csinálnak. Ha meghirdetünk egy eseményt – legyen az kiállítás, irodalmi est, hangverseny, színház -, felelőséggel tartozunk az érdeklődők, nézők felé, garantálok egy színvonalat. A képzőművészeket általában én hívom meg kiállítani, ha tetszenek a munkáik. Van, hogy ők keresnek meg engem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy olyan városban élek, ahol nagyszerű festők, grafikusok éltek még nem is olyan régen: Farkas András, Szabó Vladimir, Jánossy Ferenc, Horváth Endre, Réti Zoltán, Bacsúr Sándor, Kovács Alfonz. Róluk sem feledkezünk el. És persze nagyon büszke vagyok a ma alkotó nógrádi művészekre, mindegyik kiállításuk színvonalas, hiteles. Igyekszem lehetőséget biztosítani a fiatal alkotóknak, naiv művészeknek vagy autodidakta festőknek is a bemutatkozásra. Az irodalmi programokat gyakran a salgótarjáni Balassi Bálint Asztaltársasággal közösen szervezünk. Ez egy rendkívül összetartó, inspiráló szellemi közösség, ami kiállta az idők próbáját. Az évente megjelenő Asztaltársasági Füzetben már több ízben publikálták balassagyarmati vagy környékbeli fiatalok írásait, verseit.
A komolyzenei szalonestek állandó vendégei az AlisAdam PianoDuo, azaz Baráz Yajima Alisa zongoraművész és Baráz Ádám zeneszerző. Velük egy évre előre tervezünk. A visszatérő zeneművészek között ott van Tóth Kamilla zongoraművész, Horváth Károly csellóművész, Takács Lilla operaénekes, Horváth Marcell zongoraművész, Szenográdi Noémi gitárművész. Az Artériában fellépő zeneművészek köre folyamatosan bővül, ismert vagy pályakezdő zenészeknek egyaránt örülünk. Nagyon fontos kulturális értéke van Baráz Ádám zenetörténeti kalandozásának, ami Zeneszerzők Testközelben címmel fut az Artériában. Idén többek között Bartók Béla és Liszt Ferenc életéről tudhatunk meg többet élőzenével és vetítéssel kiegészítve. A színdarabok kiválasztásánál elsősorban monodrámákban és kétszemélyes darabokban gondolkodunk. Kőszegi Edit filmrendezővel, a budapesti KuglerArt Galéria tulajdonosával – aki otthonában lakásszínházat is működtet – szoktuk átbeszélni, hogy melyik darabot lehetne az Artériába is elhozni. 2024-ben több szerepben is találkozhatunk Kókai János színész-rendezővel, aki az RS9 színházban dolgozik. Velük is teljes az összhang. Még nagyon kedvelem a Láthatáron Csoport darabjait. Nagyszerű színészek időszerű témákat feszegetnek.
Sokszor halljuk, hogy nehéz helyzetben van a kortárs művészet, hogy csupán egy szűk réteg, akit érdekel, aki érti. Hogy látod ezt a helyzetet?
Én is úgy látom, hogy a kortárs művészetek irányába kicsit fenntartással közelednek az emberek. Most ugyanis mi magunk vagyunk a szűrők, nekünk kell eldönteni, hogy mit találunk jónak és mit nem. A korábbi korok nagy művészei már átestek a rostán, kiállták az idők próbáját. Ne feledjük, hogy olyan nagy festők, mint Monet, Van Gogh, Csontváry, Gulácsy a saját idejükben nem kaptak elismerést a kortársaktól, Monet és Csontváryt egyenesen kinevette a szakma. Éppen ezért én tudatosan másképp közelítek a kortárs művészethez: kíváncsian, nyitott szemmel és füllel, mert hiszem, hogy a mai alkotók között is vannak olyanok, akikre 100 év múlva emlékezni fog az utókor. A kortárs magyar irodalom tele van remekművekkel, a kortárs komolyzenében is találunk zseniális darabokat. Hihetetlen kulturális élményekben lehet részünk, ha nyitottak maradunk.
Az intézmény kiemelt küldetése a fiatal tehetségek felkarolása, támogatása.
A galéria megnyitásakor novemberben már a Húszon innen, vagy alig túl című kiállítást szerveztem, amire 15 és 22 év közötti alkotók munkáit vártuk Nógrád megye egész területéről. Mivel kicsi a galéria, fotók alapján válogattuk a képeket Csernák Edit festőművésszel. Ennek a kiállításnak a szervezése közben döbbentem rá, hogy a középiskolák közül csak a gimnáziumokban van művészeti oktatás, ott is csak két évig, míg a technikumokban, szakiskolákban eltörölték. Miért is? Még szerencse, hogy az alapfokú művészeti iskolákban van rajz és festés. Visszatérve a fiatalok kiállítására, egy rendkívül erős, színvonalas kiállítás született a közel hetven műből. Itt találkoztam Moharos Lilivel, aki egy zseniális elme, nem véletlen, hogy 20 évesen megítélték neki a Horváth Endre-díjat. Jelenleg a Képzőművészeti Egyetem grafika-szakos hallgatója. De említhetném még Kiss Zsófit, Burgundi Blankát, Klincsok Veronikát, Mag Fruzsinát és Mag Viktóriát a megyéből, ők is mind tehetségesek. Sokukkal tartom a kapcsolatot, és amikor csak lehetőség nyílik rá, bevonom őket csoportos projektekbe, kiállításokba. Ez nem csupán egy megmutatkozási lehetőség számukra, hanem egy alkotó közösség tagjai lehetnek, ahol támogatjuk őket, nyomon követjük fejlődésüket. Az ilyen baráti közösségben arra is fény derül, ha a fiatal alkotó a rajzolás, festés mellett verseket ír. Több balassagyarmati fiatalnak lett így publikálva rajza, verse különböző kiadványokban. És ha már a fiatalokról beszélünk: február 24-én négy fiatal alkotó: Kiss Zsófia, Boggess Daniel, Oravecz Tamara és Molnár Krisztián közös kiállításon mutatkoznak be az Artériában. Júniusban pedig a balassagyarmati születésű tájépítész-grafikus, Szilágyi Lilla műveit tekinthetik majd meg az érdeklődők. A Nógrád Megyei Gyermek Tárlat a salgótarjáni Hibó Tamás és Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolák kezdeményezésére és szervezésében valósul meg, immár harmadik éve. A tárlatra felső tagozatos tanulók küldhetik be munkáikat, és a kiválasztott alkotásokat először a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban mutatják be, majd az Artéria galériában. Már az első évben olyan szép anyag gyűlt össze, hogy egyértelművé vált, ebből hagyományt kell teremteni. A mostani tárlaton az Artériában 35 fiatal képeit tekinthették meg az érdeklődők február 18-ig. Az ifjú művészek többnyire a környékbeli iskolákba járnak (Szügy, Szécsény, Érsekvadkert, Diósjenő, Bátonyterenye). Mivel a zsűrizésben mindhárom évben részt vettem, nagyon sajnáltam, hogy Balassagyarmatról egyetlen iskolából sem érkeztek rajzok. Az idei Gyermek Tárlat képanyaga nagyon izgalmas és színes, mind témában, mind eszközeiket tekintve. A természet szépsége sokakat megihletett, szintúgy a világ, a bolygó sorsa, a mesék világa, az állatvilág – másszóval minden, ami igazán fontos, ami igazán számít.
Milyen programokra számíthatnak idén az érdeklődők?
A Gyermek Tárlat után négy fiatal alkotó közös kiállítása nyílik Faces and Places címmel; tavasszal Bátori István festőművész, júniusban Szilágyi Lilla grafikusművész, ősszel Nagy Julianna pontfestő és Lakatos László festő alkotásait láthatják, az évet Kovács Alfonz festő- és grafikus művész emlékkiállításával zárjuk. Az év első felének komolyzenei programjai: március 9-én Nőnapi koncert Takács Lillával és Cs. Nagy Ildikó zongoraművésszel; április 6-án Horváth Marcell szóló zongoraestjére, április 20-án Oláh Patrik Gergely zeneszerző, hegedűművész szerzői estjére várjuk az érdeklődőket. Május 4-én Körmendi Klára zongoraművész lányával, Bozay Melindával Anyák-napi koncertet ad, végül május 30-án, a Magyar Klasszikus Zene Napján az AlisAdam PianoDuo ünnepi hangversenyére várjuk látogatókat. Folytatódik a Zeneszerzők Testközelben előadássorozat is, márciusban Bartók Béla, májusban Liszt Ferenc életéről tudhatunk meg többet Baráz Ádám zeneszerző tolmácsolásában. Idén is lesz Versközelben – nyitott irodalmi felolvasóest, valamint Ádám Tamás Satuprés című kötetének a bemutatója. Az éves színházi programot most szervezzük.
Ha kellene a galéria történetéből választanod egy a szívedhez közel álló pillanatot melyik lenne az?
Nem tudnék választani. Nagyon sok katarzist megéltünk már a közönséggel, a művészekkel, a barátokkal. Mindegyik előadás, program emlékezetes és fontos. Ami talán az egyik legfontosabb nap lesz számomra a közeljövőben: a fiam, Daniel is kiállító alkotó lesz a február 24-én nyíló kiállításon. Büszke vagyok rá. Persze a lányomra is.
Merre vezet a galéria útja, hogy képzeled el a jövőt?
Sok tervem van még, különösen csoportos kiállításokra vonatkozóan. A következő öt évben szeretném aktívan folytatni az eddigi tevékenységeimet. Utána lehet, hogy visszaveszek a tempóból és pihenek kicsit. Bár ki tudja?
Zábrádi Dorottya
Sümegi Tamás fotói
