Hideg zuhany után forró fürdő – akár ezt is hangoztathatnánk, ha olcsó vásári holmiként kezelnénk egy szent őrült férfiú újabb hihetetlen küldetését. Mély tiszteletünk mellett már csak azért sem hirdetünk ilyesmit, mert komoly üzenettel bír a legfrissebb történet. A közismert Kovács Laci új expedíciója – egy kicsit másként.
Tavaly ősszel kellően lehűtöttek a norvég fjordok.
Ahogy mondod.
Innentől egyenes következtetés volt, hogy menjünk a hőségbe!
Tulajdonképpen igen! Bár, a valósághoz tartozik, hogy elsőként Vietnámban gondolkodtam. Alapos kutakodás után lemondtam róla, Laosz következett, az is jónak tűnt elsőre, aztán pár nap múlva már attól is elköszöntem. Mivel mindenképpen dzsungelkörnyezetbe akartam menni, kiszorítós alapon maradt Malajzia.
Ahol 12 éve már jártál!
Persze, de akkor az esőerdő legmélyén barangoltam, most meg mást céloztam meg, mert ugyanaz a történet már nem érdekel.
Kenyir Tó – kevesen tudják, ez a bolygó egyik legkülönlegesebb vidéke, mert itt harminc éve gyakorlatilag a dzsungelt elárasztották, nem kevesebb, mint 340 sziget magaslik a vízben.
Pontosan ez érdekelt! Ha valami hihetetlen, ha valami őrület, ha valami extrém, no, az már felkelti az érdeklődésemet. Malajzia mellett éppen ezért döntöttem, még ha jártam is ott. Ez teljesen más kihívás volt, mint a korábbi utam.
Malajzia. Hát, igen. A maláj tigris, a népszerű tévésorozat a nyolcvanas években.
Bizony ám! Hahaha.
Kabir Bedi.
Pontosan!
Sandokan. Még dal is született róla.
Igen, ezen nőttem fel! Imádtam!
És vele nem találkoztál…
Sajnos nem, de már az első éjszakám olyan volt, amelyet soha nem feledek… Kikötöttem egy kis szigeten. Csak csendben jegyzem meg, már önmagában ez sem volt kis feladat, ugyanis a dzsungel úgy körbeöleli ezeket a szigeteket, mint egy drótkerítés, tehát fél óra, míg utat vágsz magadnak. No, mindegy, megoldottam, és örültem is, hogy rátaláltam egy tisztásra, meg egy ösvényre. Aha. Persze. Rövidesen kiderült, hogy ez egy gaur birodalma volt.
Bemutatkozó extrém-verseny: 1995 – A világhírű Marathon Des Sables-en, a marokkói szahara önellátó futóversenyén 245 indulóból a 42. helyen ér célba (240 km).
Egy évvel később ismét rajthoz áll ugyanitt, ekkor a 302 induló közül a 19.
2001-ben a 24 órás Nemzetközi Gyorskorcsolya versenyen 2. helyen végez (396 km).
Ugyanebben az esztendőben elindul a legendás Iditasport Alaska önellátó sífutó kalandversenyen és 3. helyen ér célba (170 km).
2003-ban a Yukon Arctic Ultra önellátó kalandversenyt a legjobb indulóként teljesíti (550 km).
Egy év múlva ugyanezen a viadalon sífutásban is rajthoz áll és szintén mindenkit maga mögött hagy (550 km).
2006-ban a Naturaid Nonstop Kerékpárverseny következik, Marokkóban, a szaharai Atlaszhegységben, 3. helyen végez (650 km).Futásíjász Országos Bajnokság 3. hely.Tradícionális Íjász Magyar Bajnokság 1. hely.
2009-ben ismét egyéni extrém túra, a jordánia Wadi Rum sivatagban győz le 250 kilométert.
2011-ben Finnország következik, Lapföld, egyéni, önellátó téli átkelés a sarkkörről indulva (450 km).
2012-ben Malaysia, egyéni túlélő expedíció (360 km). 2015: Rub Al Khali, Egyesült Arab Emirátusok, egyéni túlélő expedíció (400 km). 2016: Salar De Uyuni sósivatag, Bolívia, egyéni túlélő expedíció (410 km).
2018-ban Francia Guyana esőerdejében barangolt két hétig.
Tavaly ősszel a legnagyobb norvég fjordokat járta be a Vitalitás SE sportolója.
Támogatók: Supshop, Starboard, Ketterowbar, Balassagyarmat Önkormányzata, Vitalitás SE.
Gaur?!
Egy bivalyszerűség, brutális, ha meglátod, tuti nincs kedved mosolyogni. És ő persze, hamarosan bejelentkezett. Megállt velem szembe vagy ötven méterre, kapart, prüszkölt, dobbantott, magyarul jegyezte, hogy ez az ő birodalma. Nem mondhatom, hogy nem foglalkoztam vele, ezért azt tettem, amit ilyenkor kell, ütöttem a fákat a bozótvágó késemmel, ordítottam, hogy jelezzem neki, erős lény vagyok. Erőszakos fellépésem bejött, bár egész éjszaka egy szemet sem aludtam, és az izomkolosszus óránként jelezte hörgéssel és dobogással, hogy ott van.
Lehet így egyáltalán aludni?
Nem.
Több mint két hetet ott töltöttél, és nem pihentél?!
Ez a valóság.
Hogyan lehet ezt bírni?
Ne várjon senki konkrét választ erre… Talán úgy, hogy 29 éve ezt csinálom… Talán úgy, hogy az idegrendszerem másként működik… Talán úgy, hogy annyira vágyom ezt, hogy minden sejtem erre mozdul, ezért kering. Talán. Én aztán biztos nem írnék receptet senkinek, sőt, azt mondanám, engem ne kövessetek!
A többi nap?
Nehéz. Minden nehéz, mást nem tudok mondani. Onnantól kezdve, hogy a sup-ot ki ne lukassza valami, onnantól, hogy bele ne essek a tóba, ami többnyire 50 méter mély, onnantól, hogy egy vad rám nem támadjon… Ááá, ezt tényleg nagyon nehéz volt. Még az én ingerküszöbömet is meghaladta.
Éjszakák?
Este hétkor besötétedik, de olyan sötét lesz, mintha egy fekete dobozban ülnél, az orrodig sem látsz. És beindul az élet a dzsungelben, a majmok megállás nélkül zajonganak, éjszaka minden életre kel, egy perc szünet nincs. Alvásról szó sem lehet, úgy próbálok pihenni, hogy egyik kezemben a bozótvágó, a másikban meg egy kés.
Nappalok?
Harminc fok körüli hőség, a páratartalom szinte száz százalék, ha kimosod a pólódat, tutira nem szárad meg. Monszunos időszak volt, ezért teljesen váratlanul leszakadt az ég, de akkor úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna, aztán amikor elállt az eső, két perc múlva már megint égetett a nap.
Egyébként?
Egyébként egy csoda. Minden olyan, amilyen eredetileg lehetett a bolygó. Az érintetlen, de tényleg érintetlen, elképesztő természet. Ott ember csak akkor jár, ha nagyon eltéved. Vagy bolond. Vagy olyan, mint én, hahaha.
A szigeteken rengeteg tigris él, akik egyik földről átúsznak a másikra.
És ezért nagyon sokszor ki sem kötöttem egy-egy szigeten, mert láttam a friss lábnyomokat, szóval így kapcsolatba kerültem velük sokszor, de szerencsére élőben nem, bár akkor most nem beszélgetnénk.
Mi volt a legnehezebb?
A rengeteg sziget, és erre nem volt térképem. Van, hogy ötven-száz méterre vannak egymástól, van, hogy egy kilométerre. Szinte mindegyik egyforma, nehéz őket megkülönböztetni. Ma már nem csodálkozom, hogy az első napokban gyakran eltévedtem.
Mi, civilek ilyenkor adjuk fel…
Őszintén megvallom, nekem sem volt könnyű… De aztán úgy fogtam fel, mint mindig, hogy ez is egy újabb kihívás, lássuk, mit kezdek vele!
És?
Elég jól kezeltem, mivel hazatértem, hahaha!
Azon túl?
Más volt ez a történet. Minden szempontból. Gondoltam, hogy mi vár rám, de több lett és más. Lelkileg legfőképp. Itt tényleg össze kellett szednem magam, tényleg nehéz volt, még az én értelmezésem szerint is. Érdekes volt megélni, hogy mennyire vagyok készen, illetve egy ember mennyire kész a civilizáción kívül.
Mire jutottál?
Az ösztönök ott vannak bennünk. Mást ne mondjak, két nap múlva élesebb lett a hallásom, élesebb lett a látásom. Olyan szagok vannak, amit mi, itt, a civilizációban élő emberek nem is tudunk! Igazi, élő, valódi illatok! És két nap után olyan a hallásom, hogy mindent megkülönböztetek, tudom, mikor ugrott fel a hal, mikor mártózott meg egy vad, mindent érzek és tudok! És ilyenkor mindig eszembe jut: milyen csodákra lennénk képesek mi, emberek?!
Szemmel láthatóan elfáradtál.
Valóban. Gondolj bele, két hétig szinte semmit nem aludtam, csak szunnyadtam. Hihetetlen az emberi szervezet. Figyelsz, ha figyelni kell. Minden idegsejted csúcson pörög. Két hétig nem aludtam, és végigjártam sok szigetet. De túléltem. Mi ez, ha nem az ember csodája? És mi lenne, ha mindezt mindenki megértené, akár itt, a mindennapokban is? Lehet, hogy jobb világban élnénk?…
Szilágyi Norbert
